Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-05-26 / 21. szám
összesen 12-t, melyeket Mózes a Genesis összeállításában felhasznált. A többi könyveket szerinte Mózes irta, mint az elbeszélt eseményeknek szemtanuja, kivéve a Deuteronomíum 8 utolsó versét. Ez az u. n. okmányok elmélete. Ezzel szemben Vater János e század elején a töredékek elméletét állította fel, melyszerint az egész pentateuchus kisebb-nagyobb darabokra szedhető szét, melyek egyes históriai elbeszéléseket vagy törvényszerű intézkedéseket foglaltak magukban, s egymással semmi összefüggésben nem állottak, sőt a legtöbb esetben épen ellentmondottak egymásnak. Vater azt állítja, hogy e mozaik darabokat nem lehet okmányoknak nevezni, mert okmányok alatt hiteles tudósításokat, szem- és fültanuk jelentéseit értjük. A pentateuchusban feldolgozott törvényeknél és históriai elbeszéléseknél méltán kérdésbe lehet tenni, hogy vájjon egykorulag és a Mózes idejében jegyeztettek-e fel ? Ézen felvételnél már nincs szó többé Mózes szerzőségéről, s nemcsak a Genesis, hanem az egész pentateuchus bevonatik a vitába. Különben Vater egész fejtegetésének inkább negatív jelleme van, azt igyekszik igazolni, hogy a pentateuchust nem Mózes irta, hanem az egész mű az említett apró töredékekből a fogság utáni időben állíttatott össze. Az előbbi elmélet szerint tehát a pentateuchus forrásai okmányok voltak, melyek külön-külön összefüggő egységes munkák voltak, míg Mózes azokat egymás mellé állította ; az utóbbi szerint pedig töredékek, melyek egymással semmi összefüggésben nem voltak, míg egy rendező kéz egybe nem állította. Az első különösen a Genesisből indul ki, a történeti elbeszélésekből, a második a pentateuchus törvényeiből. Ezen felvételek azonban csak nyelvtani szempontból, különösen az Isten nevének használatából indultak ki, midőn az okmányok vagy töredékek különválasztásához fogtak. De már e század első felében élt isagogusok közül többen észrevették, hogy a pentateuchus keletkezését a fennebbi elméletek alapján nem lehet úgy megfejteni, hogy a tudományos kritika tűzpróbáját kiállhassa, mert egyszerű átolvasás után is világosan látható, hogy e terjedelmes históriai művön egy alapgondolat vonul keresztül és annak egyes könyvei egységes terv szerint készültek, az egyes részek egymással szerves kapcsolatban állanak. így vélekedtek De Wette és Ewald. Mások aztán, különösen Ewald felvétele alapján megkísértették kimutatni, hogy miként állították össze az egész művet, s felvették, hogy volt egy szerkesztő, ki nem rakta gépiesen egymás mellé a forrásokat, hanem midőn azokat egybeforrasztotta, egyszersmind javítgatta és kiegészítette. 1830 után tehát már szó sem volt többé arról, hogy Mózes irta volna a pentateuchust, hanem okmányokról, forrásokról, töredékekről, tervszerűségről, egységről beszéltek mindenfelé. (Folyt, köv.) Petri Elek. KÖNYVISMERTETÉS. Hit, Remény és Szeretet Könyve az élet kedvező és kedvezőtlen napjaira. Imádságok és elmélkedések a magyar prot. nép számára Csiky Lajos debreceni ev. ref. hittanártól. Második javitott és bővitett kiadás. A vallásos iratokat terjesztő társulat kiadványa. Ára vászonba kötve 1 frt, díszpéldány 2 frt. Kapható Koenig Rezső lelkésznél Budapest [váci-körut jó. sz.). XVII + 611. I. nagy 8-rét. E fentebb jelzett munkának immár második javított és bővített kiadása van előttünk s kétségtelenül vallási állapotainknak és irodalmi viszonyainknak némi javulása mellett tesz tanúságot az a körülmény, hogy egy ilyen természetű műből 1884 óta, a mikor az első kiadás megjelent, 6000 példány kelt el. Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy erre mily jelentékeny befolyással volt a vallásos iratokat terjesztő társulatnak kitűnően szervezett colportage-ja. De távol legyen, hogy a jó colportagenak a kelleténél többet tulajdonítsunk, sőt inkább készséggel ismerjük el, hogy e gyors elterjedést a könyv első sorban maga magának köszönheti. Úgy látszik, szükséget pótolt és visszhangra talált mély vallásos érzéseivel és gondolataival a szívekben. A szerző még az első kiadáshoz irt előszavában megjegyezte, hogy imáinak jó nagy részét (2 /3 -át) Stark János Frigyes m. frankfurti volt lelkésznek imakönyvéből dolgozta át legtöbbnyire egészen szabadon s amint most a második kiadás előszavában mondja, ezt a II. kiadást azért nevezte javitottnak, mert felhasználta az átdolgozásnál mindazon észrevételeket, melyeket az egyházi lapok annak idején a műre vonatkozólag tettek; több helyütt meg egészen átalakította az imádságok irályát, az inkább elmélkedésszerű hangot imádkozó hanggá változtatván át. Bővített pedig e kiadás annyiban, a menynyiben sok egészen új imát és elmélkedést irt ebbe. Áz első kiadás csak 391 lapra terjedt, ez 611 lapot foglal magában. Megbővitette szerző e kiadást azzal, hogy a bűnbánati hét minden napjára irt egy-egy imát, továbbá az ünnepi imákat megtoldotta minden ünnepre egygyelegygyel, végül 24 elmélkedéssel tette ezt bővebbé. Ez elmélkedések célja, a szerző igen nemes gondolata szerint az, «hogy ha e könyv imádságainak olvasása közben fölszáll a buzgólkodó lélek Istenhez, legyen alkalma arra is, hogy az elmélkedések olvasásában behatoljon lelki erejével vallásunk hit- és erkölcsi igazságainak mélyébe, hogy ott lakozván, mint a virágra rátapadott méh, annál több mézet gyűjthessen magának az örökkévaló életre.» Ez elmélkedések felvételének gondolata önmagában igen helyes s az elérni szándékolt cél nemes és szép volt; de a kivitel a legtöbb elmélkedésnél annyira gyenge, hogy szinte a mű előnyére vált volna, ha ezeket szerző elhagyta volna a második kiadásból is, mint a hogyan nem tette be őket az elsőbe. Az ily elmélkedésekben a világirodalomban is jóformán páratlanul áll Zschokke a maga «Stunden der Andacht»-jával és Albach hasonló tartalmú imakönyvével. E nagy, külföldi Írókhoz méltán csatlakozik nálunk Tompa az «01ajág»-gal, ez a rendkívül mély kedélyű, önmagába elmerült, szemlélődő, benyomásokra fogékony és reflexiókra kész lélek, kit a költészet szárnyai csakugyan az égbe emeltek, mint a Schiller költőjét, kinek a föld elosztásakor nem jutott semmi, s azért adott neki az Isten a mennyben részt. S mindezek elmélkedéseit mi teszi oly nagy értékűvé ? A közvetlenség, az alanyi bensőség, a lyrai könnyűség s e mellett mégis a hatások és reflexiók mélysége. A magányba visszavonult, a külső világ zajáról elzárkózott és a földi, anyagi gondokat, aggodalmakat egy pillanatra elfelejtett lélek elmélyed önmagába, maga-magát és benyomásait vizsgálja, bizonyos alkalmaknál támadó érzéseiről és gondolataitól ad számot; vagy az üdvtények fensége felett elmélkedik s azokat magára alkalmazza, átérzi és elsajátítani igyekezik, avagy pedig felszárnyal Istenhez és ott felderül előtte, mi itt alant homályos volt, ott valóság lesz előtte, mit itt csak tükör által látott; a földi disszonancia harmóniává olvad át, a szív kibeszélhetlen, érzésekkel telik meg és a lélek megújhodva tér vissza. Ekként jönnek aztán létre ez u. n. elmélkedések,