Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-03-31 / 13. szám

már a budapesti gyakorlat, melyben az egyik liturgiális tényező t. i. a gyászének mellőztetik. De ennek az oka talán a fővárosi viszonyokban s nem abban keresendő, mintha itt túltennék magukat az elveken és a törvényeken. Budapesti káplán koromban, én magam is temettem így; de ez oly eset volt, melyet sem a konvent, sem a zsinat nem tudott volna másformává tenni. És nem szabad felednünk azt sem, hogy itt az orgona mellett művész-ember ül, ilyennek kell ülni, ki nem kötelezheti le magát arra, hogy p. o. még a kórházi temetéseknél is énekeljen a koporsók felett. De ne bántsuk ezt tovább, hanem fordítsuk arra figyelmünket, a mi fő dolog, hogy t. i. a ((megboldogult miniszteri intézmény)), eltekintve attól, hogy Trefort adta az első hangot, figyelembe vehető-e a konvent, vagy a zsinat végzése nélkül? Én e kérdésre, minden habozás nélkül igennel felelek, miután az minden vitát kizáró kétségtelen dolog, hogy valamely liturgiális cselekmény tényezőinek tökéletesebb alakzata, inkább megközelíti a célt, mint a gyászszolgálat végzésére, értelmük fejlettségét s erkölcsi komolyságukat tekintve is alkalmatlan népiskolás gyermekek éktelen sivítása. Lám a hol felsőbb iskolák vannak, minden egyházhatósági végzés nélkül alkalmazzák a tökéletesebb tényezőket, míg Gyöngyös meg még a tanügyi kárral szemben is megóvta érdekét. Nem az a kérdés tehát, hogy a miniszteri átirat alkalmából, a dolog liturgiális oldala — mi érintve sincs — a konvent vagy zsinat elé vitessék-e, hanem igenis az, hogy egy, a közegészség és tanügy, és liturgiális szempontból is, első sorban éppen nekünk magunknak káros rossz szokás, a tényezők előnyös felcserélésében, szüntettessék meg. De miként? Gyöngyös temetési énekkart állított. Helyes, de nem egészen s e mellett drága változás. Talán ez okból ajánlja a szegszárdi lelkésztárs is, ki régebben mint gyöngyösi pap, színről-színre látta és ismerte e költséges változást, hogy : énekeljen a kántor és a pap „duett ben.u Álljunk meg egy kissé! Nekem az a szerény nézetem, hogy ez indítvány nem mindenütt érné el — még ha liturgiális szempontból helyes volna is — a kivánt eredményt s még furcsa megjegyzésekre is alkalmat szolgáltatna. E mellett pedig még kivihetetlen is, főként a népesebb egyházakban. A tanítói oklevél megszerzésének kötelezettsége, a lelkészeket tanítókká is tette s ennek — bár sokan helytelenítették — van ratiója; de hogy az énekvezérekkel egyenlő szolgálatot tevő kántorok is legyünk, ebben már megvallom nem vagyok képes felfedezni azt, mi állásunkkal összeférő s kívánatos lenne. A között, ha az a pap, mint a gyászgyülekezet liturgusa, ha van kedve és ideje hozzá, csendeskén énekel, meg a között, ha ő mint a «duett» egyik terhes munkát végező tényezője működik közre, nagy különbség van. De meg vegyünk fel egy oly népes egyházat, hol p. o. egy nap alatt eshetőleg négy, öt, hat temetés is van, szétszórva a város különböző részein. Kigyalogolunk a szomorú házhoz s különösen sáros időben úgy kifáradunk, hogy még rendes lélekzetet venni sem tudunk s még télen is szakad rólunk az izzadság. Hiszen ha ily állapotban még «duettben» is közreműködünk, mi erő marad a gyászbeszédhez ? Ki és mi érdek kívánhatná azt, hogy idő előtt tönkre tegyük magunkat ? Hagyjuk