Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-05-19 / 20. szám

áldatlan viszálykodás egészen 1644-ig, amely évben a diadalkoszoruzottan bevonuló I. Rákóczy György hatalomszava és az «orthodox religió» iránt való benső nagy buzgalma megalapító a kassai helvét hitvallású egyházat. De még . ezután hét egész évnek kellett lefolyni, hogy a tulbuzgó lutheránus városi tanácsnak folytonos ellenállása legyőzessék s az országgyűlés közbejöttével a kassai reformátusok (és velők együtt a római kathohkusok) templom és iskola helyet nyerjenek. A hívek vallásos buzgóságából négy év alatt szép temploma, iskolája és parochiája épült a kassai reformátusoknak; de nem soká örülhettek mindezeknek, mert öt év múlva (1671. okt. 15.) I. Leopold rendeletének erejével az egri káptalan elfoglalta a református egyházi épületeket, melyek bár rövid időre II. Rákóczy Ferenc idejében visszaadattak is jogos tulajdonosaiknak, 1712-től fogva máig ismét katholikus célokra: az orsolya szüzek zárdájaként szolgálnak / Ezekben adja elő Paikoss, alaposan és élénken a kassai helv. hitv. egyháznak küzdelmeit. Tárgyalása ellen csakis egy ponton van kifogásom, ahol t. i. a Pázmány és Alvinczi irodalmi harcát adja elő (33—34. lap). Ugyanis a bibliográfiai adatokkal egyáltalában nincs tisztában. Azt állítja nevezetesen, hogy Pázmány „legelső polemikus munkáját is» Alvinczi ellen intézte. Ez nagy tévedés, mert Pázmány 1609-ben irta legelső művét Alvinczi ellen, de Magyari Istvánnal már 1603-ban, Gyarmathi Miklóssal pedig 1607-ben polemizált. (Szabó Károly. Rmkt. I. 385. 406.) Azután a 34-ik lapon azt állítja szerző, hogy Alvinczi Pázmány ellen ,,egy kis 8-rét 76 lapból álló Pokolra vezető kalauz című" munkát irt. Ilyen munkát Alvinczi soha sem irt. Paikosst Fraknói Vilmos «Pázmány P. életew 1886. című munkájának 61. lapja vezethette félre, hol szinte van egy kis ingadozás az előadásban. A dolog tisztán így all : a „Kalauz" megjelente után Zvonarics Imre és Alvinczi Péter léptek fel Pázmány ellen egy-egy németből fordított munkával, amannak címe «Az szentirásbeli hitünk ágainak három könyvekre való osztása» volt, az Alvincziénak (melyből ma egy példány sem kapható) címe pedig „Lelki orvosság" volt. Ennek fél ívre terjedő élőbeszédében nevezte Alvinczi a Kalauzt ((pokolra vezető Kalauznak)). Pázmány mind a két műre felelt, amarra Szyl Miklós, emerre Lethenyei István álnév alatt ; amaz „Csepregi mesterségé 8-rét \jó. lap (ezt értette félre Paikoss,) emez: „Az Calvinista Prédikátorok.... Tevkevre" 8. rét 48 lap. (Ezekre nézve lásd : Fraknói: idézett hely; Szabó Károly. I. 445. 446. 449. 452. számokat.) Függelékül rövid visszapillantás és két latinnyelvű okmány közlése mellett, egy külön fejezetben Gyöngyösi Pál életével ismertet meg bennünket szerzőnk. Gyöngyösi ugyanis 1713-tól 1725 elejéig kassai református lelkész volt, ekkor azonban a jezsuita ármány által szőtt hálóból nem tudván kibontakozni, családjával együtt száműzetésbe kellett mennie, s mint az oderafrankfurti egyetem theologiai tanára 1743-ban idegen földön halt meg. Gyöngyösi nagy tudománya tiszteletünket, tragicus sorsa részvétünket tagadhatatlanul megérdemli, de elfogultnak lenni iránta s ezért másokkal méltánytalanul bánni el, különösen a történetírónak nem szabad. Paikoss pedig ezt cselekszi, midőn (a 101—102. lapokon) Gyöngyösi tiszántúli