Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-08-05 / 32. szám

voltak, hozzá a legszilárdabbul ragaszkodtak, s épen ebből magyarázza ki a krónikás a régi dicsőséget, vagy inkább megfordítva, azon kor hatalmának és fényének kimagyarázása végett tünteti fel az író ama kor fiait és Jahvehhez való tántoríthatlan ragaszkodásukban előképül állítván őket kortársai elé. Ezt a Jahvehoz való ragaszkodást azonban itt nem úgy kell értenünk, mint a prófétáknál, vagy mint a Sámuel és Királyok könyveiben is. Azok csak a magához a Jahvehhoz való ragaszkodást követelik a pogányok isteneivel szemben, annak elismerését, hogy ő a legfőbb Isten, vagy később hogy az egyedüli Isten; míg a krónikás ezzel nem elégszik meg, hanem a kultushoz való ragaszkodást kivánja, a mi nála egy a Jahvehoz való ragaszkodással. Ez a kultus pedig nála már Dávid alatt a »Mózes törvényei® szerint van rendezve, tehát olyan, mint az ő korában, a fogság után. Mellőzi a Dávid és Salamon magán életére vonatkozó dolgokat, s általában mind azt, a mi árnyékot vethetne arra a fényes képre, a mit ő a két nagy királyról elibénk állít. (Pl. a Mikhállal való jelenet, Abiság, vagy mikor Dávid inti Salamont Jóáb és Sémei megöletésére stb.). Mellőzi azokat az eseményeket is, melyek a jerusálemi templomi kultussal a legtávolabbról sincsenek összeköttetésben, (Izrael egész története.) A betoldott dolgok mind olyanok, a mik a királyok vallásosságának feltüntetésére szolgálhatnak, a mik a kultussal, levitákkal összefüggésben vannak, s annak kimutatására alkalmasok, hogy az istenitisztelet végzésére a leviták és aronidák már akkor úgy be voltak osztva, mint a fogság után. (Dávid beszéde a frigyláda hazavitelekor, csak levitának szabad az Úr ládáját vinni, a sok genealógiai tábla, Uzziás esete, mikor füstölni akar stb.). Van eset arra is, hogy a Krónika egészen másként ad elő egyes eseményeket, mint a Sámuel és a Királyok könyvei. Igy pl.-azt mondja, hogy Hirám adott Salamonnak városokat, holott a Kir. szerint épen megfordítva áll a dolog. Azonban ez, s az ehez hasonló változtatások nem jellemzők, s a legnagyobb valószínűség szerint tévedésen alapulnak. De vannak aztán igen jellemző változtatások, a mikről már feltehetjük, hogy célzatosan eszközöltettek a krónikás által, s a melyek igen jellemzők az iró egyéniségére, céljára és a keletkezési korra nézve. E változtatások pedig mind arra valók, hogy a próféta kedvenc királyainak a templomhoz ragaszkodását, vallásos nézeteiket minél ragyogóbb színben tüntessék fel, s igen sokszor jellemzik a krónikásnak judaisticus exclusivitását. Szerinte nem a háborúk^ gátolták Dávidot a templom felépítésében, hanem az Úr nem engedte, hogy ő véres kezeivel abba a szent munkába bele fogjon. Es Salamon itt már templomszentelési utóimájában nem kér bosszúállást azok ellen, kik a büntetésből kezökbe jutott zsidókat sanyargatták, hanem csak a megtért zsidóknak kér kegyelmet. Józafát hajói pedig azért pusztulnak el, mert ő Izrael királyával közös vállalatba kapott. Általában véve a krónikás egészen más világításba helyezi az eseményeket és személyeket, mint a Sámuel és Királyok könyvei, egészen más, sajátságos szempontból nézi és vizsgálja a történelmi eseményeket, egészen más mérővesszőhöz méri a történelmi személyeket. Minden munkán meglátszik az író egyéni sajátossága, egyéni felfogása, s kell is, hogy meglássék. De itt nem az írónak egyéniségével találkozunk, ez a munka nem az írónak szellemét lehelli, nem azt a szellemet, mely éltet, mely a műre az egyedüliség bélyegét nyomja; hanem egy oly kornak, egy oly társadalmi osztálynak szelleme sugárzik e műből, melynek fiai lemondván már a reményről, hogy mostanában érvényesíthessék magukat a külvilággal szemben, az ősök dicsőségével táplálkoztak, az ősi szokásokkal akartak védekezni a külhatalmak beolvasztó ereje ellen, azokból emelvén maguk körül merev kőfalat, mely mögé húzódva várták az ígéretek beteljesülését. Jesajah még kikel az áldozatok ellen, mert az Úr a szíveket és lelkeket kívánja; a krónikás pedig nagy súlyt fektet a kultusra, s nagy előszeretettel mondja el, hogy mint vágják el a leviták az áldozati kos nyakát, s mindezt oly hangon, mint a ki meg van győződve arról, hogy ha máskép ölnék meg a kost, az Istent nem is engesztelné ki az áldozat. És — mint már említém | a törvényszerű kultushoz való ragaszkodás nála egy a Jahvehoz való ragaszkodással, ez pedig egy a boldogsággal, szerencsével. Lelke mélyéből meg van győződve a szerző, hogy az igaz embernek jól megyen dolga, s megfordítva, hogy annak, ki nagy, hatalmas, boldog, okvetlenül az Úr igaz hivévek kell lennie. Ezen meggyőződést árulják el szokott kifejezései: »ez okáért az Jr adta őtet ellenség kezébe«;

»ez okáért az Úr felmagasztalta őt.« Es ezen meggyőződéséből folyólag ott, a hol boldogságot, szerencsét, sikert lát, az Úrhoz való ragaszkodást okvetlenül feltételezi, s viszont ott, a hol a vallásosság dacára is csapásokat lát, ő, a külsőségek, a törvény embere, megkeresi a Jehovához való hűtlenséget a szívnek legbensőbb rejtekében is. Uzziás bélpoklos lesz, mert felfuvalkodott volt, épen így a nagy Jahvista Hiskiás, ki mihelyt megalázza magát, rögtön meggyógyul stb. Az eltérések okai. Az eltérések okai az eltérések természetéből magyarázhatók, s a krónikás egyéniségére, a Krónika keletkezési korára s céljára vihetők vissza. A bibliai kritikusok véleménye szerint a Krónika könyveinek szerzője egy levita volt. A könyvnek csak egyszeri figyelmes elolvasása is meggyőz bennünket arról, hogy e feltevés alapos. Csak így érthető az a nagy figyelem, melylyel a szerző a Lévi nemzetsége iránt mindenütt viseltetik, úgy a nemzetségi táblázatok megírásában, mint a történelmi események elbeszélésében ; az a fontosság, melylyel a levitákat mindenütt kiemeli; az a mindenütt látható törekvés, hogy a levitákat a nemzet fénykorában is már úgy tüntesse fel, mint a legfontosabb személyeket, mint a Jahveh-kultusnál nélkülözhetetlen, s arra egyedül jogosított személyeket ; az a részletesség, melylyel beszél a leviták és papok tisztéről a kultus körűi stb. A legtöbb bibliatörténet-iró megegyezik abban, hogy a Krónika jóval a fogság után, Kr. e. 325 körül keletkezett. Mellőzve azon fontos bizonyságokat, miket e nézet mellett a legjelesebb bibliatörténet-irók s nyelvészek felhoznak, magának a könyvnek szelleme is mutatja annak késői keletkezését, s azon — az előbbeni fejtegetésekben is érintett — körülmény, hogy a Krónika írója már ismerte a Sámuel és Királyok könyveit, mint már köztekintélyre emelkedett iratokat, szintén a fogság utáni időre vall. E kornak szelleméből s viszonyaiból érthetők meg a Krónika némely sajátságai. A zsidó népet a fogság szenvedései vissza térítették az ő Urához Istenéhez. Izrael fiai leikök mélyéből meg voltak győződve a felől, hogy a fogság hűtlenségük büntetése, a szabadulás az Úr kegyelmének ajándéka, mit még ezután kell meghálálniok. Keresni