Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-11-25 / 48. szám

helyett, az anyakönyvek gyors és biztos áttekintése céljából inkább az anyakönyvek betűsoros mutatójára volna szükség, kivált nagy gyülekezetekben. A kérdés hosszas és részben nagyon sekélyes vitát támasztott, melyben számosan vettek részt; jellemző, hogy ez új intézmény behozatalát inkább a papi elem ellenezte, míg a felszólaló világiak mind a családkönyvek behozatala mellett foglaltak állást. Beszéltek pro Szilády Áron, Kerkapoly, Balogh Imre, Szász Károly és gróf Tisza Lajos, contra Koncz Imre, Szilády János, Lévay Lajos, Vörös Károly, Baksay Sándor, Filó Lajos. Koncz Imre szerint csonka munka lenne, ha az elkészítés megkísértetnék. Szilády János szerint az elkészítésre fordított nagy munkának semmi positiv haszna nem volna, mert belőle törvényes családi értesítőket kiadni nem lehetne, miután nem lenne meg ezeknek azon hitele, mi az anyakönyveknek meg van. Szilády Áron szerint a betűsoros névmutató elkészítése több munkát igényel, mint a családívek elkészítése, s még sincs annak semmi positiv haszna. Kis egyházakban segédeszköz a cura pastoralis gyakorlására, a mennyiben alkalmat nyújt a hívekkel való gyakoribb érintkezésre (felhozza egykori principálisa, Erdélyi Ferenc gödöllei lelkész praxisát) ; nagyobb egyházakban megkönnyíti a lelkésznek az előtte ismeretlen hive lelkére való hatást, kinek családi viszonyaihoz mérheti mindenkor intő vagy útbaigazító beszédét. »Valóban — úgymond — ilyen valami nélkül csak kínos döcögés az ember élete.« Végül pedig ajánlja, hogy mondja ki az egyházkerület a családlapok elkészítésének szükségét. Lévay Lajos egy bizonyos időponttól kivánná a betűsoros névmutatók elkészítését. Szerinte a cura pastorális gyakorolhatása végett nem hogy sürgetni, hanem egyenesen elkellene tiltani a családkönyvek készítését. Mert ha a lelkész vállaira óriási irodai teher nehezedik, akkor ki van zárva annak lehetősége, hogy hivatásának éljen, hogy a cura pastoralist ez állítólag idegen de nagyon hasznos növényt meghonosítani képes legyen. Kerkapoly Károly sem kivánja most már a családkönyvek készítésének kötelező kimondását, mert a mit nem meggyőződésének engedve csinál az ember, annak nem szokott haszna lenni, s úgy látja, hogy a lelkészek meggyőződése e tekintetben az övével homlokegyenest ellenkezik. De kivánja annak kimondását, hogy az egyházkerület jónak látja a családkönyvek elkészítését, de lelkészeire bizza azt, hogy csakugyan meg is csinálják-e! — Balogh Imre az anyakönyvekben tapasztalt hiányokra utalva sürgeti a családkönyvek elkészítését. U az anyakönyv vezetést családkönyv alakjában kivánná, s figyelmezd a papságot arra, hogy az állam •— ha az anyakönyv vezetés pontosabban nem eszközöltetik — elveszi azt a papságtól. Vörös Károly konkrét esetekből kiindulva, bizonyítja véleménye helyes voltát, a családkönyvek szükségtelenségét. Az egyháztagok látogatására szerinte jobb alkalmak azok, a miket a mindennapi élet nyújt. Ha van valahol csapás, családi öröm, vagy visszavonás, akkor látogasson a pap. A mi az anyakönyvezéseknél előforduló hibákat illeti, ezek ép úgy előfordulhatnak a a családkönyvekben is. A nép pedig egyenesen idegenkedik a családkönyvezéstől. Utal egyik elődjére, Szilvásyra, kit a nép maga köréből elüldözött akkor, midőn megtudta, hogy az egyes családok történek megírásával foglalkozik. — Baksay Sándor nem tartaná helyesnek, ha az elnökség e kérdést szavazásra bocsátaná, mert képtelennek tartja, hogy az egyházkerület elfogadjon oly dolgot, melyet mind a 8 egyházmegye egyhangúlag elvet. Szerinte