Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-08-12 / 33. szám

takaríttatták el. Helyébe Schwartz János választatott igazgatónak, ki azonban hivatalát csak egy évig folytathatta. Az 1687-ik év ugyanis a leggyászosabbá vált az eperjesi s vidéki evangélikusokra nézve. Gróf Csáky István csász. tábornok és biztos febr. 7-én Eperjesre jővén, az evangélikusokat, mint a kik Tökölivel tartottak volna, templomaik és iskoláik birtokából kiveti, s számukra a városon kívül, a nagy hídnál, a hóhér és kutyapecérek szomszédságában jelöl ki helyet, mit az eperjesiek mint meggyalázót elfogadni vonakodtak.« (Vandrák A. i. m. 12. 1.). Azután jött Caraffa Antal! »i686—1705-ig megszűnt Eperjesen mind az ev. istenitisztelet, mind pedig az oktatás. Schwartz J. igazgató elfogatván, Murány várába vitetett.« (Vandrák A.). Klein J. S. (»Nachrichten ect. I. 381. 1.) és Ribini J. szerint (i. m. i. h.) Schwartz János fentebb megnevezett színművéért 1687-ben Caraffa Antal parancsára (Ribini) vettetett börtönbe s csak is a würtembergi herceg, Lajos kérelmére, a ki I. Leopold hadseregében szolgált, szabadult meg. De maga a Collegium is megszenvedte Schwartz e színművét, mert midőn Tököli elűzetett, elvétetett, mondja Ribini. Wallaszky P. (257. 1.) azt beszéli, hogy Schwartz 1680. máj. 9-kén életveszélyben forgott Lőcsén. Azzal vádoltatott ugyanis, hogy az új összeesküvésnek részese. Wallaszky szerint ekkor alig kerülte el halált; majd a murányi várba vitetett őrizet alá, azonban a würtembergi herceg, Lajos közbenjárására, a ki I. Leopold császzár seregeiben szolgált Magyarországon, október 30-án szabadon bocsáttatott. Ezt az 1686-ik év utáni időkre kell tennünk, mert hogy Schwartz az 1686-ik év után vitetett Murányba fogságra, s innen ekkor szabadíttatott ki Lajos würtembergi herceg által, az tény. Abban, hogy Schwartz r 680-ban Lőcsén életveszélyben forgott volna, tévedés van; mert Schwartz csak a soproni, 168i-ki országgyűlés után jött haza! Wallaszky továbbá azt is beszéli, hogy ezután sok viszontagságon ment át itthon Schwartz, s azért Szászországba távozott, míg végül 1705-ben szülővárosa papjául hivatott meg. Klein J. S. és Ribini J. (i, h.) ellenben egyetértőleg azt állítják, hogy Schwartz, megszabadulván a fogságból s bajtól félvén, Pozsonyba menekült, s ott tanár (és rector Klein.) lőn. De ott is sok baj érte, üldöztetett, (Ribini) s rövid időn Eperjesre tért vissza, hogy jobb sorsot érjen, mert már 1704. dec. 4-én megnyíltak a város kapui II. Rákóczy Ferenc seregei előtt s nemsokára új élet kelt az eperjesi evangélikusok körében. Schwatz J. azután Eperjesen pappá választatott s ilyenné 1705. máj. 20-án Bártfán Zábler Jakab superintendens által fel is szenteltetett. 1708-ban közte és másodpapja (diakónusa) M. Jeremiás Gottlieb Titius, valamint az akkori eperjesi magyar pap, Motuz Mátyás, között csekély illetékességi kérdésben viszály tört ki, mely azonban 1708. húsvét szombatján kiegyenlítetett. (Klein.). Meghalván 1709-ben Zábler Jakab superintendens, ryop. szept. 12-én a Kis-Szebenben tartott zsinaton (gyűlésen) az akkori főinspector Szirmay Miklós elnöklete mellett a szab. kir. városok és Sáros- Zemplén-és Szepesmegyék (Héthárs és Nagy-Sáros) superintendens évé egyhangúlag Schwartz János választatott. Schwartz János tudományos, művelt férfiú volt, a ki az egyházi ügyek elintézésében végtelen nagy gyakorlattal bírt. Fiatalabb korában szigorú püspök volt. Az 1711-ik év körül a 13 városi esperességet kivéve Canonica Visitatiót; tartott a szepességi ev. egyházakban. (Wallaszky P. 370. 