Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-11-11 / 46. szám

bírálat s a Dorottya-egyesületre befolyt gyűjtések kimutatása zárja be a tartalmas füzetet. A folyóirat előfizetési ára egy évre 2 frt. Kupay Dénes egyházi beszédeire hirdet előfizetést egy felhívásban Ferenczi Bernát könyvkiadó Miskolcon, kinek kiadásában ugyanazon szerző halotti beszédei és imái a folyó év elején jelentek meg. A halotti beszédek kedvező, mondhatni váratlan fogadtatása bátorítja kiadót arra, hogy egy újabb kötet ünnepi, alkalmi, évszaki és közönséges beszédet tegyen közzé a jó tollú runyai lelkésztől. A könyv 30 beszédei fog tartalmazni, karácsonykor jelenik meg, előfizetési ára 1 frt 20 kr, bolti ára jóval magasabb lesz. Gyűjtőknek 10 előfizetőre tiszteletpéldányt ad a kiadó. A vállalatot következő kedvező ajánlattal látta el Kun Bertalan püspök úr : »Kupay Dénes atyánkfiának neve eléggé ismeretes egyházi irodalmi téren. Közkézen forgó egyházi beszédeit szépen méltatta a kritika, de méltatta leginkább a közelismerés, a menynyiben azoknak első kötete nagy kelendőségben részesült. Ezen okoknál fogva bátran merem ajánlani lelkésztársaim becses figyelmébe, t. Ferenczi Bernát kiadónak azon vállalatát, hogy t. Kupay Dénes atyánkfia egyházi beszédeinek kiadására ismét vállalkozik.« 1888. nov. 5. Kun Bertalan, püspök. Izrael énekei vagyis Zsoltárok. A ldassikai héber költészet aesthetikai méltatásával. Tanodai és magánhasználatra magyarra fordította Stern Mór képzőintézeti tanár. A mű Schweiger Mártonnak, az orsz. rabbiképző intézet ig. választmánya elnökének van ajánlva. A fordítás kiadásával a rabbiképző-intézet buzgó tanárának az volt a célja, hogy a fiatalabb izraelita nemzedék könynyebben hozzáférhessen a zsoltárokhoz, »a hit s lelkiüdvözülés e kiapadhatlan forrásaihoz, e nemzetközi imakönyvhöz«, melyeknek lélekemelő hatásától az ifjúság mindinkább elzáratik a szentirás s a héber nyelv tanulmányozásának szűkebb körre történt szorítása folytán s a zsoltárok fennkölt eszmevilága reá nézve mind érthetetlenebbé válik az eredeti nyelven. Fordítónak nemes intentiójáért mi is csak nagyrabecsülésünkkel adózhatunk s teljesen méltányoljuk úgy az ő, mint társainak buzgó törekvéseit, hogy édes hazánk nyelvén kívánják megszólaltatni 1 szentesült könyveket, melyek nemcsak az övék, hanem mindnyájunkéi. A mily örömmel tanulmányoztuk át a mult évben Deutsch Henriknek fordításait: a Genesist és az Exodust, ép oly szívesen s legnagyobb részében gyönyörűséggel olvastuk most Stern Mór munkáját is. A fordító a mű bevezetésében alapos szakismerettel értekezik az ó- vagy klassikai héber költészetről, annak formáiról és a költészeti nyelvről. Fordításában főleg a szöveghűségre törekedett. De épen az eredeti szöveghez való nagy ragaszkodása sok helyütt félre is vezette őt s nem vette tekintetbe, hogy egy a hébertől úgy nyelvtani sajátságaiban, mint szófűzési szabályaiban sok tekintetben merőben eltérő nyelvre fordít; másfelől meg szem elől tévesztette azt, hogy miután egy nagyon régi kor irodalmi termékeit ülteti át, a fordításban is i meg kell tartani bizonyos ódonszerűséget, s nem szabad ebben a mai, hogy úgy mondjuk, journalistikai stylus új és sokszor roszul is képzett szavait használni. Ezért óhajtandó lett volna, ha fordító némi figyelemben részesítette volna a régi magyar fordításokat. Ezek mellett ne csak pusztán a parallelismusokat tartotta volna szem előtt, hanem azt is, hogy ezekben a parallelismusokban rythmus is lüktet s a rythmus a magyar költészetnek is speciális sajátsága, mely rim nélkül is kitűnően