Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-09-16 / 38. szám

összefüggésbe nem hozható hiányoknak vagy hibáknak »objektiv kibővítéséta s esetleg kijavítását (»duo qui faciunt idem stb.), a mitől azonban az. »Egy kis kibővítései című cikk nagyon is távol van. Kassai tudósításom illető helyén »a közgyűlési tárgyalása egyik állítólag „megcsonkított mozzanatára" vonatkozólag azt írtam: »J. T. és Sz. esperesek az eperjesi képezdei orgonálást felette gyengének találván (tapasztalataikra hivatkozva) annak megjavítását sürgették a kerületnél, a gymn. orgonálási díjnak az eperjesi orgonatanár részére való megszavazása által.« Ez tény, a melyet maga ,,—/." sem tagad. S mégis ebből sajátszerű logikával azt következteti, hogy a 3 esperes a maga felszólalásával »nem megrovást, hanem inkább óhajt fejezett ki.« Hát ugyan hol olvas ki fenntebbi, egyszerűen regisztráló szavaimból »megróvást«, hiszen ezt épen Ön belémagyarázza s ezért tisztelem a szavakkal játszó »tárgyilagos)) gondolkozásmódját! Tudósító azonban fentebbi híven regisztráló szavaim állítólagos megrovó célzatát a gyűlés tárgysorozatának sajátságos szemtanúi összezavarása alapján azzal véli támogathatni, hogy egyik gyűlési felszólalásomban »az eperjesi orgonatanárral szemben leplezetlenül nyilvánított ellenszenvemre" hivatkozik, »melyet Zelenka P. főesperes érdem szerint igen tanulságosan apostrofált.« Hát itt nem ellen — vagy rokonszenvről — a mire nincs itt szükség — hanem az igazságról van szó. Aztán pedig minő forrásból vette ázt »mint a tárgyalás tanuja «, hogy a kérdéses ügyben történt felszólamlásomat »Z. igen tanulságosan apostrofálta« volna, ki a „ Theol. szakkönyvtár" kérdéséhez, de nem ehez szólott. Nem Z., hanem M. világi jegyző volt az, ki sokfélekép magyarázott felszólalásomat — a mihez a »szellemi szabadság« érdekében joga is van — cáfolgatta. S ime mit olvas ki »Egy kis kibővítés« Írójának sajátszerű »historicuma« fenntebbi soraimból! Szerinte »közleményem adott alakjában arra alkalmas, hogy a kerület egyik intézetbeli munkását a nyilvánosság előtt méltatlanul pellengérre állítsa, vele együtt egy .... kerületi közintézetnek kívánatos jó hírnevét megrontsa (tehát egy tanár az intézettel azonos), s mindezt a közgyűlési tárgyalás historicumával ellenkezve.« Szerencsétlen »historicum«, mely egy gyűlési ténynek egyszerű megnevezésénél csakúgy »dobálózik« a közintézettel, annak jó hírnevével stb., a melyet s az intézet egyik tanárát — már állásomnál fogva sem —- eszemágában sincs »méltatlanul pellengérre állítani«, vagy pláne wmegrontanicc. Az intézetet az illető tanárok emelhetik vagy ronthatják, de egyszerűen regisztráló gyűlési tudósítás soha sem, különben baj volna már akkor Dániában. Mert vagy igaz az esperesek kifmása, vagy nem. Ha igen, ép az intézet érdeke kívánja meg a bajnak mielőbbi orvoslását, ha nem, akkor tényeknek minden megjegyzés nélküli s mindenkor helyreigazítható a fölemlítést egy prot. tanügyi közlönyben — azt soha meg nem ronthatja. Azzal, hogy e „közintézet jó hírneve", az autonomia stb. alá bujunk, nincs ám a dolog elvégezve; gyengeségeinket — ha vannak — ne akarjuk elfödni drágán megváltott intézményeinkkel. Ügy és személy még nem mindig azonosítható. „Nincs nálunk szellemi szabadság" mondja jellemzően Trefort l — Hogy pedig a kifogás még a püspök úr megelégedését kifejező, elnöki enunciátiója után is említett 2 esperes részéről emeltetett, azt „—/."nek igazságszeretete sem fogja tagadhatni, mert ha kell — magán úton •— kimerítő gyűlési jegyzetekkel is szolgálhatok. S ép ez a körülmény, hogy 2 esperes ismételten is személyes tapasztalatokon alapuló kifogást emelt