Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1888-09-09 / 37. szám
Harmincegyedik évfolyam. 37. sz. Budapest, 1888. szeptember 9. PROTESTÁNS r SZERKESZTŐ-és KIADÓ-HIVATAL: IX, kar. Kinizsy-ufca 29, sz. 1. em, Előfizetési ára: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben akiadóhivatalban. ————— Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdí külön 30 kr. IMI Teljes számú példányokkal mindig szolgálhatunk. "Hl® Non scholae sed vitae... Nincs veszedelmesebb nyűg a megszokásnál, melyet ha egyesek helyett emberöltők törvényerőre emelnek: egész generatiók sorsa kockára tétetik, mely kocka, sajnos, csak nagy sokára szokott jobbra fordulni. A nevelés története a legtalálóbb példával igazolja fenti állásunkat. Míg az emberiség reflectáló értelme a tárgyilagos világ, a tünemények körében mozgott, a megszokás legfelebb a létért való harc, a megélhetés módozataiban eredményezhetett bizonyos megcsontosodást, de a melyet a folyton tökéletesedő érzékek s az ezek utján nyert mindinkább bővülő tapasztalatok java részben ellensulyozának; de mihelyt az ember gondolkodásának középpontjává saját én-jét tette s saját benső lényegének kifürkészése, értékesítése után nézett: azonnal a theoriák azon útvesztőjébe tévedt, melyben míg a benső lényegének megfelelő képzés, önművelés gyakorlatban megvalósítandó módozatait keresé : gyakran századokra, nemzedékekre kiható tévedések alapjait rakta le. A természet erőivel küzdő külső ember helyére a benső ember, egy metaphisycai fogalom lépett s e benső ember fogalmának többé vagy kevésbé tisztult felfogása határozta meg a megélés s az ezzel szorosan összefüggő nevelés célját és módozatait. Az emberiség életének e kettős irányzata határozta meg hosszú időkön át a nevelés problémáit s tette két szélsőség közt ingadozóvá az erre vonatkozó elméleti s gyakorlati kísérleteket. Az első esetben az egyed, az egyéniség jogai teljesen feláldoztatának az egész érdekeinek, a mint ezt az ó-kori népeknél tapasztalhatjuk; a második esetben a középkorban, az egész-hez fűző kapcsai az egyednek teljesen szétszakittatának. Amott a nevelés célja kívül esett az individuumon s a neveléstan kevésbé foglalkozott az ember lényegének ismeretével, mint azon célok ismeretével, melyekre az embernek neveltetni kell; emiatt a nevelés tárgya kizárólag az individuum lett s lényegének ismerete képezte a legfontosabb tudományos kérdések egyikét. így lett a bölcsészet mellett az államtudomány az ókor első tudományává, a mikor az egyén az állam céljaira neveltetett; míg a középkor vége felé az egyén maga-magáért neveltetett kizárólag s az egyetemes emberi célokkal hamisan azonosított catholicismus az individulalitás kifejtése nevében valóságos lelki— ösmereti kacérkodást folytatott. Majd jöttek Locke, Rousseau s előbb Montaigne, kik lélektani kutatások alapján megkisérlék az individualitás nevében űzött garázdálkodás megszüntetését s nevelési elméletükkel az egyéniség igazibb, helyesebb kifejtésének nagy munkáját vállalták magukra. Az o es K özépkor két szélsőségének kiegyenlítése az új kor érdemét képezi, melyszerint az individuum célja sem rajta kívül nem helyeztetik sem nem kizárólag öncél, hanem mind az egyén mind az egész egy magasabb cél szolgálatába rendeltetett, a melyben azonban mindkettő relatíve önmagában is kellő jogosultsággal bir s mindkettőnek önmagában is fontos hatáskör tartatott fenn. Korunk nevelése nem elégszik meg a tárgyilagos világ ismeretével a nélkül, hogy annak az individuumhoz való viszonyára is ne volna kellő tekintettel, s viszont az egyénben sem látja annyira a végcélt, hogy érette feladná azon elvét, hogy ember és természet mindkettő csak külön nyilatkozatai, csak részei az egy örök istenségnek, a világ léleknek s így az újkori nevelés szerint az ember igazi célja az isteni s emberi akarat teljes azonosságának kimutatása. E nézet tette korunkban a neveléstan alapelvévé az erkölcs-és lélektant, mely az ó-kor objectiv, s a középkor subjectiv naturalismusához mérten az ember igazi természetének kifejezését tűzte ki feladatául. Az erkölcstani