visszaadható. Pl.: »Lengyel László jó királyunk, Az is nekünk ellenségünk, Hidunk lábát letörette* stb. Hogy e régi gyermek-játékdalban rythmus lüktet: azt az első pillanatban kiérzi a magyar fül. Sokkal szebbek, élvezhetőbbek lettek volna a zsoltárok is, sőt könnyebben használtathattak volna fel iskolai célra is, pl. könyv nélkül való megtanultatásra, ha a rythmus is meg volna bennök. A mi jó Károlinknak is ez iránt hiányzott az érzéke. No de hát ő nem is ismerhette a héber költészetnek azt a sajátságát, a mit csak kétszáz év múlva ő utána fedezett fel Herder és a többi tudós. De fordító már tudja ezt s ismerheti egyszersmind a mi költészetünknek is sajátosságát. A héber nyelv tömör rövidsége, különösen a költői irály ellyptikus szólásformái iránt azonban annál nagyobb érzéket tanúsít fordító és sok helyütt meglepő ügyességgel adja vissza azokat, mint pl. a 99. a 102— 105, 107. Zsoltárokban, különösen pedig a 104-ikben, mely az egész gyűjteménynek egyik legszebb darabja. E mellett még kiválóbb fordítások a Ili., a XVIII., XX—XXIII., XXVI., XXXIII., XXXV., XLII., CXIV., CXV., CXXIV, CXXX.;

CXLVII1., és CL. Van azonban kivétel nélkül majdnem mindenik zsoltárban olyan szó, olyan szólásforma, vagy szófűzési rend, a mit a magyar fül, kivált bibliai könyvben ; de másutt sem szívesen hall. A feliratokban felesleges: »Dávidnak egy zsoltára.« — Ugyancsak a feliratokban érthetetlen a »miktom ledavid«-nak ilyetén fordítása : »Dávidnak egy ékszerei Ha már fordító minden áron a massoretikus szöveg »miktom«-ját akarta megtartani, van ennek is a magyarban jó szava: „aranymondás." Az igekötőket többnyire roszul használja fordító: »ime megismerni fogják« (XIV., zsolt.) »én felkentem királyomat« stb. (II., 7.) és a többi. A »thorahc< szót rendesen „/««"-nak fordítja, holott ez vagy »törvény« vagy »tanítás.« A »tan« szóhoz más fogalom van a magyarban kötve. »Parancsoltad jog« (VII.), »szétdultad városok« stb. grammatice ugyan megállható képzések, de nagyon nehézkessé teszik az irályt. Homályos, sőt egyenesen érthetetlen s rosz fordítások a következők : »Ha feküdtök is a kandalló mellett, a galamb szárnyai ezüsttel borítvák s evező tollán sárguló aranynyak (LXVIII: 14.); »Segíts rajtam Isten! mert a víz az életig hatolta (»ki báu máim ad naphescc) (LXIX.) wlstenemre való látástól" (u. o.); »Ime hűtlenkedném fiaid nemzedéke irántcc (LXXIII : 15.) ; „bűnügyeink erőt vesznek rajtunk« (»dibréj avonot«) (LXV.); »várházzá engem segítendő« (lebéjt mecudót lehosiéni) (XXXI.); »Isten a mi bizalmunk és erősségünk, segítségünk a szükségben, fölötte található" (»nimca meod« XLVI.), »egyetemes békességben feküszöm« (IV.) stb. A IX. zsoltárban a nem »vérnyomozó,« mert e kifejezés a magyarban az inquisitorra alkalmaztatott, hanem »vérbosszuló.« A XII: 4 Z>-ben a »lason medabberet gedolot«, nem : »a nyelvet, mely nagyokat szók, hanem »kevély nyelveket« tesz, bár fordító szó szerint fordít. A XIV. zsoltár első versében „álnok" helyett jobb a »bolond«, mit mutat a 2. vers is : »van-e értelmes, ki Istent keresi« stb. »Megesküszik önkáráracc (XV.) heiyett jobb : »esküjét kárával is megtartja«. A XVI-ban nem elég világos : »kimért reszeim (chabalim) kiesbe estek« sokkal jobb Károli: »az én sorsom esett nekem kies helyen«, habár a »chabalim« nincs szó szerint is fordítva, de Stern úr sem fordítja a szó valódi jelentését. Mik azok a »dévaj utak« (XVII.), vagy »kezed csőcseléke« (XVII.)?! Nagyon furcsa gondolatot ébreszt a XVIII: 27. »az álnokkal versenyt alakoskodol" t. i. te Jehova. A »rakiah«-nak igen jó fordítása »égboltozat«