viszontagságait paptársai és püspöke ((irigységének, ellenségeskedésének és méltatlanságának» tulajdonítja, míg magát Gyöngyösit az ártatlanul szenvedő önérzetes férfi alakjában tünteti fel. A dolog nem egészen így áll. Hibák történtek mindkét részről, de első sorban és nagyobbb mértékben a Gyöngyösi részéről, aki tagadhatatlanul nagy tudományú és tekintélyes lelkész, de emellett kevély és gunyoros, összeférhetlen természetű ember volt. A már ismertetett szép címekkel jővén haza Angliából s a derecskei egyház által lelkészül hivatván meg, tüntetőleg megtagadta a kánonszerű kibocsátási vizsga letételét, ordinatióra nem jelentkezett, s midőn erre a törvényes felsőség által szoríttatott: egy gunyiratot irt «a vallás, ordinatió s tisztességes personák», köztük a püspök (Kocsi és nem Kocsi Csergő János) és családja ellen. Sőt mindezek mellett azt a hallatlan dolgot is elkövette, hogy a püspököt „a méltóságos fejedelem székére" citálta. Ezenkívül ahol lehetett, apróságokkal is bosszantotta a tiszántúli atyákat. Például folytonosan parókát viselt, bár az 1705 junius hava 21 — 22-én tartott tarpai közzsinat kimondá, hogy (cezentúl parókát viselni senki se merészeljen, hivatal vesztés terhe alatt». Mindezekért az 1706. junius hó 20-án tartott piskolti közzsinat épen a felső-magyarországi 4.2. articulus értelmében azon érdekes hozzátétellel fosztá meg Gyöngyösit hivatalától \ „méltó volna, hogy parókáját fejéhez vernék s ruháját leszakgatnák Es bár Gyöngyösi az 1709-ik év jun. 29-én Kállóban tartott közzsinat jegyzőkönyve szerint: bocsánatot kért, mégis mennie kellett a tiszántúli kerületből. így jutott aztán Kassára. *) Ezekben egyfelől ki akartam egészíteni Paikossnak hiányos adatait, másfelől elégtételt óhajtottam szolgáltatni a méltatlanul megtámadott tiszántúli atyáknak, akik nem pusztán ((irigységből és ellenségeskedésből)) léptek fel Gy. ellen, hanem a hazai törvényeket és törvényes állapotokat figyelembe nem vevő és fitymáló gunyoros emberrel éreztették a törvény szigorát. Azt pedig megvallom, igen csodálom, hogy Paikoss oly nagy fontosságot tulajdonít egy Gyöngyösi ártatlanságát bizonyítni akaró névtelen levélnek, hogy azt egész terjedelmében közli is. (103 —104. 1.) Ha az én tettem miatt valaki mást igaztalanul üldöznek s én megakarom azt menteni az üldözéstől, akkor nem elég egy névtelen levélben azt irnom az üldözőknek, hogy nem X., hanem én vagyok a tettes ; hanem legyen bátorságom személyesen elő állani vagy a levélben megnevezni magamat. Ez okoknál fogva a közlött névtelen levél a Gyöngyösi ártatlansága mellett semmit, de semmit nem bizonyít. És ezzel végeztem. Mindazt elmondottam, mit e derék munkáról vagy annak kapcsolatában el akartam mondani. Nemcsak benső értékéért, hanem a nemes célért is, amire a tiszta jövedelem fordíttatik, ajánlom e művet ismételten a tisztelt olvasók becses Jígyelmcbe. Pápa. Révész Kálmán. BELFÖLD. A tiszántúli egyházkerület közgyűlése. — Második és a többi nap. — Debrecen, 1889. május 8. A mai napot, a tegnapi gyűlés jegyzőkönyvének hitelesítése után, a konventi képviselők választásának mikéntje, illetve ezen ügyben a beregi egyházmegye által beadott indítvány tárgyalása töltötte be. Elnökök Kiss Áron és Vállyi János. A gyűlés megnyitása s a *) Mindezen adatok a tiszántúli egyházkerület legrégibb jegyzőkönyvéből vannak véve.