Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-03-10 / 10. szám

* A protestáns irodalmi társaság végrehajtó bizottsága f. hó 3-án báró Vay Miklós elnöklete alatt fontos ülést tattott, melynek főtárgyát a tiszántúli egyházkerület kebeléből támadt ismeretes aggodalmak eloszlatása képezte. A bizottság a nevezett kerület ide vágó határozatát, s majd a Ferencz J. unit. püspök lemondó levelét újból felolvastatván, beható eszmecserét folytatott a nem csekély nehézségekkel járó kérdésben. A. tiszántúli álláspont képviselői közül jelen voltak és részletesen nyilatkoztak Balogh Ferenc, Kiss Albert és Szeremley Sámuel; az irod. társarág álláspontját Szász Károly, báró Prónay Gábor, Hegedűs Sándor világították meg behatóbban, s eme szellemben tettek rövidebb nyilatkozatokat gróf Tisza Lajos, Szontágh Pál, Ivánka Imre, báró Vay Béla, dr. Darányi Ignác, Várady Gábor stb. Mindkét fél határozottan kijelentette, hogy elvi álláspontjáról le nem térhet, de gyakorikig és tényleg az elvi álláspont sérelme nélkül a legszélsőbb eredményekre hajlandó. Ennek folytán a végrehajtó bizottság hosszas és beható eszmecsere után a következőkben állapodott meg: a) teljesen méltányolja Ferencz J. unit. püspöknek felolvasott levelében kifejezett indokait s a társaságból való kilépését tudomásul veszi; b) Balogh Ferenc és Kiss Albert határozati javaslatát hasonlóképen tudomásul veszi és a benyújtók kívánságához képest jegyzőkönyvbe vétetni határozza; c) a mi pedig a tiszántúli egyházkerület határozatát és az abban kifejezett aggodalmat és óhajtást illeti, arra nézve a bizottság áthatva levén e kérdésnek nagy elvi fontosságától, s érezve a hazai protestantismus megoszlásából eredhető veszélyeket, kimondja, hogy : mive! az alapszabályoknak szövege, melyben az unitáriusokról szó sincs, ily aggodalomra okot nem szolgáltat; mivel továbbá az unitárius püspök úr ezen aggodalmakra való tekintetből már tényleg kilépett és «nem kétli, hogy példáját hitsorsosai közül többen követni fogják s csaknem bizonyosra veszi, hogy az unitáriusok miatt bátran beléphetnek a debreceniek a társaságba;» és végre mivel a végrehajtó bizottság kiváló súlyt helyez a tiszántúli egyházkerületnek támogatására: ennélfogva ennek jegyzőkönyvileg kifejezett óhaját olyképen fogja figyelembe venni, hogy a végleges szervezés alkalmával úgy a tisztikar, mint az igazgató válaszmánv és a bizottságok választásánál a tiszántúli egyházkerület álláspontja tényleg érvényesüljön. — E megállapodást jegyzőkönyvi kivonat alakjában a tiszántúli meghívottak magukkal vitték s remélni lehet, hogy ennek alapján a mindkét fél részéről forrón óhajtott békés kiegyenlítés létrejön és a társaság végleg szervezkedhetik. * A németnyelv ügyében kiadott Csáky-féle rendelet ismét szóba került a képviselőházban. Kiss Albert képviselő, a hirneves debreceni lelkész, a rendeletet didaktikai szempontból helytelennek s e mellett törvénytelennek nevezte, mivel szemben Csáky miniszter védelmébe vette azt, incidentaliter tett közbeszólásra kijelentvén azt is, hogy az autonom felekezetek középiskoláiról még korán volna szólani, mert azoknak «a rendelet még meg sem küldetett.)) Hát ezt mi is tudjuk; de azt is tudjuk, hogy ha annak a «még»-nek tedentiosus hangsúlyozása azt akarná jelenteni, hogy a rendelet majd megküldetik a prot. iskolai hatóságoknak is: akkor ez a rendelet többé nemcsak a nemzeti kultura és a didaktika szempontjából volna sérelmesnek mondható, hanem a protestáns iskolai autonomia törvényes körfalait is megbolygatván, egyenesen törvénytelen volna. Mert a rendelet ellenkezik az 1883. évi 30. tc. 7. §-ával, mely világosan rendeli, hogy «a hitfelekezetek niaguk határozzák