tehát ezeket a «duetteket» a pápistáknak, a hol a dolognak éppen így kell menni, és a pap szolgálata, se gondolkozással, se fáradsággal nincs összekötve. Ok ezt megtehetik, sőt talán másképpen nem is tehetik. Az ev. prot. kidtuszban, ntnes oly ének, sem a rendes, sem a temetési istentiszteleten, melyből a gyülekezet ki volna zárva. Ezen fordul meg a kérdés. Hát a dalárda? A tulajdonképeni liturgiális ének, e mellett is megvan, meg is kell lennie, miután a művészetnek a vallásos formák rovására önállóan szerepelni náhmk nem szabad. Az tehát a költséget nem szaporító, elvszerű, kárt nem tevő s liturgiális szempontból is leghelyesebb megoldása a kérdésnek, hogy a kántor vezetése alatt, a koporsók felett is énekeljen az egész gyászgyülekezet, ^ melynek ez idó alatt köztényezője maga a lelkész is. Tanítsuk meg már az iskolában, verseikkel együtt, a halotti énekeket, s buzdítsuk híveinket is ezeknek olvasgatására Nálunk ez már megindult s én nem tagadhatom, hogv^ — midőn zeng a temetési ének az ajkakon s a közö mulandóság érzetéből felbuzgó könyek ott ragyognak \ szemekben, sokszor felsóhajtok s azt mondom magamban " hála Isten! jő líton vagyunk. Ez legyen a viszhang utolsó szava, Szegszárd derék lelkészének komoly figyelemre méltó felszólalására. Garzó Gyula. KÜLFÖLD. A kaiserswerthi két nöi menhelyről. A rajna melléki Kaiserswerth, mely diakonisszaintézetéről hires, számos más jótékony intézet mellett, a belmissziói működés két specialitását is magában foglalja : az elbocsátott női fegyencek és a Magdolnák menhelyét. Mult év közepéig volt e menhelyekben 42 egyén, mely összeg az alapítás óta felvett nők számát 939-re emeli. Az utóbbi két évben 59 növendék között a legidősebb volt egy 36 éves asszony, kit javíthatlan iszákossága miatt férje elhagyott s kinek gyermekei árvaházba adattak; a legifjabb egy 12 és egy negyed éves leány, ki mint elhanyagolt gyermek már előbb is öntudatosan ráadta magát a kéjelgésre; 7 nem konfirmált leány a menhelyen a készített elő konfirmatióra. Különféle, de mindenkor szomorú okok indítják e leányokat a menhely felkeresésére. Leánykák, kik első szolgálatukban hűtelenséget követtek el, rimák, kik éveken keresztül országutakon és rossz házakban hányódtak, jó szülők leányai, kik a nevelésnek ellentállottak, leányok, kiket szüleik nem akarták nevelni és ennek következtében hatóságilag adattak a menhelybe nevelésbe, tehetséges egyének, kik jó tehetségeiket a bűn szolgálatába adták és oly teremtések, kik ostobaságuk és ügyetlenségük folytán gúny tárgyaivá lettek : ilyen elemek kerestek menhelyet e két intézetben. A menhelyek elve, hogy a menhelyet önként keresők vétetnek fel. De kivételesen felvétetnek azok is, kiket szüleik, vagy hatóságaik adnak az intézet gondjai alá. A legtöbb növendéket utasítanak ez intézetekbe az egyházi gyülekezetek és a ker. egyesületek. Gyakran börtönökből és kéjházakból jönnek önszántukból, hogy a bűn fertőjéből kimentessenek; sokakat emberbaráti rábeszélés is hoz ez intézetekbe. Egy 16 éves leány jelentkezett, hogy szeretne betegápolónak kiképeztetni és előadta, hogy Amerikából jön, mit levelekkel bizonyított, (de melyeket önmaga gyártott) és biztosított arról, hogy bőröndéi utána fognak érkezni. De csakhamar rájöttek hazugságaira és kitűnt, hogy a Rajna vidékéről való, uraságát meglopta, s a