Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-08-05 / 32. szám

Pályázat meghosszabbítás. Az alsó-baranya-bácsi egyházmegyébe kebelezett német ajkú új-sóvéi egyház lelkészi állomására e lap 27. számában hirdetett pályázat határideje ezennel f. é. szeptember 20-káig meghosszabbíttatik. Halas, 1888. julius hó 28-kán. Szász Károly, dunamelléki ref. püspök. IP-A. "5T.A. 25 A T. A debreceni ev. reform, egyházmegyébe kebelezett esztári másod osztályú egyház lelkészi állomására. Javadalma, mely földből, pénzből terményből s apróbb járandóságokból áll, a hivatalos becslés szerint 1123 forintot tesz. A megválasztandó lelkész, ki hivatalát az 1889. év ápril 24-én foglalja el, az egyházmegyei lelkészi gyám­intézetnek kötelezett tagja levén, ennek szabályai szerint első évi fizetésének felét az elhalt lelkész özvegyének köteles átszolgáltatni. Az ezen állomásra minősítettek felszerelt pályázási kérvényei folyó évi augusztus hó 18—ik napjáig Dávid­házy János espereshez Kabára (Hajdúmegye) küldendők. Debrecen, 1888. julius 27-én. Révész Bálint, püspök. Felelős szerkesztő: Dr. Ballagi Mór. Főmunkatárs: Szőts Farkas. ág. hitv. evang. külföldi egyetemre menő több rendbeli hittanulónak és tanárjelöltnek való ösztöndijra. A Glosius Sámuel és Dániel-féle alapítványt a pesti ev. ág. hitv. egyháznál kezelő bizottság ezennel közhirré teszi, hogy a föntirt alapítványból külhoni egyetemeken tanuló ág. hitv. ev. lelkészi, vagy pedig gymna­siumi tanárpályára készülő ifjak számára több rendbeli, egyenkint 210 német birod. markból álló ösztöndíj fog a jövő 188s /9 . tanévre kiosztatni.. Ezen ösztöndíjak egymásutáni két éven át élvezhetők. Az elrL37-erl^etés feltételei : 1. Ha hittani jelölt a folyamodó, akkor már is két évi folyamot jól végzett legyen valamely magyarhoni protestáns theologiai intézetben. 2. Ha tanári pályára készül a folyamodó, akkor az érettségi bizonyítvány kelte után már két évig honi vagy külföldi magasabb intézetben a maga választott szakában jó sikerrel tanult legyen. 3. Azonkívül mindenik folyamodó a választott pálya különbsége nélkül legyen : a) magyarországi születésű és ágostai hitvallású; b) a magyar nyelvet tudományosan ismerje, helye­sen írja és beszélje, mely körülmény hiteles külön bizo­nyítvány által igazolandó be; c) legyen feddhetlen erkölcsi jellemű és jeles szor­galmú. Ennélfogva felhivatnak ezennel külhoni egyeteme­ken levő mindazon lelkészi- vágy tanári jelöltek, kik már egy év óta a Glosius Sámuel és Dániel-féle ösztöndíjak élvezetében vannak, hogy ha még további egy évre kül­egyetemeken maradni és az ösztöndíjakat élvezni óhajtá­suk : azt az előttük tudva lévő feltételek teljesítése mellett 1888. szeptember 30-ig alólirott bizottsági jegyzőnél kér­vényileg jelentsék be. Felhivatnak továbbá mindazon külegyetemeken ta­nuló vagy oda még csak ezután kimenni szándékozó lelkész- és tanárjelöltek, kik a fennebb részletezett mi­nőségi feltételeknek meg bírván felelni, ilyen ösztöndíjat a jövő 1888 /9 . tanévben élvezni óhajtanak, hogy a fennt megírt kellékeknek kétségtelen beigazolására akár ere­detiben, akár hitelesített másolatban melléklendők tanoaai Kelt Budapesten, 1888. junius 30-án. Zsigmondy Jenő, jegyző. — ha van candidaticumi — vagy egyetemi és egyéb bizonyítványokkal ellátott, az alább kikötött tanítási kö­telezettséget is tartalmazó, sajátkezűén írt és aláírt, lak­helyükkel és az utolsó posta-állomással jegyzett kérvé­nyeiket f. é. 1888. szeptember 30-ig való záridő előtt (melynél később beérkező folyamodványok figyelembe nem vétetnek) bérmentve és lepecsételve alólirott bi­zottsági jegyzőhöz, (Budapest, V. bálvány-utca 19. szám.) küldjék be. A megszavazott ösztöndíjat a díjnyertes hit- és tanár­jelöltek nem a tanév elején, hanem csak annak máso­dik tele kezdetén, miután bizonyítványaikat az illető egyetemen sikerrel töltött első félévről és egyszersmind a második félévre lett beiratásuk felől is (Frequentations Zeugniss und Anmeldungsbogen) a 210 ném. bir. mark­ról szóló sajátkezű nyugtájukkal együtt előlegesen be­küldötték, fogják posta útján bérmentesen megkapni, mivégre szükséges, hogy egyetemi lakásukat a nyugta beküldésekor pontosan megírják. A ki ezen hit- és tanárjelölti ösztöndíjat már egy évig húzta, a rákövetkező évben is annak élvezetében csak úgy maradhat meg, ha reá újabban is érdemesnek tapasztaltatott, ha továbbá már az első évben a philo­sophiát beleértve a philologiát és kivált erkölcstani phi-: losophiát is, szorgalommal tanulta, s a második évben is tanulja; végre ha magát előre arra kötelezte, hogy a külegyetenlen töltött ösztöndíjas két esztendő után a hazába térve, a pesti ág. ev. magyar-német egyházgyü­lekezet tanodájában, ha kívántatni fog, mérsékelt díj mel­lett egy évig segédtanári hivatalt viselend. Búsbach Péter, elnök. Felelős szerkesztő és kiadő-tulajdonos: Dr. Ballagi Mór. DEUTSCH M.-féle műintézet Czettel és Deutsch Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom