Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-09-23 / 39. szám

sütésüket tanítják, midőn ugyanazon műve 282. levelén ezeket írja: „Némelyek noha megismerték a kenyeret arra való drága eszköznek lenni, hogy annak ételéből és italából közösülne a Chrisztus testével, vérévél, mind teste, lölke, hogy ugyan gyarapodást venne belőle és éreztetné hitét a Jézus Chrisztus testé érdemével: de ezeknek is sokképpen eszüket vesztette a pokolbeli ördög." Ezen szavakat nem tudom másképen magyarázni, mint úgy, hogy az idézett szövegben azon értelmezés módot kárhoztatja Bornemisza, melyszerint az úrvacsorában a Krisztus az ő testével és vérével, mindenütt jelenvaló természeténél fogva valósággal jelen van, s ezekkel erősíti mindazoknak hitét, akik vele élnek. Ez pedig míg egyfelől a katholikus felfogásra vall, addig másfelől azon ágostai fogalmazásra is hallgat, melyszerint a Krisztus, mindenütt jelenvalóságánál fogva, annak az úrvacsorában valahol jelenlétele taníttatik, kikről azt mondja Bornemisza »eszüket vesztette a pokolbeli ördög.« De nem csak az említettem értelmezést kárhoztatja, hanem hátráb b — 283. levél — a Zwingli és Kálvin-féle magyarázatot is elitéli, ha egy kissé szelídebben is, midőn ezeket mondja: »Némelyeket pedig evvel csalt meg a pokolbeli ördög, liogy« azt valami haszontalan kenyérnek és bornak, erőtelen és puszta jelnek tartsa és semmit azokban ne értsen a minemű teste és vére lölki kózöléséről Chrisztusnak szent Pál szóljon, hanem azt gondolja, hogy e nélkül is emlékezhetik az ő Chrisztusáról minden nap, arra néki semmi szüksége nincs, a nélkül is erős hite vagyon. De ezek is meglássák, hogy le ne essenek." Mi hát Bornemisza szerint az úrvacsorában levő kenyérnek és bornak helyes értelmezése? kérdheti méltán a szíves olvasó. Az, amit legelőször említettem, és a melyet említett munkájának 278. levelén írt le, melyen Krisztus testével és vérével való részesülésünket symbolicus értelemben akként magyarázza, hogy »a kenyérrel és a borral egyetemben, lelkünk közösül Jézus Krisztusnak szent testével és szent vérével, mert bizonyára oly étel és oly ital az, mely csudaképpen egygyé teszi ő szent felségét mi velünk.« Nem szándékozom most bővebben vitatni e tárgyat, de nem titkolhatom el azon meggyőződésemet, melyet Bornemiszának 1573-ban kiadott s nyomtatásban először megjelent munkája olvasása, tanulmányozása keltett lelkemben, mely nem más, mint az, hogy már abban eltér a lutheri merev transsubstantiatiótól, azt kárhoztatja; elitéli kissé kíméletesebb szavakkal a zwinglianus és kálvini nézetet is, s munkájában a közvetítő szerepét viszi mindenütt. Hogy is ne? Hiszen az ő. szelid lelke érezte legjobban, mennyi egyenetlenségnek, viszálykodásnak lenne az alapja, ha határozottan az egyik vagy a másik nézet mellé állana, s bár ezen első munkájából is észre lehet már venni, hogy az újabb zwinglianus és kálvini irányzatot jobban össze tudja egyeztetni szivével és eszével: de azért az első benyomásoknak édes emléke, a múlthoz való szeretetteljes ragaszkodás még sem engedik meg, hogy egyszerre szakítson s eltérjen régi hitétől az uralkodó gondolkodás módtól, szokásoktól. Tagadhatatlan, hogy szilárd meggyőződéssé soha sem érdeklődött meg Bornemiszában a határozott lutheri vagy kálvini felfogás, mert még utolsó (1584-ben megjelent) művében is oly tartózkodó kifejezéseket használ, hogy mindkét felekezeti bátran magáénak tarthatta őt: de azért mégis állíthatjuk róla elfogulatlanul azt, amit én is igyekeztem említett dolgozatomban kimutatni, hogy inkább reformátusnak kell őt tartanunk, mint lutheránusnak. Lám, első munkájában már ama nézet felé közelget ; enyhébben mond ítéletet a Zwingli, Kálvin, mint a Luther-féle értelmezés felett, melyért én őt Zoványi és Révész ellenében még ma is felekezetünk számára foglalom le. Ha Bornemisza munkáiból meggyőznek az ellenkezőről: akkor vissza vonom állításomat; de figyelmeztetnem kell jó előre az érdeklődő publicumot arról is, hogy Bornemisza munkáiból egy ezer levelet végképen meg kell semmisítenünk, melyet semmi esetre nem lehet tennünk, ha igazságos kritikát akarunk felette mondani. Ennyit kívántam tájékozásul Révész Kálmán úr bírálatára elmondani, a nélkül, hogy őt magát, vagy bárkit mást sérteni szándékoztam volna. Hadd álljon itt befejezésül Bornemiszának egy szép éneke, vallásos lelkének illusztrálásául.2