meg az általuk fenntartott nyilvános középiskola tannyelvét; ellenkezik a 8. §-szal, mely szerint «a felekezetek által fenntartott intézeteknél a tantárgyakban az egész tanfolyam alatt elérendő végcélt és a tanítandó ismeretek mértékét, a tanrendszert és a tankönyveket az illető felekezeti főhatóság állapítja meg,» a miből kifolyólag a reform, konvent az 1884-ben készített tantervben a német nyelv tanításának célját ekként határozza meg: «a növendéket nyelvtani alapon, de gyakorlati módon a német irodalmi művek értésére vezérelni, egyszersmind oda képesíteni, hogy ismerete körébe eső magyar szöveget német nyelven fordítani, sőt könnyű tárgyról fogalmazni is tudjon.)) Mindezekből kétségtelen, hogy a hivatok rendelet, melyben a legszigorúbban megköveteltetik, hogy «a felső osztályokban a németnyelvi és irodalmi tanítás nyelvéül a német szolgáljon,)) az idézett törvény 7-ik szakaszával, azon pontja pedig, mely «a németnyelv óraszámának esetleges szaporításáról)) rendelkezik, az említett törvény 8-ik szakaszával homlokegyenest ellenkezik, s így teljesen törvénytelen, következőleg ellene az egyházi sajtónak és főhatóságoknak teljes erővel protestálni kellene. Reméljük azonban, hogy a miniszter bölcsesége meg fogja kímélni a közoktatásügyi kormányt azon eshetőleges kultúrharctól, mely a rendeletnek hozzánk protestánsokhoz való elküldése által minden bizonynyal be fogna következni, mely, kivált a mostani ingerült politikai hangulatot tekintve, bizonyosan a tanügyi kormány vereségével végződnék; mert egy ily sarkalatos önkormányzati jog világos megtámadása többé nem csupán a politika, hanem az egyháziskola alkotmányi kérdése, melyben a protestáns ember nem ismer pártpolitikát. * Egy kis igazítás a dunántúli speciálitásokon. A «Prot. egyház és isk. lap» f. évi 9—ik számában megjelent dunántúli speciálítások egyik bekezdésében ezeknek irója Tolnai István úr, a dunántúli ref. egyházkerület lelkész gyámoldájáról is megemlékezik, és annak számvizsgálatát birálva, a pénztárnok és számvevőség állításai közt oly ellentétet hoz fel, mely ha való lenne, csakugyan beillenék kedves specialitásnak. De szabad legyen erre a gyámoldai specialitásra felvilágosítással szolgálni. Nevezetesen, egyáltalában nem áll az, hogy a nevezett gyátnolda tőkéje 1887. év végén 11,887 frt és 85 kr lett volna, a T. I. úr által idézett jegyzőköny 181 -ik lapján elég világosan és olvashatókig 17,587111 és 85 kivan kimutatva és nyomtatva, mint a nevezett lelkészi gyámoldának öszszes vagyona. A pénztárnok és számvevőség állítása pedig így stimmolnak (saját szava); méltóztassék csak a jegyzőköny 181. lapján kimutatott s takarékpénztárban és adós-leveleken elhelyezett három rendbeli tőkét öszszeadni, az teljesen stimmol a 183. lapon levő számvevőség által kimutatott, de megspeciálizált összeggel. Vagy ha még egy kereszt próba tetszik ; adassanak össze a 183. lapon a leik. gyátnolda a) b) ej alatt levő és a számvevőség által elparciált összegei: akkor meg elő áll a pénztárnok 181. lapon kimutatott összege, a b) alatt levő összeg nem az egész vagyoni állás kimutatása, csak meg kell nézni jól, hanem csak a tőkék összege : itt tévesztett T. I. úr. Most már miután Tolnai István úr a pénztárnoki és számvevői kimutatásra nézve feltette a kérdést, melyik igaz? a felelet nem lehet más, minthogy a pénztárnoki kimutatás is igaz, a számvevői kimutatás is igaz, hanem a mit T. I. úr állít az nem igaz, valamint az sem igaz, hogy az 1887. évben tartott conventi ülés az egyházkerületnek 500 forintjába került volna ; mert ebből 100 forint visszadatott, mint azt a jegyzőkönyy 177-ik lapján, épen a számadás rovatai között legfelül minden olvasni