Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-05-06 / 19. szám

kolására, különben az illető esperes utján megdorgálan­dók lesznek. Az egyetemes konvent jegyzőkönyve alapján is több közérdekű s lényeges ügy került szőnyegre. Előterjesztetik, hogy a f. évi julius hóban tartandó presbyteriumi szövetség gyűlésére képviselőkül Szilágyi Dezső, Filó Lajos, György Endre, Balogh Ferenc és Csiky Lajos küldetnek a konvent által; a szövekezetbe való belépés pedig az egyes egyházkerületekre bizatik, Ennek folytán ugy ezen presbyteriumi, mint az összes ily nemű szövetségekbe való belépésre vonatkozólag indítvány tételére egy küldöttség alakíttatott, melynek tagjai: K. Tóth Kálmán, Balogh Ferenc, György Endre, gr. Dégenfeld József és Kiss Albert. A konvent rendes ülésének időszakául íebr. utolsó és március első felét állapítván meg, György Endre in­dítványozta, hogy az egyházkerület augusztusi közgyű­lése a konvent ülései idejéhez közelebb tartassék meg. Minthogy azonban ezen közgyűlések idejének megválasz­tása, melyeken a főiskolának következő tanévre vonat­kozó ügyei szoktak leginkább elintéztetni, minden át­meneti intézkedés nélkül zavarokat okozhatna, ezen tanácskozás a jövő közgyűlésre halasztatott. A közalapi kezelési szabályokra nézve a konvent által alkotott módosítással az egyházkerület nem lévén megelégedve, miután az a kezelési munkálatokat kevéssé igéri egyszerűsíteni és könnyíteni, Kiss Albert indítvá­nyára javaslattétellel egy küldöttség bízatott meg, mely­nek tagjai: Ritook Zsigmond elnöklete alatt Farkas An­tal, Szeremley József, Kiss Albert és Széli Kálmán. Hasonlókép küldöttségnek adatott ki a közalapi kölcsönök ügyében készített konventi tervezet is véle­ményezés végett. Az esperesi kar pedig az iránt kapott megbízatást, hogy a családkönyvek iránt adjon véleményt, melyek­nek vezetését a tiszáninneni egyházkerület kötelezőnek mondotta ki, s erre nézve mintákat is állapított meg; míg a tiszántúli egyházkerület már egy korábbi határozatá­ban azok készítését a lelkészek tetszésének hagyta fenn. A lelkészek egyetemes gyám- és nyugdij-intéze­tére vonatkozólag uj alapszabály tervezetet készítvén a konvent, habár már több egyházmegye nyilatkozott e tárgyban, a tervezet véleményezés végett kiadatott az egyházmegyéknek. Ugyancsak a konvent jegyzőkönyve alapján fel­hivatnak az egyházmegyék, hogy a közalapból eszköz­lendő segélyezés módjaira nézve indítványt, továbbá a segélyezésre szorult egyházak számairól, szükségleteiről stb. táblázatos kimutatást adjanak. Azon kérdő pontok, melyekre feleletet kell adni, az egyháziak elé lesznek terjesztve. Erre is bizottság alakíttatott. Az elnökség bejelenti, hogy a folyó évre eső egyházkerületi államsegély 5% levonással lett kiutalvá­nyozva ; így a kerület 22,800 frtot kapott 24,000 frt helyett. Ennek folytán a közgyűlés fel fog írni a kon­venthez, hasson oda, hogy az egyházkerületek a külön­ben is csekély állami segélyt jövőben levonások nélkül kaphassák meg. Az énekes könyv 16-od rétü uj kiadása ügyében az intézkedés még a mult évben megtétetett; de még most sem, körülbelől négy hónap ota nem Ka pható sem ezen, sem az előző kiadásból ilyen példány könyvárusi uton, a miből az érdekelt pénztárnak jelentékeny kára van. Simonffy Imre ker. tanácsbiró, mint Debrecen szab. kir. város polgármestere magára vállalta, hogy az uj kiadás iránt sürgősen intézkedik a városi könyvnyom­dában. Búzás Pálnak és K., Tóth Antalnak a lelkészi