a családkönyvek nem felelnének meg a célnak, melyért elkészítések sürgettetik. Míg a betűsoros névmutató elkészítésére elég egy két nap az évvégén, addig a családkönyvek készítése a papnak egész életét igénybe venné. Az anyakönyveknek családkönyvek alakjában való szerkesztését sem helyesli, mert már eddig is felesleges rovatokat kell gyakran kitölteni. Filó Lajos szerint a kérdés bővebb tanulmányozása volna szükséges; olyan törvényt ne hozzunk, melynek ez idő szerinti végrehajthatásáról meggyőződve nem vagyunk. Reflektál Balogh Imre szavaira, ki a papságot azzal fenyegeti, hogy az állam az anyakönyv vezétését elfogja venni a papságtól, s megjegyzi, hogy akárki vezesse az anyakönyveket, abban több-kevesebb tévesztés mindig fog lenni, de arról meg van győződve, hogy nem a papságnak áll érdekében az anyakönyvek vezethetése, hanem az államnak, ki oly olcsó és megbízható közegeket elő nem állíthatna, mint a papok, s miután ez így áll, ha az állam ki akárná ezt venni kezeink közül, ő szívesen átengedné az anyakönyvek vezetését. Mindezek kinyilvánítása után az egyházmegyék álláspontját teszi magáévá, mert nem lehet tagadni, hogy a mely kérdésre nézve 8 egyházmegye egyöntetűleg nyilatkozik, abban olv erő rejlik, hogy nagyon számot kellene vetni magával annak, ki más értelemben szavazna. Szász Károly nem látja magát meggyőzetve sem az egyházmegyék jegyzőkönyvei, sem az itt hallott nyilatkozatok által, de azért itt a tárgyalásba érdemileg bebocsátkozni nem akar. Fenntartja azonban magának, hogy a konventen nézeteit e kérdésben kifejtse. Tisza Lajos gróf. Tekintettel arra, hogy az egyházmegyék véleményeivel szemben azon vélemény is nyilatkozik, hogy csak kívánatos volna a családívek készítése, nem szívesen bocsátja szavazásra a kérdést, hanem azt proponalja: Mondja ki az egyházkerületi közgyűlés a konventhez intézendő jelentésében, hogy a maga részéről a családívek szerkesztését és készítését minden egyházközségben üdvösnek és kívánatosnak tartja ugyan, de a mai viszonyok közt azt kötelezőleg kimondandónak nem véli. Egyúttal az esperesek s püspökök felkérendők, hogy jelentésükben helyt adjanak annak is, hogy hol találtak ilyen családíveket. A végzés hosszas vita után Tisza Lajos gróf propositiója értelmében az lőn, hogy a kerület a családi ívek és (nem családkönyvek) vezetése minden gyülekezetben üdvösnek és kívánatosnak tartja ugyan, de azok kötelező behozatalát most még nem kivánja; a konvent azonban felkérendő, hogy az espereseket és püspököket szólítsa fel, hogy a canonica visitatió alkalmával mindig vegyék számon, mely gyülekezetben van már behozva a családívek vezetése. Az egyházkerületi közszükségek fedezésére io évenként és lélekszám-arányban megállapíttatni szokott aránylagos költségvetés ügye (refer. Farkas J.) a számszéknek adatott ki, azon megbízással, hogy munkálatát a jövő közgyűlésre terjeszsze be. A november 2r-iki ülésen először a miniszteri intézvények tárgyaltattak, melyek között egyik legfontosabb azon kultuszminiszteri átirat volt (még Trefort idejéből), melynek tartalma röviden ez. Református és evangelikus papjelöltek gyakran lépnek át középiskolai tanári pályára, s minthogy tanári oklevél nélkül rendes tanárokká nem lehetnek, kénytelenek külön-külön a minisztériumhoz folyamodni vizsgatételi engedélyért. Most ez az átirat kiindulva abból, hogy prot. theol. intézeteinken latin-, görög-, s modern nyelvi, valamint történelmi, bölcsészeti és paedagogiai tárgyak is adatnak elő, azon kedvezményt nyújtja, hogy a négy évi theologiát végzett papjelölteknek ez a négy év, ha a papjelölt a nyelvészeti