az orgonatanítás ellen, indított engem az esperesek által való »megnyugtató tudomásvétel«-ben való kételkedésre, hogy buzgó püspökünknek »Gáspáry J. (tanító Eperjesen) szaktekintélyéncc alapuló személyes, egyéni véleménye tudósításomból — nagy sajnálatomra — kimaradt. Más, talán épen rosszakaratú eljárást itt csak szándékosan olvashat ki bárki is. De irónk a fenntebbi száraz tudósításomba belémagyarázott »megrovás«, »méltatlan pellengérre állítás s megrontása rosszakaratú célzatát nagy fontoskodással arra is alapítja, hogy egy kényes ügy, az eperjesi képezde sötét pontjának tárgyalásánál történt felszólalásommal »az eperjesi orgonatanárral szemben (»le«) leplezetlenül ellenszenvet« nyilvánítottam, a mi » figyelmeztetésemé és »mások véleményén« alapult sajátszerű »historikus« észjárásra mutat, s a mi abból is kitűnik, hogy első tudósításában a coll. pártfogóság által melegen fölkarolt „eperjesi jogakadémia fokozatos beszüntetésé"-rö\ is beszél. Az erkölcsi és jogi élet tanúsága szerint még a legnagyobb bűnösök mellett is enyhítő körülmények hozhatók fel; én sem bűnösök, de tévedhető emberek különben kiválóan szakképzett s buzgó kartársak mellett szólalhattam volna fel, de az intézeten kívül állva s minden részrehajlást vagy gyanúsítást óvatosan kerülve még azt sem tettem, hanem egyszerűen informátióm alapján a mult évi gyűlésnek az eperjesi képezde 2 vádolt tanára ellen hozott »rosszaló« határozatát bírálgattam, az ügyet nem ismerők előtt kiemelve azt, hogy e 2 tanár nem vádaskodott a kir. tanfelügyelőségnél az autonom hatóság kikerülésévek, hanem azoknak csak egyike (F.) orvoslást keresett a volt coll. igazgatónál, mint autonom első fórumnál, — vádat emelt pedig nem „alaptalanul", mint a jvkvi pont mondja, hanem igen is alaposan. Az első tétel mellett maga a személyemmel és másokkal is kombinátióba hozott tanfelügyelő, a másik mellett magának a püspök urnák ez ügyben haladéktalanul tanúsított eljárása bizonyít. Hogy mennyiben, azt itt nem fejtegethetem, annak földerítése s az ügynek általánosan óhajtott tisztázása az általam a gyűlésen is melegen üdvözölt, s különben a vádlott 2 tanár által már 1 V2

év előtt sürgetett fegyelmi bíróság feladata, mely méltányosan és igazságosan fogja valahára nem a „viszályt", a mi nincs, hanem a kényes képezdei »historicumot« az intézet érdekében elintézni. Nos a gyűlésen tett s kétségbe nem vonható adatokkal támogatott e felszólalásomból »ellenszenvet« olvasnak ki, vagy pláne azt, hogy ezzel a képezdei viszály tényleges szitójául mutattam be magam, s hogy a bizottság tagjainál egyenként korteskedtem a bevádolt 2 tanár javára. Valóban ilyen vádak ellenében magamat védeni nem tudom, de arra — azt hiszem — nincs is szükség. „Nincs nálunk szellemi szabadság" a gyűlési felszólalás terén — mondaná Trefort! »Bizony nem jó« a cikkírónak tudósító társával wszemben oly könnyedén dobálózni azon kővel, mely a saját fejére szálhat vissza«, s az írás szerint »ne itélj, hogy meg ne Ítéltessél« —• ezt jó lesz »— l.«-nek szíves figyelemre méltatni, mielőtt »igen illetékes mások véleménye után figyelmeztetés folytán wbárkit is« kibővíteni® szándékozik. De cikkíró kassai tudósításom egy másik »megcsonkított mozzanatátcc is figyelemre méltatja, nyilván a célból, hogy azt is „a tárgyilagos igazságnak megfeLlően kibővitse." Eredeti tudó sitásom ÍÍ iszakított pontja szorul szóra igv hangzik: „F. és G. t. képezdei tanároknak fizetésök émelését célzó kérvénye egyszetüen elejtetett" s eb bői „—l." „kárhoztató méltatlankodást" olvas ki. Ugyan hol vette e nagyhangzásu szavakat, a melyekkel csak úgy játszik a maga »kibővités«-ében, vagy tán azok is