és tanitóí díjlevelek miként való kiállításáról és bélyegez­tetésről készített véleményük Kovács István, Ritook Zsigmond és Farkas Antal felszólalása után elfogadta­tott. Közöltetni fog az egyház községekkel. A gyűlés folyama alatt az első nagy szó harc azon miniszteri leirat felett tört ki, mely ajánlja az egyházi hatóságoknak, hogy temetéseknél a gyermekek által teljesí­tett éneklés a közegészségügy érdekében szün tettessék be. Ugyanis némelyek, mint K. Tóth Kálmán, Madarast Imre, Isaák Dezső ezen ősi szokástól való eltérésben val­lásos szertartástól való elszakadást láttak, mi a köznép előtt visszatetszést, megbotránkozást szülhet; ellenben mások közegészségügyi, nemzetgazdasági, politikai, sőt épen felekezeti szempontból érveket hoztak fel a szokás korlátozása, lassankénti óvatos kiküszöbölése mellett s helyébe a gyülekezet éneklésének meghonosítását aján­lották. Ilyen értelemben nyilatkoztak : Segesváry József, Dr. Hajnal István, Csillag Lajos, Ujfalussy Sándor, Szeremley József, Hegyessy Márton, Szeremley Sámuel, Miklovitz Bálint, Vitéz Mihály, Tatár János, Ferge József, Balogh Ambrus. Végre K. Tóth Kálmán akként formulázott indítványa lőn elfogadva, hogy igyekezze­nek az egyházak oda hatni, hogy csak n —12 éves fiúgyermekek és lehetőleg az ismétlő iskolások járjanak temetésre énekelni. A második napi ülésen első fontos tárgy a tanár választás volt, mely a Bethlendi Endre halála folytán vált szükségessé. Ezen tanszéknek tantárgyait, mely rész­ben a debreceni ev. ref. egyház hozzájárulásából fizettetik, (évi fizetés 1700 frt) a tanárkar ekként csoportosította : uj szövetségi exegetika, vallásbölcsészet, héber-régiségtan, ó-szövetség történet. Ezen beosztást a közgyűlés elfo­gadta. A pályázat is ennek alapján lett meghirdetve, melyre a kitűzött határidőre hét pályázó jelentkezett, és a tanárkarok által sorrendben ajánltatott. A közgyűlés gr. Dégenfeld Józséf indítványára az ajánlottak közül az öt elsőt kandidálta. Ezután követ­kezett nyolc tanarválasztónak választása. Titkos szavazás utján megválasztattak egyházi részről Szabó János, Kiss Áron, Széli Kálmán Szeremley József esperesek világi részről: Ritook Zsigmond, JJjfalussy Sándor, Horthy István és Fráter Imre egyházmegyei gondnokok. A tanárválasztó küldöttségbe, melynek elnökei a püspök és főgondnok, a debreceni egyház presbyteriuma szin­tén 8 tagot választ, kik ezúttal a következők voltak: Szűcs István, Kiss Albert K. Tóth Kálmán, Beké Mi­hály, Dr. Szikszai Szabó József, Dr. Legányi Gyula, Somogyi Pál és a meg nem jelenhetett Csanak Józseí rendes tag helyett Jerey József póttag. E küldöttség félórai tanácskozás után Erdős Józsefet válászttotta meg hittanárrá 15 szavazattal 1 ellenében, mely Ferenczy Gyulára esett. A választás eredményét éljen­zéssel vette tudomásul a közgyűlés s intézkedett, hogy Erdős Józseí tanszékét f. é. szeptember hó elején el­foglalja. A debreceni főiskolának a mult közgyűlésen vá­lasztott tanárai: Dr. Ozory István jog-, ifj. Dicsőfí József hittani-, és Dóczy Imre gymnasiumi tanárok a közgyűlés előtt leteszik a hivatalos esküt. A konvent a közi?atási peres ügyek és dékánság tárgyában a kerületektől véleményt kérvén, az egyház megyék felhivattak, hogy ezen tárgyakra nézve adjanak véleményt. Minthogy még csak öt egyházmegye tett eleget ezen felhívásnak, ez a fölhívás ismét kibocsáttatik az egyházmegyékhez. A vadházasságok ügyére nézve, melyben néhány

Next

/
Oldalképek
Tartalom