Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-12-09 / 50. szám

Ez egyszerűen nem tény. Ezt soha senki nem javasolta, soha senki el nem fogadta. Ennél fogva merem hinni, hogy a tiszántúli egyházkerületnek e részben félrevezetett tagjai teljesen meg fognak nyugodni abban, hogy a prot. irodalmi társaság igenis a hazai protestáns tudományos irodalomnak és pedig első sorban a protéstáns egyháztörténelemnek művelését, tartja íőfeladatául; de emellett szükségesnek véli a népies vallás-erkölcsi iratok terjesztését is! így áll a dolog, és nem másképen. Már most nézzünk szemébe annak a változtatásnak, mely tudtommal a debreceniek kívánságára jutott be az alapszabály tervezetbe, és amely miatt most sokan feljajdulnak, nem azért, mintha a népies vallás-erkölcsi iratok terjesztését szükségtelennek tartanák, hanem azért, mert e téren a felekezetiség jellegét szigorúan fenn akarván tartani, az unitáriusokkal együtt működni, vagy — mint a debreceni jegyzőkönyv mondja — »fogódzni« nem akarnak. Ezen kérdésben a »Ealusi gondolatokcc írója sok figyelemre méltó dolgot mond el; se felett már lehet vitatkozni, véleményt mondani, eszmét cserélni, mert a tárgy fontossága megérdemli! Elfogadom azt az álláspontot, hogy a valláserkölcsi népies irodalomnak a nép felekezeti hittudatában kell gyökereznie, s éppen azért hajlandó vagyok a debreceni testvérek aggodalmainak eloszlatása céljából egész odáig menni az engedékenységben, amíg lehetetlent nem kívánnak. Szivem mélyéből óhajtom, hogy kívánságaik, melyek — bár téves informatió alapján — az egyházkerület jegyzőkönyvében foglaltatnak, komoly figyelemben részesüljenek; mert nem tartom helyesnek, hogv félreértések idegenítsenek el bennünket egymástól oly kérdésben, melynek szerencsés megoldásához minden igaz protestáns embernek vállvetett komoly munkájára és áldozatkészségére van szükség! Ám vitassuk meg a kérdést minden oldalról; hallgassuk meg a központi és vidéki véleményeket türelmesen, mint ahogy a szabad gondolkodás híveihez illik ; fontoljuk meg, hogy a lutheránusoknak és az unitáriusoknak már voltaképpen van szorosan felekezeti népies irodalmi társaságuk; vájjon nem lehetne-e, egy kis jóakarattal, megtalálni a módját annak, hogy a protestáns irod. Társaság elfogadott alapszabályainak keretén belől, a népies iratok terjesztésére egy külön irod. osztály állítassák fel, például Debrecenben? Ott aztán nem lehetne félni az unitáriusok befolyásától. A dolog oly fontos, hogy megérdemli abővebb megbeszélést; s reménylem, hogy a dec. 18-kán tartandó közgyűlés nem tog kitérni a jóravaló javaslatok elől. Én azonban megvallom, túlzásnak és egyúttal gyáva kishitüségnek tartom a csekély számú unitáriusoktól való félelmet. Hiszen a működés iránya és szelleme az igazgató választmány szellemétől fog függni. Tessék ezt jól megválasztani, és aztán tessék Istenben s a protestantismus jövőjében vetett bizodalommal a régen várt komoly munkához erélyesen hozzá látni! Semmivel sem bizonvítanók be öntudatlanságunkat, tehetetlenségünket és elmaradottságunkat világosabban, mint ha ily kérdések felett civakodván, a hazai protestantismus régi mulasztásának kipótlására hivatott oly intézmény felkarolását és megvalósítását akadályoznók meg, mint a minő a magyar protestáns irodalmi Társaság. Ne alapítsuk nézeteinket téves indokokra, félreértésekre és ellenszenvekre ; hanem az igazságra, a szeretetre és a méltányosságra. Ne zárjuk el szemeinket és füleinket a korszellem áramlata előtt; hanem értsük meg az időnek félreismerhetetlen jeleit, melyek a reformatió vívmányainak veszélyeit tüntetik elő. Az evangyéliom örök igazságai csak szellemileg sülyedt nép közt homályosíthatok el; ez ellen harcolni s népünket megvédelmezni szent kötelességünk. Ha erősen meg vagyunk győződve arról, hogy egy prot. irod. Társaság fennállására szükség van: akkor haladéktalanul gvüjtsük össze erőinket e közös cél megvalósítására. Ne keressük a végleteket, hanem a közös érintkezési pontokat — a veszélyeztetett hazai protestantismus érdekében! Tiszavölgyi. A magyar református egyházalkotmány alapelvei. A református egyház viszonya az államhoz. Egyházunk úgy 1881 előtt, mint most is, az egyházról való felfogásban Kálvinhoz csatlakozott. Szerintünk is az egyház egyfelől Isten örök rendelésén alapszik, s a világ teremtése óta létezik a kiválasztottak üdvözítésére; másfelől pedig az egyének szabad társulása hozza létre, s enynyiben emberi alkotás is és alá van vetve a véges dolgok sorsának, tehát a változásnak és fejlődésnek. Tehát egyházunk is megkülönbözteti az egyház fogalmában annak örök isteni és véges emberi jellemét, s kivonja ezen felfogásnak következményeit is. Egyfelől nem ellenzi, sőt kivánja, hogy az egyház embertársulati oldalára nézve összeolvadjon a nemzeti élettel és az állammal, s épen ezért, ennek hatalma alól nem vonja ki magát, sőt az államnak készséggel átengedi a jogot, hogy az egyház államjogi helyzetét s más felekezetekhez való jogviszonyait szabályozza, s felette felügyeletet gyakoroljon, mert elismeri Pál apostollal (Rom. XIII.), hogy minden felsőség Istentől van, s elfogadja az állam jóakaratú befolyását, az egyház