) „Enekecske gyermekeknek serkentésére. Kit Bornemisza Péter szerzett Szulok Anna Balassi Jánosné nevére. Nótája: Menj, sokat szól. stb. Szenteltessék Uram a te szent neved, Dicsérjenek a csecsszopók tégedet, Adjad Uram ő nékik szent lelkedet, Szent Fiaddal ismerjenek tégedet. Ur vagy, szent, bölcs, jó irgalmas attyuk vagy, Az kicsinynek gondja viselője vagy, Sőt mindennek gondja viselője vagy Kérlek azért ez kicsinket el ne hagyd. Lám ez világ meg ingyen soha nem volt, Mikor neked erről szép tanácsod volt, Embert az te tisztességedre valót Teremtettél dicsőségedre valót. 0 mely szépen ékesítéd Ádámot, A te szmed, képed ám kitetcék ott Az emberben gyönyörködéi akkor ott Néki adál édes paradicsomot. Keveset lőn Ádám az édes kertbe Merth az kígyó megcsalá elméjébe Azért esék szegény, ördög kezébe Éva sziilé fiát keserűségbe. Áldott legyen uram a te szent neved Hogy akkoron nem hagyád szegényeket, Szent fiadat mert nékiek igéred Kivel őket megelevenítetted. Nagy csudálatosságom vagyon arra Hogy a kígyó felmásza almafára Az úr Chrisztust feszíték kereszt fára Ez ekképen Ádám helyére állna. No azért Ti mindnyájan kis gyermecskék Ne féljetek, de Istent dicsérjétek, Szent fiáért, mert irgalmas tinéktek A keresztség erről bizonyság néktek. Állasson el ő szent lelke tégedet Világosítsa meg a te elmédet Vigasztalja mindenkoron szivedet Es neveljen tisztességre tégedet !« Fehérvár-Csurgó, 1888. Thúry Etele, ref. leik. 2) Megjelent ez éneke ily című műben: ,,Enekec három rendbe: Kvleomb kvleomb felec. I Elseobe reovid dicseretec vadnac, kiknec szamoc CXCV1II. kic keozzeul sok predikatioc melle valoc, II. Masikba hoszabbac vadnac : az szent iras intesi es magyarazati szerint, kic predikatioc gyarant oktatnac, kiknec szamoc apróval elegy LX. III. Harmadikba az Bibl:

ának ki va'ogatot feo feo XVIII. históriaiból valoc. Rendeltettec Bornemisza Peter altal. Detrekoe varaba MDLXXXII. CLIX. levél. Az általam használt példány a veszprémi ev. ref. egyházmegye könyvtáráé.