Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-01-13 / 2. szám

miért is a valdenszi tábla nagyobb termény- és pénzbeli adakozásra szólítja fel az egyházakat. Dr. Lantaret jubileuma. Ezen ünnepély Pomaretben, okt. 15-én, nagyobb számú vendégek részvétele mellett ment végbe. Lantaret évek során keresztül volt a valdenszi tábla moderatora (elnöke), ki alatt mind az egyház alkotmányára, mind az oktatásügy betetőzésére nézve sok történt. 1838. okt. havában lett pappá felavatva. Tisztelői a három valdenszi völgyből, Pignerolból, Turinból érkeztek ez ünnepre s ezek közt Komthur Tágas és Geymet tábornok, míg az el nem jöhetett Peyret, dr. Prochet, dr. Pellegrin és mások táviratilag üdvözölték a jubilánst. Megtisztelték őt ezüst díszkehely-Jyel és egy pergamenre irt felirattal. Az ünnepi ebéden, a paplakon 60 egyén volt együtt és Lantaret első éltette Humbert királyt és annak vendéget, a német császárt. A vendégek viszont beszédeikben megvilágítottak a volt moderátor sokoldalú tevékenységét. Val Bregaglia. E völgy lakosai olaszok, de területének nagyobb része Svájchoz tartozik. Először hozta, e vidékre az evangyéliomot, 300 évvel Luther előtt, Maturo Bartolomeo Saluzzóből. Az első evang. templomot e völgyben Vicosopronóban alapította Vergesius Péter Pál, ki előbb Capo d'Istriai püspök s az olasz reformátió egyik atyja volt, Soglio gyülekezete volt az utolsó, mely körülbelől 1560-ban fogadta el az uj tant, oly időben, mikor De la Trinité gróf a piemonti valdensziakat és Caraffa bibornok, cosenzai püspök, a calabriai valdenszi gyarmat ellen a legirtózatosabb üldöztetést rendelték el. Míg a valdenszi ősők az őket a kath. egyház kebelébe visszatéríteni törekvő papjaik- és szerzeteseiktől minden kigondolható kint kiállottak, addig a granbündeni völgy evangélikusokká lett lakói elűzték papjaikat és barátaikat, de erőszaktétel nélkül és reformált egyházzá alakultak. Soglio kath. papja hosszabb idő óta botrányos életet élt s hívei fenyegetődztek azzal, hogy ha meg nem javul, magára hagyják őt, miként az a szomszéd papokkal is megtörtént volt. Miután azonban meg nem javult, megtörtént, hogy egyik vasárnap délután, a katechizátió alkalmával asszonyok és gyermekek elkergették a méltatlan papot és házaikba visszavonulva elhatározták, maguk közt, hogy most már nyíltan megteszik azt, mit sokan már évek óta titokban óhajtottak megtenni. Azonban előbb tudakoztak Sális-Soglio nevű földes uraságuknál, ki őket teljes lelkismereti szabadságuk meghagyásával nyugtatta meg. Ekkor összegyűjtötték az ifjúságot a nagy réten — hol az másszor mulatozni szokott — s reá bízták a hitvallás feletti döntést. Ez pedig egyértelmüleg az ev. vallás elfogadása mellett nyilatkozott. Erre a plébánosnak távoznia kellett s azóta sem ezen, sem a völgy más öt egyházában nem létezik többe katholikus, kivéve néhány cselédet és napszámost. Levelek Milánóból, Nápolyból, Romából. Longo lelkész nov. 24-ről a következőket írja Milánóból: «Az én kerületemnek, mely Lombardia, Velence, Friaul és Emília tartományait foglalja magában, nagy oka volt gyászra és könnyezésre. A halál oly egyéniségeket ragadott el, kik egyházaink reményét és támaszát képeztek. Leginkább sújtattak Velence, Verona és Milánó egyházai. Meghalt dr. Bottacini, a velencei egyház egyik oszlopa, alig hogy utolsó zsinatunkról tért haza. Milánóban és Veronában ifjakat cs véneket vesztettünk s alig maradt érintetlenül még a legkiseb áliomás is. Protestáns országok nagy egyházkerületeiben egyes, derék hitsorsosnak halála fel nem tűnik, de ami ifjú, kis egyházi kerületünkben, egy hívő egyháztag halála nagy, alig betölthető ürt hagy maga után. És ha meggondoljuk, menynyibe kerül még csak egy léleknek is kiragadása a hitetlenség vagy a babona ígéretéből, akkor felfogható lesz a veszteség feletti gyász. De az Úr sokszor épen a temetési igehirdetést fordítja hasznunkra. Ily alkalommal Milánóban egy munkás lépett a koporsóhoz e szóval : Én is e valláshoz kívánok tartozni ! A veszteségek mellett azonban van 30 katechumén Milánóban és ilyenformán van ez Velencében, Bresciában, Veronában és Comoban s ezek jövő évi húsvétkor 100 uj taggal fogják a gyülekezetek tagjainak számát szaporítani. Adja Isten, hogy hívek maradjanak! Nem rég utazott két francia pap Bolognából Flórencbe s két prot. hölgynek ezeket mondák: Nem sokára ; visszanyeri a pápa világi uralmát. Akkor Hollandia és Anglia ismét katholikussá lesz és akkor a pápáé lesz ismét a világuralom. És ezek az utópiák római kath. papi körökben másutt is el vannak terjedve. Pons lelkész Nápolyból írja nov. 14-éről: S. Bartolomeo Galdo járási főhely 9 ezer lakossal. Az evangyélium oda 1869-ben hatolt be. Ez évben a nápolyi lelkész látja el a 11 urvacsorálót számláló gyülekezetet, j Az út oda oly rossz, hogy a leggonoszabb ellenségemnek sem kívánom, hogy azt megtegye. Kellett ott egv hatodféléves egyetlen leánykáját a Longobardi családnak ; temetnem. Temetéskor szokás azon a tájon, hogy zsidó módra szaggassák a hajukat, jajgassanak, ha mindjárt könnyek nélkül. Természetes, hogy ilyet e család nem tett. Estve megérkezve házi istenitiszteleteket tartottam félóra hosszat. Másnap d. e 10 órakor mintegy száz, igen áhítatos hallgató jelenlétében olvastam fel János 11-ik részét és magyaráztam még a 13. rész 7—ik versét: 1 «A mit én cselekeszem, most te azt nem tudod, ezután pedig megtudod.'') Ezt a túlnyomókig kath. jelenlévők nagy érdekkel hallgatták, de a menethez nem mertek csatlakozni. Ellenben a temetőben több mint kétszáz hallgató volt jelen és 1 Kor, 15, 57 magyarázata után I elmondtam a Miatyánkot és az ap. hitvallást, mely után többen kezet szorítottak velem. Estve még egy istenitiszteletet tartottam a háznál s éjjel jött hozzám egy boltos s elkérte tőlem a magyarázót, szentírási mondatokat, a mi Úrimánkat és a mi hitvallásunkat.)) Rómából, nov. 20-ról ezeket irja Prochet: 1889-ben szándékunk, ha Isten megsegít, a száműzött valdertsziek hazájukba dicső visszaterésök 200-ik évfordulóját megünnepelni. E visszatérés nélkül a valdenszi egyház megszűnt volna egyház lenni. Ebben fel kell ismernünk Isten kezét, mely Olaszország számára meg akarta menteni és megtartani az igazság világosságát, mely ott a középkor sűrű homályában világított. Meg akarjuk ez j ünnepélyt ülni az uj, 4000 testvérrel való közösségben, ! azokkal, kikkel megajándékozott minket az evangelizatió Itália még most sem fog ezen esemény iránt figyelemmel lenni, de lesz idő, mikor erről is meg fog emlékezni. Ha tehát még csupán családi körben ülendjük is meg ez ünnepélyt, akkor ez mégis oly családi körben menend végbe, melynek tagjai a Mont-Blanctól egészen Szicilia belsejéig el vannak terjedve ; oly család körében, mely Istennek hála — hazájában már többé nem tűrt, hanem a lakosság legjózanabb része által tisztelt család. Reméljük azonban, hogy más országokból és egyházakból való testvéreink is azívessen részt veendnek a mi ünnepélyünkben" A valdenszi egyháznak Pieniontban létezése úgyszólván kényszerítette 1848-iki törvényhozóinkat és az utóbbiakat, hogy figyelemmel legyenek a lelkiismereti szabadságra is, mi a valdenszi egyház létezése nélkül bizonyára meg nem történik. A valdenszi ház fel fog szenteltetni. Ennek sym