Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-05-05 / 18. szám

delemnek kiegyenlítése a két különböző térnek szinte merev elkülönítése által. Theologiája tehát antispeculativ, a metaphyisikai problémáktól egészen eltekintő, tisztán történeti jellegű, mely a hitigazságok kifejtésénél azoknak bármely bölcsészeti rendszerrel való paktálását vagy ennek az evangy. igazsággal való kombinálását feltétlenül kizárja. Kanti jellegű moráltheologiájának nevezhetjük azért, mivel a tartozás és kielégítés fogalmánál igen ügyesen használja fel Kant tanát a szabadságról, mint feltétlen ethikai követelményről. De Lotze collegájának ismeretelméletéhez is csatlakozott, a menynyiben tagadja, hogy elméleti úton az inductio, analógia vagy speculativ útján el lehetne jutni a transcendens hitbeli dolgoknak ismeretére. Nem egészen találóan jellemezte tehát Ritschl theologiáját Lipsius, a midőn a thüringiai lelkészi értekezleten tartott egyik előadásában azt «alakilag positiv, tárgyilag pedig rationalistának nevezte.» A tisztán történeti jelleg mellett Ritschl theologiai iskolájának egyik jellemző sajátsága még az «antimystikus» irányzat is. Nagyon élesen hangsúlyozza a ((történeti gyülekezet elvét», a melynek még «az irás elve» is alá van vetve, a miért némileg «az egyéni hitbizonyosság)) sarkalatos prot. elvével- jön ellenkezésbe s ebben keresendő oka annak, hogy a liberális Pfleiderer s a bibliai realista Kiibel által neokatholicismussal vádoltatott. Ezzel természetesen korántsem akarjuk védeni a rostocki Dickhoff vagy pláne Krüger lelkész fanatikus eljárását, a melylyel e theologiát ismételten is üldözőbe vették. Ritschl moráltheologiájában vonzó az, hogy «a vallásos gondolkodásnak erkölcsi támpontot ád, a legfőbb jót,mint Istenországát hangsúlyozza, a gyülekezet jelentőségét kiemeli, a vallásos ismeret teiét a metaphys. spekulatió kizárásával megszorítja, a modern apologétika problémáitól eltekint)) s ebben keresendő oka annak, hogy «a göttingai iskolaw oly nagy tért foglal el a prot. közgondolkozásban, s a német egyetemek mellett ma már Franciaországban és Svájcban is terjed. Követői Kaftan a berlini, Herrmann a marburgi, Scliulz a göttingai, Bender a bonni, Gottschick és Kattenbusch a giesseni, Hdring a zürichi, s Wendt a heidelsbergi egyetemeken. S tudjuk, mennyi ellenszenvvel sőt nyilt türelmetlenséggel találkozott a jeles Hamack tanárnak berlini kineveztetése. a prot. orthodox körök részéről! Theologiájának alapgondolatai «Rechtfertigung und Versöhnung» (1870 —74, 2-ik kiadása 1882 — 83) című művében vannak letéve, a melynek első kötete dogmatörténeti, másika bibliai, harmadika pedig systematikai alapon tárgyalja a megigazulás és kiengesztelés sarkalatos, Ritschl szerint «centráiis jelentőségű)) tanait. Művének nagy jelentőségét ellenei is elismerték, hanem fájdalommal kell konstatálnunk, hogy művei és tanai számos félreértésre sőt félremagyarázásra szolgáltattak okot. Sokan a kritikusok közül nem tudtak Ritschl theologiájának eszmékkel és gondolatokkal terhes műhelyébe kellőleg behatolni, mert R. gondolatai eme gazdagságának nem épen könnyű formában adott kifejezést. Ismeretesek azon támadások, a melyeknek az egyetemi jubileum alkalmával Albrecht porosz herceg mint rector magnificentissimus s Gossler porosz kultuszminiszter jelenlétében tartott ünnepi beszéde az ultramontánok részéről