Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-11-18 / 47. szám

költészeti szempontból kifogástalan legyen. Szóval: úgy zene, mint szöveg tekintetében a lehető legjobbat adni az ifjúságnak. És a tapasztalás igazolja, hogy e törekvésnél a zenei feladat sokkal könnyebben megoldható, mint a költészeti. Ezen kívül még tekintettel kell lenni a tantervre is s annak szellemét minél inkább érvényre emelni. Mindezek tekintetbe vételével igyekeztünk mi gyűjteményünkből a gyermekdalokat és az olyan oktató szöveget kihagyni, mely a tanuló könyvecskéjéről, palatáblájáról stb. zeng unalmas költészettel. Mert bár az iskoladalokban szöveg és dallam nem áll ugyan mindig merev ellentétben, de ki tagadhatja, hogy az új vers sohasem képes kifejezni az eredetileg más szövegre készült dallam érzelmeit ? S ki vonhatja kétségbe, hogy ez iskoladalok később, midőn az életnézletek szélesbedtek, az érzelmek változtak, többé nem értékesíthetők ? Az a körülmény, hogy munkánknak a kezdet nehézségeit talán nem mindenben sikerült elhárítani, nagy mértékben enyhül — véleményünk szerint — a növendékek naivsága és a tanító tapintata folytán. De meggyőződésünk, hogy gyűjteményünknek sikerült az iskolai és társasági ének között tátongó űrt lényegesen elenyésztetni. E felfogásunkban osztozik velünk első bírálónkon kívül bizonyára minden elfogulatlan szakember s azért ragaszkodunk amaz elvi álláspontunkhoz, hogy t. i. a gimnáziumi dalgyűjteményben a népdalokat eredeti, a társaságban is használni szokott szöveggel kell közölni. Ez álláspontunkra D. úr semmit sem reflektál. Pedig neki, mint bírálónak, kötelessége lett volna nyilatkozni, hogy helyesli-e azt vagy nem? Megmondhatta volna, hogy elvi nézetünkkel szembe mi az ő álláspontja? de ily fontos kérdésről jónak látja nagy bölcsen hallgatni. Döllingernek egy új munkája: „A ker. egyházak egyesítésérőlhagyta el a napokban a sajtót Nördlingenben. Az irat két előadást tartalmaz, melyeket a szerző az 1870. évi vatikáni dekretumok hatása alatt tartott, Münchenben. Döllinger először a mostani vallásos helyzetre vet egy pillantást és az első ezer év történetében látható ellentétes irányokat ismerteti. Kezdhette volna már a korinthusi gyülekezetnél, hol az egyik (I. kor. 1.) így szól: »Én Pál mellett vagyok; a másik: Én pedig Apollós mellett: a harmadik: Én Kéfásé vagyok; a negyedik: Én pedig Krisztusé !« »Vajjon a Krisztus részekre osztatott-e ?« kérdi Pál. így folyt ez tovább, míg kelet és nyugot egyre ellentétesebb állást foglalt és még apróbb részekre oszlott. Nem úgy megy-e ma is állami életünkben ? Ügy tetszik, mintha kevesen tudnának különbséget tenni a mag és hüvelye között. És mennyi vér folyt már mindezekért? Szól továbbá a nehézségekről, melyekbe az egyesítés ütközik. Különbséget kell tenni, a mint mondja, dogma és vélemény között, a hagyományos tan és a theologia productuma között. »Mekkora nehézséget okozhat egyetlen dogmatikai különbség, így szól, bizonyítja a lutheránus és református egyhazak szétválása. Állítja továbbá, hogy a műveltségnek alacsony fokán álló ember az egyedül, a ki a szertartási különbséget élet-halál kérdésnek tekinti mi meg hozzá tehetjük : talán meg a személyes érdekek is gördítenek akadalyt az egyesülés elé. Historiailag tárgyalja a keleti egyhaznak a nyugattal ellentétes fejlődését, kimutatja az okokat, melyeknél fogva annak súlypontja az orosz birodalomba ment át, szól továbbá a keleti ker.-ségről általában. Ezzel szembe állítja a pápaságot, annak 1870-ben kijelentetett absolut uralmát, mely semmi kilátást nem nyújt a kiegyezésre. Érinti azonkívül az ujabban annyira labrakapott pánszláv eszméket. A pánszlávok törekvése hasonló egyesülés, természetesen az ő fogalmaikhoz mérten. A nyelvben és vallásban oly eltérő ausztriai és balkáni szláv népeket, orosz egyházi nyelv és uralom alatt egyesíteni, ez a pánszlávok fő törekvése. A csehek és horvátok nem idegenkednek ez eszmétől. Ha a keresztyénség egységes maradt volna és nem éltek volna azzal annyiszor vissza politikai dolgokban, akkor nem volna államvallás, hanem egységes, tiszta keresztyén egyház. Miért ne hirdethetné minden nép a maga nyelvén Isten igéjét ? és miért ne használná azt iskoláiban is ? A keresztyénség arra való, hogy a népek vallása legyen, de egy nyelv sem lesz világnyelvvé, valamint a különböző fák sem fognak mindnyájan egyféle gyümölcsöt teremni. Igen, de nem létezhetnek-e nemzeti vallások! mondaná valaki. Volt ugyan a keresztyénségnek nemzeti felfogása minden időben, a mit igazolva látunk, ha összehasonlítjuk a német keresztyénséget az olaszszal. De az eltérések ez esetben sem lehetnek lényegesek, az erkölcsi alap akkor sem ingatható meg, mert különben a dogmatikai eltérések, melyeknek Döllinger nézete szerint a jövőben kellene kiegyenlítődniük, még jobban fognak erősödni. Isten országát sokféle nyelven hirdethetik, az azért egy és ugyanaz marad. A második előadásban mesterileg rajzolja a német reformációt; ebben szemlélhetjük a kath. theologus elfogulatlanságát a reformációval szemben. Határozott ellensége az 1870-ben kinyilatkoztatott csalhatlansági tannak. Utal az angol reformációra és a szívós kitartásra, melylyel a germán szabad szellem küzdött századon keresztül a pápai erőszakoskodás s a jézsuiták bűnei ellen. Az olvasó, ki figyelemmel kiséri korunk hullámzását, érdekes érintkezési pontokat talál a munkát átlengő szellem és a német protestáns egyesület szelleme közt, melynek fő törekvése, alapeszméje az, hogy alkosson egy közönséges ker. anyaszentegyházat, melyet támogasson a tudomány, s a melynek a Krisztus evangéliuma legyen az alapja, fOst. Prot.) KÜLÖNFÉLÉK. Káldy Gyula. Lapunk zártakor veszszük a lesújtó hirt, hogy Alsókdidi Káldy Gyula, a dunántúli ág. hitv. evang. egyházkerület felügyelője, egyházának első rendű kitűnősége, hazájának hű ha, a protestáns egyházi és iskolai ügyeknek hitbuzgó és áldozatkész bajnoka 1. hó 16-án családi kastélyában Alsó-Káldon élete 52-ik évében meghalt. Mint a dunántúli kerület egyik ősrégi protestáns családjának sarja, Káldy már egész fiatal korában hagyományos buzgósaggal szentelte erejét hőn szeretett egyházának, melyben előbb esperességi felügyelő, majd egyházkerületi fő-