Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1888-12-16 / 51. szám
Gamauf György és Fabriczy János eljárásuk által a protestáns egyházi autonomiát, s illetve közzétett több rendbeli hirlapi cikkeikben (»Sárospataki Lapok« és »Prot. Egyházi és Isk. Lap«) a püspököt és az egyházkerületet is megsértették. Á fegyelmi vizsgálat a VI szab. kir. város esperességének törvényszéke előtt folyt le, mely ez ügyben a végtárgyalást f. évi december hó 6-ik napjára tűzte ki. A biróság vegyesen világi és egyházi személyekből alakult meg; elnökei voltak : Sztehló János főesperes és Brósz Jonathán kassai ügyvéd, jegyzőként Kovácsy János eperjesi ügyvéd szerepelt. A vádhatóságot Kleffner Gyula eperjesi ügyvéd képviselte, míg a vádlottakat, és pedig Gamauf Györgyöt dr. Glück Lipót, Fabriczy Jánost Urbán Károly s Zsarnoviczky Istvánt dr. Sztehló János eperjesi ügyvédek védelmezték. A végtárgyalás d. e. V21 0 órakor kezdetét vévén, a vádlevél felolvasása után Kleffner Gyula, mint ügyész, azt az indítványt tette, hogy mielőtt a biróság az ügy érdemleges tárgyalásába bocsát kőznék, a kiegyezést kisértsék meg. Erre dr. Glück Lipót védence nevében kijelentette, hogy elfogadja a kiegyezés eszméjét s egyszersmind előadta a kiegyezési formulát. A többi védő ügyvédek hozzájárultak dr. Glück Lipót kiegyezési szövegezéséhez, mire a végtárgyalás zárt üléssé alakult át, melyben a biróság d. u. 1 óráig tárgyalta a kiegyezést. A végtárgyalás d. u. 3 órakor újra megkezdődvén, a kiegyezés a dr. Glück Lipót által előadott szövegezés értelmében létrejött. E szerint Gamauf György és Fabriczy János kijelentik, hogy hirlapi közleményeik és leveleik által sem a püspököt, sem az egyházkerületet sérteni nem akarták, de mivel az utóbbiak azok által sértetteknek találták magukat, készek egy hónap lefolyása alatt mindkettőtől ünnepélyes bocsánatot kérni. Ezen kiegyezés folytán a további fegyelmi eljárás a harmadik vádlott ellen is megszűnt, ki hasonló szellemű nyilatkozatot tett. A mint a fennebbiekből kiderül, az alaptalan vádaskodás és az autonómia megsértése miatt Fabriczy János és Gamauf György ellen emelt vád alaptalansága miatt nem is feszegettetett, hanem egyszerűen elejtetett. A midőn a fölötti örömünknek adunk kifejezést, hogy az esperességi törvényszéknek, a tiszti ügyésznek és a védőknek tapintatos eljárása és közreműködése folytán ezen odiozus, kelleténél több port felvert ügy, az öszszes érdekelt felek megelégedésére jogerejűen elintéztetett, elismeréssel kell adóznunk Fabriczy János és Gamauf György tanároknak is, a kik a püspök úr és az egyházkerület iránti tiszteletből és a béke érdekében készeknek nyilatkoztak a kívánt elégtételre. (»Felvidéki Szemle«). * Százéves templom jubileum. Szarvasról irják, hogy az ottani ág. hitv. ev. egyház tegnap ünnepelte temploma szádados fennállásának évfordulóját. A templomot erre az alkalomra teljesen újjáalakították, a mennyiben a tornyot új réz-tetővel látták el s a belsejét is újra festették. Ezenkívül a templom berendezése még egy nagyobbszerű csillárral is gazdagodott. A templom, mely 1788-ban épült 3 meglehetős nagy, a mai igényeknek mar alig felel meg, mert a szarvasi ev. egyház híveinek a száma meghaladja a 18,000-et. A százados jubileum alkalmáb ól az egyházban ünnepélyes isteni tiszteletet tartottak, a melyen Áchim Ádám ev. esperes tartott beszédet. Este a »Népkör« helyiségében fényesen sikerült bankét volt. Csak az az egy a szomorú, hogy a szarvasi ev. egyház több mint szaz éves fennállása után ma is tótajkú, holott már rég magyarrá válhatott volna. * Templomszentelés Felső-Nyárádon. Az újonnan épült felső-nyárádi (Borsodm.) ref. templomot november 25-én szentelték fel. A templomot az ez év május ! 30-án kitört nagy tűzvész pusztította el. A község kitűnő esperes lelkésze, Debreceni Gábor, nagy buzgalommal i látott hozzá a templom újraépítéséhez s a tűzvész által 1 különben igen nagy kárt vallott lakosokat szép módjával rá tudta bírni az adakozásra. S buzgóságának eredményel ként ma már a régi templom helyén egy uj, a régit diszességre nézve jóval felülmúló templom emelkedik, mely immár a község legfőbb ékességét képezi. Az új templomot november 25-én szentelte fel Kun Bertalan, • a tiszáninneni ref. egyházkerület püspöke. Az ünnep magasztosságát növelte az, hogy a főpásztor maga is e faluban született, annak templomaban kereszteltetett meg, ott végezte első iskoláit s a község temetőjében nyugosznak szülőinek hamvai. Miután a templomot megnyitotta, átadta az istenitiszteletnek és a legnagyobb meghatottság hangján mondta el beszédét. Utána a népszerű esperes-lelkész szólott a hívekhez, azután ped.g | több környékbeli lelkész. Az ünnep után a vendégszerető házigazda házánál gyűltek össze az intelligencia 1 tagjai kedélyes lakomára. * Hunfalvy János temetése nagy részvéttel és [ gyászpompával ment végbe f. hó 8-án. A ravatalt, mely a budavári ev. templomban zöldelő bokrok közt volt felállítva, szebbnél szebb koszorúk borították, melyek közül különösen kiváltak: az akadémia, az egyetemi tanács, a bölcsészetikar tanártestülete, a műegyetemi tanárikar, I a paedegogium tanárikara, a földrajzi társaság és a budai evang. hitközség koszorúi. A temetés a magyar közélet és tudományos világ oly impozáns részvételével ment végbe, minőt igen kevés alkalommal lehet látni. A gyász-szertartást Seholtz Gusztáv ev. lelkész végezte, ! megható szavakban emlékezve meg az elhunyt nagy érdemeiről, jelleméről, tudományáról és példás egyháziasságáról. Utána Htinrich Gusztáv bölcsészetkari dékán búcsúzott az elhunyttól. Vázolva a veszteséget, mely Hunfalvy János halálában az egyetemet érte, egyebek közt ezt mondá: »Helyét betölteni lehet ugyan; de őt magát pótolni teljesen, lehetetlen.« S a tudós méltatása után így szólt: »De szivünkhöz legközelébb nem a és tanár állt, hanem az ember Hunfalvy János; és ez az ember talpig becsületes, lelkének legfélreesőbb zugáig derék ember volt, igénytelen és szerény, megbízható és áldozatkész, jó barát és jó akaró. Hisz egyéniségének apró, szeretetreméltó gyarlóságai is mind onnan származtak, hogy olyan határ nélkül jó ember volt, hogy még ősz haja alatt is ifjúi tűzzel dobogó szive nem egyszer megvesztegette a nyugodtan ítélő és hidegen számító értelmet.« Harmadiknak aztán a bölcsészegylet alelnöke: Liska János mondott a tanítványok nevében áldást az elhunyt emlékezetére. Ezután a koporsót halottas kocsira emelték s a fáklyát vivő egyetemi ifjak hosszú sora közt kisérték a németvölgyi temetőbe, hogy a megboldogultat egykori szerettei mellé temessék. A sírnál még Berecz Antal búcsúzott el az elhunyttól, a földrajzi társaság nevében. * Kápolna-avatás a Ludovica akadémiában. Az év folyamán a Ludoviceumban kápolnát építettek s rendeztek be a protestáns növendékek számára. Mult vasárnap volt a fölavató ünnepély, melyen a honvéd főparancsnokságot Clair Gyula ezredes képviselte, a honvédelmi minisztériumot pedig Bihar Ferenc alezredes. Ott voltak még : Thaly Kálmán orsz. képviselő, Szvetics József ezredes intézeti igazgató s a prot. tisztek. Szász Károly ref. püspök mondott lendületes fölavató I beszédet s imát, utánna pedig Bachát Dániel ev. esperes beszélt. Aztán ref. és ev. urvacsora-osztás volt. Templom után pedig dejeuner.