ki volt téve, s még inkább ismereteseka hannoverai tartományzsinat orthodox tagjai részéről személye és tanai ellen intézett türelmetlen támadások, a melyek ellenében védő szavát fölemelte IJchtenberg és Majer, mint a zsinat elnöke és Uhlhorn apát, Hannvera e legtekintélyesebb lelkésze, a ((Katholicismus und Protestantismus gegenüber der socialen Frage» című hatalmas prot. röpiratnak nagytudományú szerzője. Széleskörű befolyását e támadások korántsem gyengítették, sőt inkább emelték. Többi művei közül kiválik: «Az ó-kath. egyház keletkezése)) c. nagybecsű egyháztörténeti monographiája, a melynek 2-ik kiadásával (1857) teljesen elszakadt a Baur-féle tübingai kiitikai iskolától, s a nevezett iskola «apostatájának» mondatott. Vitairatai nagyobbára dogmatikai kérdésekkel foglalkoznak, igy «Theologie und Metaphysik» (1881) című műve, a melyben mereven elkülönítő határt von a két tér között; míg «Geschichte des Pietismus» (1880—1886) című művében az orthodox protestantismus körén belül is uralomra jutott beteges középkoii pietismus ellen kel ki, melynek antimysticismusa különben már régebben is a berlini Domer, a hallei Köstlin s a tübringai Weiss dogmatikus figyelmét vonta magára. Laikus körökben is ismeretes «Unterricht in der christl. Religion» című műve, mely legközelebb már 3 —ik kiadásban jelent meg. Ritschl theol. rendszere, mely «a Krisztus személye és művében megjelent isteni kijelentést a keresztyén hitbizonyosság egyetlen alapjának, az Istenországot e kijelentés egyetlen céljának, a keresztyén gyülekezetet pedig ama, elérendő cél egyetlen organumánák» tartja, nagy hatást fejt ki a prot. tudományosságban s egész irodalomnak vetette meg alapját. «A legújabb theologia történetéből)) című dogmatörténeti kísérletemben (Budapest 1887) említett Hermann, Kaftan, Thikötter- féle műveken kívül Ritschl theologiájával foglalkozott Lipsius 1888, Haring 1888, Frank 1888, Hang 1885 stb. a mi bizonyára annak jelentősége mellett bizonyít. Legélesebben jellemzi e theologiát e liberális, (Pfleiderer, Lipsius) s az orthodox irány (Frank, Dickhoff stb.), méltányosabban az úgynevezett közvetítő dogmatikai felfogás. Ma már minden elfogulatlan theologusnak el kell ismernie, hogy a többi theol. irányok mellett Ritschl moráltheologiája is egy-egy igaz mozzanatot képvisel az egyházi tan vagy a keresztyénség dogmatikai felfogásában. A theologiai fejlődés meg fogja mutatni, hogy a «göttingai iskola» is termékenyítőleg hat az egyházi élet fejlesztésére, főleg a vallástudományok átalakulására. Ép azért római türelmetlen exklusiv álláspont az, mely ez iskolától a létjogosultságot eltagadja, vagy tartományzsinati kánonokkal s egyébb eszközökkel akarná azt a maga fejlődésében megakadályozni, nem gondolva azzal, hogy a szellem szabadságában, a különböző felfogások egymást kiegészítő változatosságában rejlik a prot. theol. tudomány üdesége s legnagyobb erkölcsi ereje, s nem azzal, hogy a katedrai vagy írói szabadságnak megszorítása a prot. theol. tudományosságban egyformaságot s így halált, megállapodást jelent. Mi magyarok őszinte kegyelettel áldjuk a jeles göttingai tudós emlékezetét, ki nemes harcát megharcolta, de evangyéiiomi hitét is megtartotta. A miért is emlékezzünk meg a külföldi előttünk járókról, kik nékünk magyaroknak is szólták Istennek beszédét 1 Eperjes, húsvét ünnepén 1889. Dr. Szlávik Mátyás.