1. elbeszéli, miképen iktatta be M. Joh. Schwartz, mint superintendens Matthaeides Sámuelt collegiumi rectori hivatalába 1710-ben.) Schwartzot igen bántotta az, hogy az általa felszenteltek közül akadtak, a kik megtagadták evangyélmí hitöket. Ilyenek voltak : Benedik János lófalvi lelkész, az első, a kit Schwartz felszentelt, Kegyer János kőszegi és temesi pap, (sárosiak) és Dévai Márton kassai pap. Áronban ennél sokkal nagyobb keserűség és bánat érte Schwartzot és az egész eperjesi ev. egyházat a Rákóczy-féle forradalom leverése után, »Híre járt ugyanis már az 1711. év tavaszán, hogy az evangélikusokra nagy csapás vár, de csak jun. 25-én érkezett le Eleonora kormányzó özvegy-császárnétól a parancs, hogy vallás-szabadságukat csak a soproni 1681. és pozsonyi 1687-ki megszorító törvények értelmében gyakorolhatják, vagyis, hogy templomuk s iskolájok csak a külvárosban lehet, a belvárosi templomuk a róm. katholikusoknak a belvárosi magyar templom s a Collegium a jezsuitáknak kiadandók. Matthaeidesz igazgató s á többi tanárok, miután a közvizsgák bevégeztével az ifjúsággal egyetemben a magyar templomban az úr vacsorájával éltek volna, keserű könnyhullások közt hagyták el hosszú-hosszú időre a Collegiumot. Szept. végén ugyanis Pálfy János, a nádor, Eperjesre érkezvén, személyesen adta át a r. katholikusoknak a Collegiumot a templommal együtt, az evangélikusoknak pedig a nyugati külvárosban jelölt ki 94 öl hosszú és 56 öl széles helyet, hol templomot és iskolát, de csak fából építhessenek. Még ez ellen is tiltakozott Kolb jezsuita, mint helybeli plébános, de a nádor által megrovatott, sőt a császári udvartól is jött két rendbeli parancs, mely az evangélikusok háborgatását, a nevezett helyen egyenesen tiltá. De a jezsuiták gyülölsége nyugodni nem tudott s titokban és nyíltan fanatizálta a városi és megyei közönséget annyira, hogy 1714-ben máj. 30-án Kolb intézkedésére 20 katona s rajongó pórnép rohaná meg, s rombolá szét az új épületeket, préda gyanánt vivé magával az építési anyagot is, mintha sajátja lett volna. Az evangélikusok keserves panaszára jött ugyan jul. 12-én királyi parancs, mely a szabad istenitiszteletet s az épületek új felállítását megengedé, hanem minden kárpótlás nélkül. Azonban a a jezsuiták ráveszik báró Krailing eperjesi térparancsnokot, hogy az építkezés, mint a közelálló puskaporos bástyára nézve veszélyes ellen, tiltakozzék. Ezen argumentum kiforgatása az evangélikusoknak sok idejökbe, nagy fáradságukba és 3000 forintjokba került. Felépíttetvén végre a templom és iskola ugyanazon helyen és fából, az eperjesi evangélikusok, kisebb faggatásokat tekintetbe nem véve, számüzetésökben mintegy 25 évig békében hagyattak.« (Vandrák A. i. m. 15. 16. 1.). . Hogy ezen zaklatások között mennyit szenvedhetett az így üldözött eperjesi ev. egyház első lelkésze Schwartz J., képzelhetni! Schwartz J. később nagyon elvénült, úgy, hogy csak segédje Frühauf Dávid segítségével végezhette hivatalos teendőit. 80 éves korában másodszor nősült. (Klein J. S.). Meghalt 1728. dec. 28-kán 87 éves korában. Eltemettetett 1729. jan. 9-kén, midőn is az eperjesi ev. egyház fényes temetést rendezett tiszteletére.