Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-03-17 / 11. szám
Ott vannak a szakbizottságok! Igen, de ezeknek jogköre csak tanácskozásra, javaslattételre szorítkozik. Ezek is kénytelenek utasításért fordulni a közgyűléshez, ha az időközben felmerült nehézségek miatt megbízatásokban a hozott határozatnak megfelelőleg el nem járhatnak. S eltekintve ettől, lassú, nehézkes a mi közigazgatásunk működése azért is, mert e szakbizottságok nem állanak egymással szervi összeköttetésben, egymás mellett, egymás intézkedéseit nem ismerve, tanácskoznak. S mi ennek a következménye ? Az, hogy az egyik bizottság indítványt tesz, mely meg nem valósítható, mert a szóban forgó eszme életbeléptetése oly tényezőktől is van függővé téve, melyeket nem ismer, mert azok a másik szakbizottság jogköréhez tartoznak. Vegyünk fel egy concrét példát. A tanügyi bizottság sürgősen ajánlja az iskolahelyiségnek átalakítását. A legközelebbi közgyűlés tárgyalja az indítványt, feltételesen el is fogadja, megbízza a pénzügyi bizottságot, hogy jelölje ki a jövedelmi forrást a költségek fedezésére. A pénzügyi bizottság eljár e megbízatásában, véleményét a legközelebbi kerületi gyűlés elé terjeszti, mely — tehát legjobb esetben iT /a — 2 év múlva — a «sürgős» ügyet végre elintézi. Sok hiábavaló irka-firkát, sok időt lehetne megkímélni, sokkal gyorsabban lehetne intézkedni, ha volna oly közeg, mely az összes bizottságok jelentéseit, jegyzőkönyveit tárgyalva, azokat egységes szempont alá hozva, oly indítvánnyal léphetne a közgyűlés elé, hogy ez a minden oldalról kellőleg megvilágított kérdésben határozatot hozhatna. Egyházi közigazgatásunk más árnyoldalára is bátor vagyok utalni. Míg a közgyűlés által elintézendő ügyek száma légió, addig a rendelkezésre álló idő oly csekély, hogy ezt az ügyiratoknak puszta felolvasása is teljesen kimerítené. Egyházkerületi közgyűléseink — a megyeiek is, csakhogy ezek tárgyalásai szűkebb körre •szorítkoznak — jelenleg egészen más alakot mutatnak, mint csak néhány évtizeddel ezelőtt. A sérelmek szakadatlan láncolatához, a helytartótanácsi rendeletek tárgyalási fonalához fűződő feljajdulások, az ezeket tolmácsoló feliratok körül folyt viták: ezek foglalták el közgyűléseink idejét. Mióta felelős magyar kormányunk van, nem szűntek meg ugyan a sérelmek, de ritkán érkezik hozzánk oly kormányrendelet, mely jogainkat sértve, hosszúra nyúló vitákra szolgáltatna alkalmat. A kormány leirataival most rendesen i—2 óra alatt végezünk, azoknak legnagyobb része felolvasottnak tekintvén, tudomásul vétetik. Istennek legyen hála, évről-évre jobban lépnek előtérbe belügyeink s ezeknek rendezése vesz igénybe legtöbb időt. Püspöki jelentés, tan-, pénzügy, gyámintézet, misszió stb. fontos, állandó tárgyát képezik tanácskozásunknak. S ezen ügyek előkészítésével foglalkoznak az egyes szakbizottságok, melyeknek jelentései s jegyzőkönyvei — egyik-másiké 5 — 6 ívre is terjed — tárgyalás alá kerülnek. Ezeknek alapos tárgyalása azonban hosszú, 2 — 3 napnál bizonyára hosszabb időt igényelne. De mit tapasztalunk ? Ha az első napon még oly népes is a gyűlés, a másodikon már aíig van képviselve minden esperesség, a harmadikon pedig ott van az elnökség a tiszti karral s néhány buzgó képviselővel, ezek fáradnak, izzadnak, tanácskoznak és határoznak, az eltávozottak pedig kritizálnak «post festa.» Annyi bizonyos, hogv kerületi közgyűléseink idejét, számolva e sajnos körülménynyel, lehetőleg rövidre kell szabni, de ezt a rövid időt azután jól fel kell használni, a tárgyalást pedig okvetlen szükséges egyszerűsíteni s könnyíteni, hogy a napi rendet necsak formailag, de tárgyilag is kimerítsük. S ennek csak egy módja van, s ez a tárgyalás kellő előkészítése, a kérdéseknek a tárgyalást megelőző alapos megvilágítása s ismertetése. Most ismerjük a programmpontokat, még nem ismerjük a tanácskozás substratumát, nem tudjuk, időközben mint fejlődtek az ügyek ? A bizottsági jegyzőkönyvekből és jelentésekből lehetne ezt megtudni, tehát a szükséges előismeretek megszerzése végett fel kellene olvastatni. De ezek — mint fennt említém — olv terjedelmesek, hogy felolvastatások in extenso majdnem lehetetlen, részint oly sok jelentéktelen, tárgyalást nem igénylő részleteket is tartalmaznak, melyeknek felolvasása felesleges is. Elnökeink segítenek némileg e bajon, az által, hogy előre megjelelik a felolvasandó pontokat, de akárhányszor tapasztaljuk, hogy ezzel a félreértéseknek, a tényálladék téves felfogásának nem vehetik elejét. S mily hátrányos e gyakorlat a jegyzői karra nézve! Jegyzőkönyvet, a tárgyalást, a tényálladékot s a határozatot híven feltüntető jegyzőkönyvet készíteni oly egyénnek, ki az ügyekkel csak a tárgyalás folyama alatt ismerkedett meg, nem könnyű dolog. Nem is lehet csodálkozni azon, hogy a jegyzőkönyvekbe sok oly pont kerül, mely csak a szöveget szaporítja, s néha oly pontok nem vétetnek fel, melyeknek hiánya ugyanazon kérdésre nézve új tárgyalást tesz szükségessé. E bajnak elejét lehetne venni, ha a jegyzők az ügyiratokkal előzetesen megismerkedvén, a közgyűlésen az előadói tisztet gyakorolnák, ha minden egyes szőnyegre kerülő kérdésben a tényálladékról s annak fejlődéséről világos, kimerítő képet nyújtanának.
