Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-03-31 / 13. szám

ügyének hátrányával: szabad mellékjövedelemhez nyúlnia. S ha a bőség és a benső megelégedés között kell választania — kétség nélkül válaszsza az utóbbit. És ezt az elvet mindenekfölött szem előtt kell tartania a protestáns tanárnak, s mikor szolgálatait az iskolának s egyúttal a prot. egyháznak szenteli, tisztában kell lennie azzal, hogy munkájáért nem várhat megfelelő fényes dijjazást, mert a prot. egyház és iskola nem az az apa vagy szülő, kitől minden áldozatot várhatunk, hanem minekünk is kell érette valamit áldoznunk, mert sokan vannak, a kikről ő neki gondoskodnia kell. De t. cikkiró a szülők és tanulók érdekeit is említi s úgy látszik, a felszólalásra némileg az indította, mert mint apát aggasztja,foglalkoztatja fiának haladása. Egyúttal kárhoztató veleményt mond a gymn. tanításról, mint a mely nehezíti a tanuló előhaladását; nem tudhatni tisztán : vájjon a módszert hibáztatja vagy pedig a túlterhelést okolja. Igaz, hogy mindkét tekintetben sok a javítani való, azonban alig hiszem, hogy a magán tanítással a netaláni bajokon segítenénk ; mert hiszen akkor a helyett, hogy magát az épületet újítanék meg, ez eljárással csak ideiglenes támasztófát tennénk mellé. Vagy ezzel az okos gazda megelégszik-e ? De térjünk tárgyunknak egy másik fontos oldalára. Szerintem a kérdésnek ezt az oldalát is az általános érdek, a nevelési és oktatási fejlődés, haladás szempontjából kell felfognunk. Hiszen újabban középiskoláinknál, illetőleg gymnásiumainknál az a helyes nézet kezd érvényesülni, hogy ki kell rostálni, ki kell szorítani, reális pályákra, azokat, kik nem mutatkoznak arra valóknak, hogy a gymnasiumot sikerrel végezhessék s felsőbb, tudományos célú iskolákba mehessenek. S a folytonos kitartásnak már van is a legtöbb helyen annyi sikere, hogy legalább a konkoly kihullott; de bizony még mindig sok a selejtes. S ennek oka részben — mondjuk ki kereken — a szülők elfogultsága, kik gyermekeiket tudományos pályára erőszakolják, akár vannak rá hivatva, akár nincsenek; s gymnasiumba viszik még akkor is, ha másféle iskola kezök ügyében van. Másfelől azonban azt is el kell ismernem, hogy sok esetben a szülő — különösen anyagi okok miatt — kénytelen fiában a gymnasium rossz tanulóinak számát szaporítani, azért mert aránytalan csekély még nálunk a reál- polgári- és szakiskola. De ebből korántsem következik, hogy mi tanárok elősegítsük a gymnasiumba tódulást a gyönge tanulók dédelgetésével s vegyünk vállainkra áldástalan terhet; hanem a természetes tanulság az volna: az illetékesek, úgy egyesek mint hatóságok, a mennyiben szükséges, az állam segítségével állítsanak convictusokkal, ösztöndíjjakkal stb. ellátott gyakorlatiasabb célú középiskolákat, illetve polgáriskolákat. Hogy e tekintetben lassú a haladás, eléggé mutatják a legújabban kiadott közokt. miniszteri jelentés adatai s ezért nekünk tanároknak is azon kell lennünk, hogy a természetes fejlődést előmozdítsuk. Azért gymnasiumaink jövőre is eleget tehetnek magasabb hivatásuknak s lehetnek ápolói az egyházi életnek, a hazafias érzésnek, a tudományos műveltségnek; sőt akkor tölthetik be valóban azt a feladatot, melyre hivatva vannak. De t. cikkiró úr hivatkozik " a külföldre is. Azt hiszem azonban, hogy vannak intézmények, melyeket jó átvennünk, beplántálnunk a hazai földbe ; de nem mindenik ilyen. Sőt ha átvettük is, abban kell hagynunk, ha kipróbálván, célszerűtlennek bizonyult. Ha tapasztaltuk, hogy hazai tanügyi rendszerünkbe nem illeszthető be úgy, hogy ne akadályozza a természetes fejlődést nevelésünkben, s ha láttuk, hogy különben életerős, egészséges fajunkat szellemi satnyulásra vezette. A jó kertész vigyázni fog, hogy a jó alanyba ép, megfelelő ágat oltson s a továbbfejlődésben bizonyosan nem anynyira a bő vagy pláné túltermelésre törekszik, hanem egészséges fejlődésre. S befejezésül még néhány szót. Jól tudom, hogy i a magántanítás intézményét, bármenynyire akarnók is, nem lehet egy tolvonással megszüntetnünk, mert még mindig vannak oly gymnasiumi tanulók s nagy számmal, kiknek vezetésre van szükségök. S még kisebb 10—12 éves tanulóknál ez menthető s megengedhető. Sőt ma még tűrnünk kell ez intézményt mint, szükséges rosszat, általában is. De a javítást folyton szem előtt kell tartanunk és siettetnünk. Hanem addig is, míg a természetes mederbe tereljük a tanítást, a középiskolai oktatást, a tanároknak — még ha nincs is tiltva — határozottan tartózkodniok kell az óraadástól; s a valódi célt tekintve mindig, egyéniségökkel, példaadásukkal leg}r

enek nevelői a tanuló ifjúságnak. Az olyan tanulók szülőit, kik arra utalva vannak, utasítsák arra, hogy gyermekeik mellé fogadjanak priváttanitóul jobb, megbízható tanulókat, de a tanítás — természetesen — a tanárok ellenőrzése mellett történjék. Szerintem az ilyen felügyelet a tanárnak kötelessége, kevés fáradságába kerül s ezért külön dijjat nem kívánhat; az anyagi segítség pedig annak a szegény priváttanítónak jól fog, s a szülőknek aránylag kevésbe kerül. Arra nézve pedig nyugodt vagyok, hogy a már jelzett elvek szerint a gymnasium méltóan fogja betölteni helyét s jól szolgálja a nevelés ügyét, ha megtisztítjuk a gyomoktól; ha a tanár vállaira nem rakunk nyomasztó terheket; ha megóvjuk függetlenségét, hogy valódi hivatásának élhessen; s ha az anyagiak rendezésével megszabadítjuk a szellem munkásait a mindennapi kenyér gondjaitól, hogy a tanár a társadalomban minden tekintetben elfoglalhassa azt a helyet, melyet bízvást megérdemel. Csurgó. Kondor József. T A R G A. L, W. E. Rauwenhoff. 1828-1889. ty (Folytatás.) Mint tudjuk, e nagy romboló, nevezett művében negatív irányú munkásságának önként folyó conclusióit vonta le, a keresztyén vallás összeomlandó tekintélye helyére a műveltek lelkében a genius kultusát mutatva fel végeredmény gyanánt, mely törekvésével StrauSs Rauwenhoff szerint erőszakot követett el úgy a történeti jogon,' mint a kedély életén. Rauwenhoff különben maga sem akarta azt védeni, mit Stauss ostromolt, csupán azt akarta bebizonyítani, hogy a Strauss következtetései hibásak voltak. Mint olvasóim bizonyára jól tudják, Strauss azon •kelletlen kérdést vetette'fel nevezett, művében, hogy az