Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-01-06 / 1. szám

fejezzem s azt a ma kezdődő új évben is, teljes bizalom­mal ki ne kérjem. Egyetemes konventi s egyházkerületi közgyűlé­seink rendes idejének megvaltoztaval, az egyházmegyei s kerületi közigazgatas is azokhoz alkalmazkodva, időpont­jaiban módosul némileg s úgyhiszem, mind esperes urak s az egyhazak könnyebbségére, mind az ügyvitel és kor­mányzat előnyére. Az év első negyedére áttett konventi ülésekhez alkalmazkodva, egyházkerületünk őszszel októ­ber második felében tartandja rendes közgyűlését s hogy erre az egyházmegyék, ügyeikkel s felterjesztéseikkel elké­szülhessenek, tarthatjak a magokéit a nyári mezei mun­kaknakakar megkezdése előtt, akar befejezte után; de leg­korábban is úgy, hogy az egyházmegyei gyűlések előtt az egyhazlatogatast (canonica visitatio) az esperes urak a legalkalmasabb tavaszi időben teljesíthetik, míg eddig a legalkalmatlanabb téli időben kellett nagyrészt végezniök. Amellett az egyházmegyére terjesztendő ügyek, közöttök az államsegély-, Baldacsi-, és közalap-kérvények bírá­latára s előkészítésére is több idő lesz mint eddig, ezek­nek az egyházkerületre fölterjesztésére is egy félévvel hátrább tolatván a hataridő. Remélem, hogy ez új berendezés által az egyház­megyei kormányzat nyervén, ezt az egyházkerületi s a püspöki ügyvitel is előnyösen fogja érezni. De legfőbb reményemet abban helyezem, hogy Nagytiszteletű espe­res társaim, mint eddig, úgy ez évben is, tisztöknek saját hatáskörükben buzgó és bölcs betöltése mellett, engem is az egyházkerület időközi kormányzásában azzal a jóindulattal, szeretettel, gyöngeségeim iránt gyöngéd elnézéssel, jó tanácsaikkal és segélyökkel fognak támo­gatni, mely eddig is egyedül tette — s teendi jövőre is lehetővé nekem, hogy tisztemet betölthessem. Midőn e támogatást jövőre is kikérem s magamat Nagytiszteletű espeseres úr szives barátságába, bizalmába, szeretetébe ajánlom, kiváló tisztelettel vagyok Budapest, 1889. január 1. szerető szolgatársa Szász Károly. 1856—1888. Körlevél az esperes és összes lelkész urakhoz. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter úr m. é. 35680 szám a. kelt köriratában, kiindulva ama közönségesen ismert sajnos tényből, hogy a hazánkban több év óta észlelt szemcsés köthártyalob (u. nev. egyip­tomi szembetegség) a mult évben sok vidéken ragályo­san lépett föl s különösen az iskolákban, a gyermekek közt is mutatkozott, egyes vidékeket pedig épen csa­pásként sújtott, e csapas tovább terjedésének meggátlása végett szükségesnek talalta a m. kir. belügyminiszter úr által 1884. december 7-kéről 51068 sz. a. az összes közigazgatási hatóságoknak megküldött rendeletnek, valamint az 1886. évi 63.668 sz. a. az iskolalátogatás tárgyában a törvényhatósagokkoz intézett felhivasnak megtartására a jelen újabb figyelmeztetést bocsátani ki. A nevezett ragályos betegség felismerésére vezető jelenségek, valamint annak tovább terjedését akadályozó intézkedések, a hatóságok, lelkészek és tanítók számára a szemcsés köthártyalob elleni eljárásról 1884-ben ki­adott «Utasítás»-nak emlékükbe fölidézése végett fel­hívom a lelkész és tanító urakat, hogy a községi elöl­járóságnál ez utasítást ismételten olvassák át; a fentebb idézett 1886. évi 63668 sz. beliigyminszteri rendeletből pedig, ahhoz alkalmazkodás végett közlöm a lelkész urakkal az őket közvetlenül érdeklő következő pontokat. A lelkész, mint iskolaszéki elnök, köteles az illető községi vagy körorvost az iskolába bebocsátani, közre­hatni arra, hogy a tanulók szemvizsgálat alá vettesse­nek ; az orvos látogatásáról, a ki havonként köteles az iskolát meglátogatni, jegyzőkönyv veendő fel, melyben kitüntetendő az, hány növendék vizsgáltatott meg, hány találtatott egészségesnek, hány betegnek. A szembeteg tanulók névszerint elősorolandók, s azok eltávolítása iránt tett intézkedések is megemlítendők. E jegyző­könyvet az orvos és az iskola igazgatója (a tanító, esetleg a lelkész) aláírja, s a község elöljáróságának félévenként bemutatja. A ragályos szembetegség (esi­pazassal járó) jelentkezése esetén tartozik a tanító, a lelkész tudtaval, a betegeket az iskolából azonnal eltá­volítani s egyszersmind jelentést tenni az illető orvos­nak és a szembeteg gyermekekeket mind addig nem szabad ismét befogadnia, míg a vizsgáló orvos tökélete­sen meggyógvultaknak nem jelenti ki. Figyelmeztetem a lelkész urakat, hogy a fentidé­zett belügyminiszteri rendeletben, az «Utasítás»-ban meg­szabott teendők elhanyagolasa vagy megsértése, 100 fo­rintig terjedhető pénzbirsággal (esetleg 10 napig terjed­hető elzárással) büntettetik. Budapest, 1889. január 2. Szász Károly, püspök. !Z; ^ RR. A tiszáninneni ev. ref. egyházkerületben, az alsó­borsódi egyházmegyében fekvő szirmai egyház lelkészi állomására pályázat hirdettetik. Ezen állomás évi jövedelme, hivatalos felvétel sze­rint föld, termények, készpénz s palástdíjban 823 frtra megy és így 3-ik osztályú. Pályázati kérvények nt. Bornemisza József alsó­borsodi esperes úrhoz, Mező-Keresztesre intézendők. Pályázati határidő 1889. febr. r. napja. Miskolc, 1889. január 2. IZl-üLn Bertalan, püspök. IF^ÍL ILÍ^T-A. S T­A bihari ev. ref. egyházmegyében, a jákő-hódosi lelkészi állomásra pályázat hirdettetik. Ezen állomás évi jövedelme pénz, szántóföld, ter­mény és tűzifa illetményből s palást dijból 1009 frtra értékelhető s így II—ik osztályú. A pályázati kérvények az 1889. évi január 30-ig nt. Szabó Károly esperes úrhoz Csökmőre (Biharmegye) küldendők. Debrecen, 1888. december. 28. Révész Bálint, püspök. Felelős szerkesztő : Szőts Farkas. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos •. Szőts Farkas. DEUTSCH M.-féle műintézet, Czettel és Deutsch Budapest. HIREETESEK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom