Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-11-18 / 47. szám

verbász községét élteté. Vagner György mind azon egyéniségeket, a kik az algymnasium új épületének javára kisebb-nagyobb adományokkal járultak; Stanimirovits szenttamási jegyző a gymnasium jóvoltára ürité poha­rát stb. Az ünnepélyes napot este jól sikerült táncmulatság rekesztette be. — Kármán J. * A giesseni egyetem hiltani kara Luther Márton születése napján Bismarck herceget a theologiai tudo­mányok tiszteletbeli doktorának választotta meg. A kancellárnak erről kiállított díszoklevél ajánlása így hang­zik : »Bismarck Ottó herceg ő fenségének, a német birodalom kancellárjának, a nagy s a maga nemében páratlan férfiúnak, a ki hasonlíthatatlan hűséggel szen­telte szolgálatát és úgy szólván egész életét három császárunknak, a ki senkit sem fél, csak az Istent s alázatos szívvel veti bizalmát az isteni gondviselés uralmába a népek sorsa fölött — az evangélikus porosz királyok, az evangélikus ügy e fenkölt védői előkelő tanácsadójának, a ki gondos szemmel vigyáz, hogy az evangélikus egyházat saját szelleme és nem idegen, rá nézve káros hatású példa szerint kormányozzák, — a legtapasztaltabb államférfiúnak, a ki fölismerte, hogy az emberi társadalomnak szorongattatásában egyedül a keresztyén vallás nyújthat gyógyulást, a mely vallás ő előtte a tetterős szeretetnek s nem a puszta szavaknak, a szívnek és az akaratnak s nem pusztán a számítás­nak vallása, az összes német egyetemek legbölcsebb barátjának, ki főkép a hittani karok szeretetét nyerte meg ama határozottsága által, melylyel azok szabadságá­ért föllépett, ama szabadságért, mely nélkül azok nem szolgálhatnak az evangéliumnak és az egyháznak.« Az oklevél külső kiállítása rendkívül fényes. Pergamentre van nyomatva, az egyetem pecsétje pedig elefántcsont­tokban nyugszik, melynek melső oldalán a birodalmi sas látható. Az oklevél külső borítója bíborpiros plüsből való, gazdag arany díszítéssel. * A nagyszombati kath. tanítóképezdei-ügy, mint a félhivatalos lapok irják, végleg befejeztetett és pedig oly módon, mint azt előre óhajtottuk, és vártuk. Az ügy elhúzódását a volt vallás- és közoktatásügyi miniszter közbejött elhalálozása okozta. Gróf Csáky Albin, az újonnan kinevezett vallás- és közoktatásügyi miniszter folyó évi október hó 25-ről keltezett átiratot intézett a bibornok-érsekhez, melyben a hivatali elődjéhez intézett s annak idején a lapokban közölt átiratra válaszolva, kifejtette álláspontját ez ügyben s jelezvén, hogv a kir. tanfelügyelőknek a kath. tanító- és tanítónőképezdék feletti felügyeleti jogát — melynek gyakorlására nézve jelenleg a különböző tankerületekben részben eltérő eljárás áll fenn — tüzetesen szabályozni kívánja, fel­kérte a hercegprímást, hogy egyfelől a tanfelügyelő aláírása nélkül a nagyszombati kath. tanítóképezde részé­ről már kiadott képesítő okleveleket utólagos aláírás végett a kir. tanfelügyelővel közöltetné, másfelől pedig Regéczy igazgató-tanárt abbeli eljárásáért, miszerint a tanképesítő vizsgálat alkalmával a kir. tanfelügyelőnek még oly jogait is tagadásba vonta, melyek magában a primási átiratban is elismertetnek, szigorú megrovással illetné. A hercegprímás f. hó 6-án válaszolt ez átiratra s tudatá, hogy a kérdéses tanárképesítő okmányoknak a kir. tanfelügyelő általi utólagos aláíratása iránt már intézkedett s egyúttal Regéczy igazgató-tanárt eljárá­sáért szigorú feddésben részesítette, oly hozzáadással, hogy ha ezen eset ismétlődnék, ellene fegyelmi eljárás fog indíttatni. * Szíves tudomásul. Többfelöl megkeresések érkez­vén hozzám, hogy Révész Imre kiadandó egyházi beszé­deire vonatkozó előfizetési íveket küldjék szét: minden félreértés kikerülése végett bátor vagyok kijelenteni, hogy ily előfizetési íveket nem nyomattam, teljesen elég­nek tartván az érdeklődő tisztelt közönség figyelmét az összes hazai prot. egyházi lapok szívességéből közzé tett tudósítás által felhívni. Pápa, 1888. november 14. — Révész Kálmán. * Rövid hirek. A budapesti hold-utcai ref. templom­ban november 11-én kezdve minden vasárnap délelőtt 1/g 12 órakor angol isteni tisztelet tartatik. — A nagy­becskereki reform, egyháztanács templomépitési alapja javára a napokban kiadta azon imát és beszédet, melyet Szalay József lelkész tartott Nagybecskerek derék polgár­mestere, Kulifay Lajos koporsója felett. Megrendelhető Mángold könyvkereskedőnél N.~Becskereken, ára 20 kr. — A zágoni reform, egyházközség derék volt lelkésze, Demeter Sámuel, sírja fölé szép sirkövet állított. A sirkő költségeit közadakozás utján gyűjtötték össze az egy­háztagok. HIRDETESEK. A dunamelléki evang. ref. egyházkerületben fekvő felső-baranyai egyházmegyébe kebelezett csehi reform, egyház lelkészi allomása megürülvén, erre ezennel pályá­zat hirdettetik. Ez állomás évi jövedelme a hivatalos felszámítás szerint 631 frt 65 kr, tehát IV-ik osztályú. A megválasztandó lelkész köteles tágjává lenni az egyházmegyében levő gyámintézetnek. Pályázni kívánók kellőleg felszerelt kérvényeiket f. é. dec. 20-ikáig adják be nagytiszteletű Kovái s Antal felső-baranyai esperes úrhoz Terehegyre (u. p. Harkány, Baranyamegye). Budapest, 1888. november 10. Szász Károly, dunaraelléki ref. püspök. A tiszáninneni ev. ref. egyházkerületben, az alsó­borsodi egyházmegyéhez tartozó t.-keszi-i egyház lelkészi állomására pályázat hirdettetik. Ezen állomás évi .jövedelme föld, szemes termény és palástdíjból hivatalosan 858 frtra van felvéve és így a III. osztályba tartozik. Pályázati kérvények nt. Bornemisza József, alsó­borsodi esperes úrhoz, M.-Keresztesre intézendők. Pályázati határidő december 15 —ik napja. Miskolc, 1888. novemb. 15. IZIxlii Bertalan, püspök. Felelős szerkesztő: Dr. Ballagi Mór. Főmunkatárs: Szőts Farkas. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: Dr. Ballagi Mór. DEUTSCH M.-féle műintézet, Czettel és Deutsch Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom