Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-08-26 / 35. szám

magyar-ifjak.*) 1836. év nyarán Vásárhelyit, mint püs­pöki titkár, Antal János oldala mellett dolgozik és fog­lalkozik az egyházi ügyekkel és ezen minőségben találja őt Nagy-Enyeden a professorrá választásáról szóló meg­hívó örvendetes levél. Beiktatása után 1837. január havában megkezdette azonnal tantárgyai előadását s nagy buzgalommal és odaadással tanította az egyetemes és magyar történelmet, latin-, görög-, és zsidónyelvet és az ezekre vonatkozó régiségeket; dolgozott és sajtó alá rendezett kézi-köny­veket, közönséges históriát a gyermekek, római régisé­geket a deákok számára. A kibocsátandó fiatal vagy új papok kikérdezésére háromszor nevezte ki a püspök censornak: 1839-ben a Gernyeszegen, 1841-ben a Ma­rosvásárhelytt és 1842-ben a K.-Gálfalván tartott syno­dusokra. 1841. jul. 4-én az elöljáróság, hogy theol. tanár Bodola Sámuel Enyedre történt átköltözésével e theol. professori hivatalnak ürességbe jötte miatt a tanuló ifjak hátramaradást ne szenvedjenek, Török Jánosra bizza a theologus diákok tanítását is, addig míg a tanár válasz­tás megejtetik, az azon időre járó theol. professori fize­tést is Török számára utalványozván. 1842. február havában a főkonsístorium Török Jánost megválasztja a theologiai tanszékre s ugyanek­kor a már ürességbe jött történelmi tanszék betöltésére a candidatiót elrendeli. A míg azonban ezen választás megejtetnék, a kollégiumi elöljáróság ápril 2-án ismét Törököt bízza meg, hogy a történeti tudományok taní­tását is, mint eddig, a theologiával íolytassa, a mind két hivatalhoz kötött fizetés megtartása mellett. Ápril 18-án megválasztott Szász István e történelmi tanszékre, de helyét csak junius 18-án foglalta el és így Török egy évig két professori teendőt végzett. Ezen időponton tul 6 évig folytatta tanári hiva­talát nyugodtan s viselte a tanársággal felváltva járni szokott mellékes hivatalokat is. 1842. junius 19-én az előljárósági gyűlések jegy­zőjévé választatott és ezen tisztet folytatta 1848. julius iir-ig és másodszor 1851. okt. 9-től 1852. január 24-ig, elfogatása napjáig. Ugyanezen 1842. decemberében a könyvvizsgálói segéd-hivatalnál levő egyik hely betöl­tésére, melyet előbb Bodola S. viselt, a királyi főkor­mányszék Török Jánost nevezte ki. 1843. fnbruárban a nyomdafelügyelet is Törökre bizatott, s minthogy eddig könyvtár felügyelő volt, ezen felügyelőség most Szász Istvánra ruháztatott, mint az irodalom tanárára. 1844. junius 30-án a tanvezetői (paedagogarcha) hivatal folytatása alól Dósa Eleket fölmenti az elöljáró­ság és azt Török Jánosra ruházza s a 3 évig tartó ciclus eltelése után 1847. junius 27-én újból megbízza annak folytatásával, nem tartván szükségesnek a változ­tatást, annyit azonban könnyített rajta, hogy a nyomda felügyelőség alól augusztus havában fölmentette. Bekövetkeztek egy év múlva a nemzetet szunya­dásából fölrázó mozgalmas idők. A francia országból indult szabad eszmék villámgyorsan terjedtek, s átha­tottak a Kárpátok bércein is és a pezsgő-vérű fiatalság fogékony keblében szendergő tüzet lángra lobbantották. A szellemi-, polgári szabadság és egyenlőség akadály­talan terjedhetésének útjából el kellett hárítani mindazt, a mi eddig hosszú időn át a szellem szabad és könnyű röptét nyűgözte, és az Istentől az ő képére egyenlőnek teremtett polgárok, hazafiak között annyi különböző * Lásd 1430. és 1473. levéltári számok alatt. válaszfalat emelt. És a tüzlelkü fiatalság szent lelkesült­séggel sietett, repült, mint fiatal sas, rohant mint ifjú heves oroszlán a békók széttörésére, a válaszfalak le­döntésére. Márciusban már a tantermek gyüléstermekké váltak, a tanszékeket, katedrákat, a komoly, tudós tanárok helyeit, az eddig szerényen ülő és csendesen hallgató tanítványok foglalták el s tüzes nyelvű apostolok tartottak buzdító, lelkesítő beszédeket, könyv helyett fegyvert vettek kezökbe, őrsereggé alakultak. A múzsák csendes hajlé­kának ajtai május közepén már bezárultak. Az ifjúság ezen mozgalmait szükségesnek tartjuk röviden megemlíteni ugy, a mint azokat az előljárósági gyűlések jegyzőkönyveinek lapjai fönntartották. Március 4-én 1848. a kir. kormányszék 1847. dec. 2-án meg­kezdette magyar nyelven levelezését, s meghagyta az egyházi főtanácsnak is, hogy előre intézkedjék aziránt, hogy kebelében a kezelést és levelezéseket 1848. boldog­azszony hava (januárius) 11-én kezdve magyarnyelven folytassa. Március 27. olvastatik az ifjúság kérelem-levele (34. sz.), melyben a Habsburg uralkodó-ház iránt való hűséges- ragaszkodása mellett, az uniót Magyarországgal óhajtja és esedezve sürgősen kéri. Az elöljáróság fölküldi Kolozsvárra az egyházi főtánácshoz a kérelem-levelet. (45 — 46. sz.) Ápril 2. az ifjúság feliratot küld a kormány­zóhoz, gr. Teleki Józsefhez is Erdélynek Magyarország­gal leendő egyesítésének óhajtását fejezvén ki abban. (1773. levéltári szám.) Ápril 26. az ifjúság következő petitiot terjeszti az elöljáróság elé : a) hogy a törvény­rendelte, de gyakorlatból kiment disputatiók, discussiok szerdán és szombaton délután az illető tanárok vezetése alatt újra állíttasanak fel és kezdessenek meg; b) az ének és zenekar rendeztessék, állíttassék gymnastica, a gradus töröltessék el; cj a cursusok kézi-könyvekkel cserél­tessenek fel; d) az alsó osztályokban a kényszerített latin könyv-nélkülözés szüntettessék meg. (57. szám.) Május 9. az ifjúság kéri, hogy mentessék föl a köz­vizsgálat alól és bocsáttassék el (dimissio) az országgyűlés megnyitása előtt. A kérelem-levelet aláirta mindenik osztályból (értve a deákokat) az első, mint megbízott : Böjtbe János és Vajna Sándor, mint theologusok; Hor­váth Farkas és Deézsi Domokos, mint jogászok; Szálai Pál és Kis Pál, mint historicusok (1779. Ivtári szám.) Erre az elöljáróság máj. 11-én ezeket határozza: a lec­kék megszüntetnek; az eltanított tantárgyakból calculust adnak, a mint azt részletes kikérdezés következtében megérdemlik a deákok ; az alsóbb osztályok vizsgái 16-án megkezdetnek és az iskolai év az eddig szokásos ün­nepélyes szertartás nélkül berekesztetik. Az ifjúság őr­sereget kívánván alakítani maga-magából, megengedtetik. (60. szám.) A múzsák fiai Mars fiaivá lettek és tanáraik veze­tőkké : Török J. százados, Szász István főhadnagy; a kollégium játszóhelye hadgyakorlati térnek használtatott. Május végéig tartott a kiképzés, ekkor a század szétoszlott Magyarországnak derülni látszott ege fölött vészt sej­tető és rejtő felhők kezdettek mutatkozni, s azokból már juliusban véres zivatarok keletkeztek. Ily körülmények között a kolleg. elöljáróság az iskola megnyitását aug. 23-án elhónapolta szept. i-ről november i-re és a főkonsistorium ezen intézkedést helyeslő tudomásul vette. A két havi elhalasztásból két esztendő lett; mert azon két hónapot —- ápril — május, mely alatt a városi és közel fekvő falvakból begyült elem osztályosokat 1849. tavaszán 2—3 tanító a királyi tábla épületében oktatta, valamint az 1850. év tavaszán is hasonlóan történt alsóbb osztályosok egy negyed évig

Next

/
Oldalképek
Tartalom