Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-08-05 / 32. szám

kább érdemesnek tartjuk a közlésre, mert Lapunkban ez az első nyilatkozat, mely a családkönyvek ellen foglal állást, s melyet most már egy tekintélyes egyházmegye papsága is magáévá tett. A vélemény egész terjedelmében így hangzik: »A családkönyvek szerkesztése tárgyában, az egyházmegyékre letett tiszamelléki vélemény, midőn most hozzánk került, s a Nagy tiszteletű esperes úr engem tisztelt meg véleményadással, mely ez értekezlet alkalmával alapját képezze — nem végzésnek, de eszmecserének : megvallom, igen feszélyezve érzem magamat, a mennyiben oly sok kiváló egyénnel ellentétbe kell helyeznem magamat, követve benső meggyőződésemet. A tiszamelléki vélemény oly alaposnak látszón van felállítva, s oly közelismerésben álló egyének által lett megszerkesztve, hogy önmagában is fontos okot kell, hogy képezzen a családkönyvek mellett. A református szabad szellemek — mely mindeneket jogosítva van vizsgálni — hódolok azért, midőn előadom a magam véleményét. Én a családkönyvek készítését nem tartom szükségesnek. Tudom jól, hogy nemcsak magam gondolkozom így tiszáninnen dunántúl; de az e tárgy feletti irodalmi eszmecserében az ellenzék még nem nyilatkozott. A tiszáninneni főtiszt, egyházkerületi bizottság, ép úgy nem győzött meg és nem ingatott meg véleményemben, mint a régibb e tárgyú közlemények. Nem látom szükségességét a felhozottak által indokolva ; mert bár szerintem is kell, hogy a lelkész egyháza, sőt az egyházat képező tagok életéről is lehetőleg informálva legyen, s abból kifolyólag alkalmazza a cura pastoralist; de ehhez a családkönyvek — szerény okoskodásom szerint — soha el nem segítik. A családi állás fontosabb változásai, melyek anyagját képezik a családkönyvnek, úgy is mind ott fordulnak meg a lelkipásztor kezén, s ha ezek, és a személyes — hivatásszerű — ösmerete híveinek nem adnak elég alapot működésének, tagadom, hogy akármilyen családkönyv is adni képes legyen. Micsoda lelkipásztor az, a ki nem tudja még amaz egyedül hiteles okmánygyűjtemény, az anyakönyvek segélye nélkül is, mert a családkönyv csak egyéni, de nem közhitelességgel bírhat, számon tartani, átlagot említve 1200—1500 hallgatójának sorsát, fontosabb családi változását, holott azokkal azokért él ?! De még pusztán számszerű nyilvántartás tekintetében se mindenütt nyújtja a családkönyv a biztos alapot, a hol pedig igen, t. i. félreeső kisebb helyeken, ott tizedrész munkával megfelelhet reá magának is, a kíváncsiaknak is a lelkész, ha az adókivetés alkalmával utánkérdez az apróbb nemzedéknek is, a nagyokat financiális tekintetekből úgy se szokták kifelejteni. És csak kissé mozgalmasabb helyen, p. o. Vácon is nem csak hogy soha hiteles nem lehet a családkönyv; de egyenesen téves lesz kikerülhetlenül. Hiszen nálunk a népszámlálás adatai szerint 1880. jan. i-sején volt — a fegyenceket nem számítva — 1315 lélek, s mi .soha az összeírásokból 1100 átlag számnál többet ki nem hoztunk. Nagyon egyszerű okért. Igen sokan igyekeznek a terhek alól kibújni. Bejön s hallgat az ő református voltával. Kötelezhetjük büntető úton, hogy jelentkezzék ? Csak akkor veszünk tudomást róla, ha valami eset a lelkészhez hozza, s bizony akkor családkönyv nélkül se felejtkezünk el róla többé, mert sietünk terheinket megosztani vele. Vagy kimegy a nélkül, hogy a lelkésznek szólna néha 1—2 tag, néha egész család ? Tartozik eljönni, hogy ne figuráljon többé neve, s elköltözése bejegyeztessék ? Fél év múlva máiismét visszavetődik, s így tovább, költözik ide s tova, ki tartja ezeket hitelesen számon. Csak a kinél fejünk hajszálai is számon vannak 1 Továbbá igen sok mozgó hivatású ember van közöttünk : katonák, katonatisztek, mérnökök, vasúti tisztviselők, állami — ideiglenes functiókat teljesitő —• egyének családostól. Ezek büszkén mondják magukat az Isten népe tagjainak; de ha fizetésre kerül a sor, kisiklanak megfoghatatlanul. Ezek egy évben 10 helyen is laknak, melyik egyház vezesse családkönyvüket ? s rosszul ismeri a népünket, ki azt hiszi, hogy ezek a talán kereik közé is kiszolgáltatott családíveket megőrizve, bemutatják az illető lelkészeknél. De még a való hűség esetén is a statisztika, melyért így is annyi munkát végzünk, érdemes ilyen folytonos apparátussal járó munkálatra, s lehet-e elgondolni, hogy kezdő lelkész képes lesz bevágni a genealógiákat, s így élő ösmeretet meríteni a lélekölő névmasszából! Tagadom azt is, hogy csak a családkönyv tenné használhatóvá, a gyakorlati lelkészet szenpontjából, az anyakönyveket, s csak abból tarthatnók számon hol van özvegy-árva, ki lelkészi tanácsára, segélyére van utalva. Én részemről ha felnőtt egyén hal meg, és nem ismerem apróra viszonyait, mindig megtudakolom, maradt-e és mennyi árva, s milyenek a viszonyok az elmaradt családban, ha gyermek a halott, akkor is megkérdezem a körülményeket, másként nem is lehetne módon a bizonyos szóllásra. És jó lélekkel el merem mondani, hogy a mennyire a családkönyv holt oetűivel soha el. nem segíthetett, megösmertem és ösmerem összes hallgatóimat a 6 éves iskolás gyermektől elkezdve, kivéve a fentebb említett rejtőzőket, kikkel szemben a családkönyv se tehet bölcsebbé. És ha akármilyen családkönyvet készítek ; de az életben nem ösmerem meg az én testvéreimet, micsoda értéke van a családkönyvnek ? csak zengő érc és pengő cimbalom. A második érvcsoport még gyengébb ítéletem szerint. Itt vannak a családi ívek, melyek szerkesztése nehéz ; de a családkönyv könnyűvé teszi ezt. Eszembe jut itt a könyvből gazdálkodó, ki belekeriti búzájának métermázsáját 20 frtba, melyet ha piacra visz, kap érte 6 forintot ; de ám szépen, tudós rendszerek szerint gazdálkodott ; mert hiszen a családkönyv vezetése oly sok időt főleg gondoskodást okoz, hogy távolról sincs arányban, ez irányban nyújtott hasznával. P. o. Vácon az általam pontosan vezetett lelkészi iktató- és kiadó-könyvek tanúbizonysága szerint, 1878-tól a f. évig kiadatott 28 családi ív, kerekszámban esik egy évre 3, s hiszem, hogy ez arány nagyjában találkozik az általanos közepes számmal. Én a családi értesítőt úgy szoktam készíteni, hogy az esketési időtől kezdve nem bízom többé magamat a család előadására, de felkeresem a szülötteket zárt időrend szerint. Nem csekély munka, de átlag 3 óra alatt így is kész vagyok mindig egy családi értesítővel. Ez egy évben 3 alkalommal köti le figyelmemet, összesen 9 órán, a családkönyv meg 365 napon keresztül mindig kísért, mint soha be nem fejezett kötelesség. Ezek az értesítők megerősíttettek a fenti 10 év alatt 60 esetben. Ebből esik egy évre 6. A ki az egész évben vezeti az anyakönyveket és figyelemmel kiséri a családokat, mindenik dolgát rendezi egyremásra 10 perc alatt. Említésre se méltó fáradság. Arról meg tán alig kell ma már beszélni, hogy a sorozási ív kiállításához épen semmi szükség sincs a