Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-10-21 / 43. szám

megfelejtkezni a kóros protekcióról sem. E betegség a társadalmi életben eléggé ismeretes, bár alapos okoknál fogva csak »négy szem közt« szokták egyes nyilatkozatait megbeszélni. Verseny a társadalmi élet s tevékenység. Egyenlők versenye mellett ám hadd szóljon bele az emberszereteten alapuló személyes érdek s viszony pl. rokonság, barátság, vonzalom. De nem helyeselhető az a protekció, mely igazságot veszteget meg, s amely érdemesebbet elnyom a kevésbé érdemes kedvéért. így az érdem s becsületes törekvés illusoriussá válik, és szabályozóvá tolja fel magát az esetleges és mellékes egyéni tulajdon, érdek, minők pl. a vérrokonság, társalgási máz, tettetett jámborság, eszközül szegődő önérzethiány és szolgai lelkület, stb. »Kapok én hivatalt, ha nem tanulok is, mert vannak összeköttetéseim,« mond az egyik ; és csakugyan kap hivatalt, elütvén attól azt, aki a tanulásban fárad, és elkeserítvén azt, aki fáradsága jutalmára rászorult. Világos, hogy ily szellem — minőt némely szülők is ápolnak gyermekeiben — bénítja az iskolai törekvéseket tanuló és tanító részén. így készül egyrészről az a léhaság, mely iskolai nevelést, társadalmat s államot károsít, másrészt az az elégedetlenség, mely ztígolódásra, zavargásokra ragadja az alattvalót. S a protekció szelleme még károsabb, ha magában az iskolában emeli fel fejét. Némely tanító, tanár talán már annyiban sem elég óvatos, amennyiben nyájasabb a csinosabb arcú növendék irányában. Másik talán ajándék, előkelőség stb. alapján osztályozza s gondozza tanulóit. Egy harmadiknak a hunyászkodás, hizelgés, árulkodás tetszik. Nem veszi észre a részrehajló, vagy nem akarja észrevenni azt, hogy a tanulók figyelme s erkölcsi érzéke igen beható, hogy esetleg épen a kegyeltek becsülik őt legkevesebbre, továbbá, hogy erkölcsileg nevelő befolyása a kedveltek és nem kedveltek részén megtörik, és végre, hogy iskolája épen a társadalmi erkölcs romlásán, az előítéletes osztályszellem elharapódzásán dolgozik. Épen az idegességből és önérzet ellen irányuló nevelésből ered korunk servilismusa, mely egyebek közt abban nyilatkozik, hogy az igazság nehezen akad nyilt pártolóra. 5. Vannak, kik az iskolának, különösen népiskolának korszerű hivatásával és kormányzásával kibékülni nem tudnak, s ellene izgatnak. Törekvésök, reactiójuk sötét vonalak csoportját képviseli a tanügy színképében. Nem a papság, hanem a hierarchia (e kettő megkülönböztetendő !) folyton azon dolgozik, hogy az iskolának korlátlan ura ő legyen. A régi indiai brahminok és a középkori pápák emléke most is kedves a vallás és tudomány monopoliutnára vágyó lelkeknek. S pártolókra akadnak magas rangúak és az alsórendű nép körében egyaránt, mert egyrészt kedves az uralom, másrészt jól esik a közvetítő szerep Isten és ember közt, e világ és a túlvilág közt. Több mint másfélév előtt feltűnt egy beszéd, mely a középkori műveltséget magasztalja; tartalmilag gondos, alakilag szép, de tendenciosus. E beszéd egyik nyilatkozata a következő : »Nem kívánja senki a középkori állapotokat visszaidézni, ami egyébiránt lehetetlen is, és nagy tévedés, hogy ne mondjam, igazságtalanság van abban, ha ezen szándékkal a katholikus egyház gyanusíttatik. Igen, ha lehetne valamit visszahozni, az azon mély vallásosság volna, mely a középkort átszellemítette, ez azon eszményi felfogása volna az életnek, mely sajnosan ma a rideg materialismusnak kénytelen helyt adni« stb. Szép szavak ezek, de túlsókat mondanak. A túlsók és kevés gyakran egyező. A középkori állapotokat — úgymond —• visszaidézni lehetetlen, és mégis kívánja a középkori »mély vallásosságcc visszahozását! Hiszen a vallásos élet nyilatkozatai is a változó »állapotok« sorába tartoznak és kénytelenek lépést tartani a míveltséggel; lehetetlen, hogy az ember lelkének csak fele fejlődjék, másik fele pedig megkövüljön. Kívánatos is, hogy ama vallási állapotok megváltoztak legyen, amennyiben az a középkori »mély vallásosságcc a dogmák és az egyházi önző intézkedések föltétlen szolgálatában és babonában nyilatkozott leginkább és továbbá amennyiben a hierarchia maga nem »mély vallásossággalcc nevelt, hanem világi hatalmával dressirozott. Dogma, babona, világi uralom nem vallás; ezekszolgálata pedig nem vallásosság. A keresztyén szellemben gyökerezik a manap erősen nyilatkozó humanismus; ebből is vajmi keveset találunk a középkorban. Ha emellett az önzés és u. n. materialismus most már nemcsak a hierarchiában, hanem a »laikusokban« is erős, ezt ne ítéljük meg egyoldalulag csak »eszményi felfogással, cc hanem az önfentartást irányzó természeti s társadalmi törvények szempontjaiból is, melyek az emberiség cselekvésében bizonyára hatalmasabb rugók, mint minden rendszeresített tanok. Szaporodunk; egyre küzdelmesebb az élet s egyre nehezebb erőfeszítéssel jár az életösztön megnyugtatása! Ne hivatkozzunk tehát csak égre tekintő dogmákra és talán egyoldalú erkölcstanra. Kellő példaadás s felfogás hiányában még az az intés is erejét veszti, hogy : ne gyűjtsetek magatoknak földi kincseket stb. Az idézett pontban visszautasíttatik az a gyanúsítás is, mintha »a katholikus egyházcc akarná a középkort visszaidézni. Ez valóban visszautasítandó gyanúsítás, mert nem az »egyház akarja azt, hanem a hierarchia, mely számtalanszor tanúsítja s már társadalmi meggyőződéssé érlelte azt, hogy az egyeduralom után vágyakodik vallás terén és iskolában, vágyakodik még akkor is, a mikor nem a középkort állítja fel mintaképül. Vallástalanságról panaszolkodik, amikor az emberek elavult dogmáktól és meddő formalismustól elidegenednek, amidőn a hierarchia vagyona s tekintélye támadtatik, panaszolkodik, amidőn a tanulók egészség, értelem s vallásosság rovására mesterkélt vallástanítással túl nem terheltetnek stb. Az pedig nem volna tanácsos, hagy a hierarchia magát az »egyházzal« azonosítsa, mert ebből már alapos gyanúsításokat lehetne meríteni akár az egyházi tanokra, akár az egyházi erkölcsökre nézve. A végzet mintha mostohán viselné magát a középkor imádóival szemben ; mintha rosszul teremtette volna a laikusokat, kik nem képesek megmaradni a középkori műveltség fokán; mintha gyűlölné a hierarchiát, melynek »vallásosságicc törekvéseiből az emberiség kisiklik. Gyanús törekvések szolgálatában áll az a mozgalom is, mely Németországban s Ausztriában lombot lenget s kisért. Németországban az ultramontán Windthorst, Schorlemer-Alst országgyűlési tagok és társaik (mint a llheinische Blátter megjegyzi) »az által akarják céljokat elérni, hogy minden módon akadályozni és nehezíteni törekszenek a szabad tanítási működést, a tanítók egyesülését ; az iskolai hűséges fáradozást hibáztatják, az iskolának paedagogikai elvek alapján történő szervezését támadják, gyanúsítják és porba húzzák. Az iskoláról legkedvezőtlenebb s egyszersmind legalaptalanabb ítéletek terjesztetnek avégett, hogy a néptanítókat a közbecsüléstől megfoszszák és az iskolának életre-szóló jelentőségét csökkentsék.cc Jellemző Schorlemer-Alst részén az, hogy »bagatell-ügynek« nevezi az iskolák és tanítók ügyét, amikor őt Tramm kepviselő a tanítókra mondott gyalázásért megtámadja. Ez iskola-ellenes párt törekvésére elég fényt vet az a javaslat, melyet a porosz centrumpárt Windthorst képviselő által terjesztett a kép-