Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-02-05 / 6. szám

Szent igéje egyedüli „világítója lábaimnak és utamnak világossága(119 Zs. 105 v.). Az emberi találmányok mindenkorra megsemmisültek számomra és bízom egyedül a Jézus Krisztus szabad kegyelmében, u az én teljes vigasztalásom, egyetlen reményem életben és halálban.« Elmondja azután, hogy alapos előkészület után, mint ev. pap, Isten igéjének lett szolgája. Félévvel áttérése után egy papi családban megismerkedett azzal, ki neje lett. De korántsem a coelibatus áthághatása kedveért történt az ő áttérése. Mert jegyesétől különváltan, 3 teljes esztendeig várakoztak egymásra, míg a leendő férjnek biztos állása került. »Az Cr négy fiúval ajándékozott meg bennünket, kiket Isten félelmében nevelünk. Nem volt hiányunk abban, hogy hitünk megpróbáltassák, viszont a külső dolgokban gondoknak hegyeit is kellett többször által hágnunk. De az Úr szava beteljesedett rajtunk: „Kiálts hozzám a tc nyomo-1 uságodban és én megmentelek téged és te dicsérni fogsz engemet." (50. Zs. 16.V.). »Csak egy szíves kívánságom nem teljesedett be. Ugyanis reméltem, hogy ev. körökben fogom éltem napjait eltőlthetni. Az Úr ezt másként akarta, az ő szent neve legyen áldott! Egy a díasporában levő kis egyházba hivattam meg, hol a legvastagabb ultramontanizmus körében sokszoros ellenséges megtámadtatásban volt részem. De ezek által is megerősödtem a hitben.« Ennyit az utószóból. Az ajánlás így. hangzik: »Hőn szeretett hitvesének — a szerző.« — Nyilván azért, mivelhogy ennek is része volt a győzelem elnyerésében. Ha valaki így egymás mellé állítja a két kis munkát, azok kétségkívül azt a benyomást gyakorlandják reá, hogy az elsőnek hatásától nem kell féltenünk a népet; csak annyit kell tudomásul vennünk, hogy »a régi ellenség« nem alszik és egyik feladatunk, hogy sajtó utján mi is hassunk a népre, egyházunk érdekében. Láng Adolf. BELFOLD. A főrendiház új elnöke és a klerikális sajtó.*) Báró Vay Miklósnak, egyházunk hatvan év óta egyik rendületlen oszlopának, tiszáninneni egyházkerületünk s egyetemes konventünk és zsinatunk világi elnökének, O felsége által a magyar törvényhozás főrendi házának elnökévé történt kíneveztetésén ki ne örvendene? Magát soha meg nem tagadott tiszta hazafias jellem nyert itt méltó elismerést a legfelsőbb helyről, s a főrendiházban senki sincs, a ki e kitüntetést inkább megérdemelte s méltóbban várhatta volna mint báró Vay Miklós ; ki ugyan mint koronaőr, az ország zászlósok közt a többiek után van sorozva, de mint a főrendiháznak ismételten alelnöke, az elnöki tiszt gyakorlatában már benne volt és sorban az elnöki székre, és mint egyen kívül a legrégibb valóságos belső titkos tanácsos, már negyvenhárom év óta viseli az excellentiás címet. Nagy szerencse reánk protestánsokra nézve, hogy ilyen férfiú válik sorainkból, a kinek hosszú pályáján a haza és trón iránti hűség minden tűzpróbán átment s a ki hatvan éves közpályáján annyi érdemeket szerzett, és a közben személye iránt annyi közkedveltséget élvezett *) Lapunk zárta előtt vesszük vidékről, igen tisztelt kézből a következő sorokat, • • " - - - -és élvez folyvást, hogy a főrendi ház elnökévé kineveztetése ellen egyetlen szó sem emelkedhetnék — ha annyi erénye és érdeme mellett, némelyek szemében egy olyan bűne nem volna, a mi minden erényt befeketít és megsemmisít: t. i. hogy protestáns. Mert, mondják — s hirdeti már három nap egymásután a »Magyar Állam«, melyet a szomszéd plebánus úr barátságából néha olvasni alkalmam van — hogyan tűrhetné el azt a katholiküs egyház a Mária országában, hogy a katholiküs magas klérus, s annak élén az esztergomi bibornok érsek és hercegprímás, ki rang szerint csak a cs. kir. örökös főhercegeknek van utánok, egy kálvinista főgondnok elnöklete alatt üljön a főrendi házban? Es csakugyan ha ezt így meggondoljuk, ez borzasztó dolog, és egy csöppet sem csudálkoznánk rajta, ha Simor és Hajnald és Miháilovich bibornok ő eminenciáik — a kik minden ünnepélyes alkalmakkor csak is a főhercegeknek engednek elsőséget, addig a míg egy kálvinista íőgondnok ül az elnöki széken, nem is jelennének meg a főrendi házban, nehogy az a kisebbség megessék rajtok.... De nini ? Már báró Sennyei Pál elnöklete alatt ülni nem derogált O eminenciáiknak — holott ő excellentiája sem volt főherceg és rangban ő is kisebb volt nálok ? Es valamennyi elnöke volt a főrendi háznak a nádori méltóság és a József nádor elnökségének megszűnte óta : Cziráki, Majláth, Sennyei — és titttí quanti — az egy sem volt főherceg s még is a bibornokoknak nem derogált elnökletük alatt ülni, sőt a főrendi háznak tagjai magok a főhercegek is, elkezdve a korona örökösén, a kiknek elsőségét a bibornokok is elismerik; hát ő felségeik megülhetnek közönséges alattvalók elnöklete alatt ? Volt eset, hogy a főrendi házban megjelent egy vagy két főherceg; sőt maga a trónörökös részt vett pl. az Akadémia üléseiben; az ő fenségéhez képest kis emberek elnöklete alatt csöndesen megült és nem érezte megaláztatását. S még többet mondok. Magának b. Vaynak, mint alelnöknek, a mi ellen nem volt semmi ellenvetés, elnöklete alatt nem egyszer ültek már a nagyméltóságú püspökök és főméltóságú bibornokok. S nem történt rajtok semmi megaláztatás és bibor fényükön folt nem esett! Hogy a bibornokok rangja nem engedi közönséges halandónak (a kinek vezeték neve is van) elnöklete alá hajolni : az csak most jut eszébe a klerikális lapoknak -—• a mikor a vezetéknévvel bíró halandó történetesen kálvinista és épen főgondnok — a ki épen ezen a címen is ül a főrendiházban. S kérem épen itt van a dolog elvi jelentősége. Mert báró Vaynak személyes tulajdonait, érdemeit, előzményeit, alkalmas voltát senki sem vonja kétségbe. Ámde a mai főrendi házban már nemcsak a kathol. és a gör. keleti — hanem a protestáns egyház is, és pedig saját hitelvei szerint egyházi és világi elemekkel, képviselve van. Képviselete, eltekintve számaránytól, ancienitástól, tökéletesen oly jogosult és törvényes, mint a kathol. és gör. kel. egyházaké. Es ha ma b. Vay Miklós mellőztetik a főrendi házi elnöki szék betöltésénél, holott arra mindenek fölött érdemes voltát senki kétségbe nem vonhatja: ez a mellőztetés egyértelmű lett volna azzal a kijelentéssel, hogy protestáns ember nem lehet a főrendi ház elnöke. — Ezt már csak nem lehetett kimondani, a főrendi ház új szervezetének s abban a protestáns egyház képviseltetésének negyedik esztendejében t Ez a törvény arcul ütése, annak szelleme és betűje lábbal tapodása lett volna.