Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-07-29 / 31. szám

elfogadja a legtöbb a kész munkát, s a mint épen születése hozza magával, mely tudvalevőleg nem jár együtt vallás választással is, felnövünk egyik vagy másik vallásfelekezet körében, sokszor csupa kegyeletből, hűen ragaszkodunk őseink hitéhez s a társadalmi jórend, a jó békesség kedvéért sokszor még birokra is kelünk egyedül helyesnek, üdvezítőnek vélt hitünk érdekében. Nem egyszer belejátszik vallásos mivoltunkba a mindennapi élet, a létért való harc kérdése is, a mikor subjectiv érzelmeinknek sokszor egyenes megtagadásával ide vagy amoda húzunk különösebben, a kínálkozó anyagi előnyök mérve szerint. Ez utóbbi esetre azonban ez alkalommmal nem leszünk tekintettel. Egy másik, az előbbinél jóval kisebb része az emberiségnek épen azon veleszületett jogánál fogva mint amazok, teljességgel nem ismeri el magára nézve kötelezőnek a századoktól örökölt, s koronként meg-megfoltozgatott hitrendszerek egyikét sem, s bár tagadhatlanul szükségét érzi annak, hogy a nagy mindenség s benne az ember életéről is némileg számot adjon magának, de mit tehet róla, ha lelkében az örök igazságnak más eszményképe támad és él mint a minőről neki az egyes hitrendszerek mesélnek ; mit tehet róla, ha a megfoghatatlan világ alkotóról alkotott, amazokéval talán teljesen egyenlő kép mellett is más consequentiákat von le hitéből, mint amazok s óvakodik sejtelme tárgyát saját képére átalakítani s ehez mérten felfogni e képzeleti lényhez való viszonyát. Mert abból, hogy az ember istenéről csak emberileg gondol kozhatik, nem következik egyszersmind az is, hogy tehát csakugyan helyesen is gondolkozik, a mennyiben e terén száz meg ezer hitvallás, száz meg ezerszer tévedhet is, mert az igazság már önmagában véve is mindig valami subjectiv, tartsák bár milliók magokra nézve tényleg létezőnek, objectivnek. Ez utóbbiakhoz tartozók számára nem marad egyéb hátra, mint a saját egyéni tapasztalataik érzéki benyomásaik alapján alkotni meg benső világukat, megfejteni a lét örök talányait. Ezek bár inkább tárgyilagos alapon mozognak, mint a hívők, de mert következtetéseik ismét tisztán subjectiv okok alapján tétetnek: ép úgy csalódhatnak mint amazok, s cseppel sincs több joguk mint amazoknak azt állítani, hogy az igazság birtokában vannak. Mert fogadjuk hát el megdönthetetlen igazságnak, hogy a tudomány teljes szabatossággal kifejti a tünemények rendjét, mathematicai pontossággal alárendeli azokat a coexistentia vagy a successio törvényeinek, s az egyes tényeket általános fogalmak alá sorozza, tehát a tapasztalat útján nyert fogalmakat rendszerezi, vájjon ezzel jobban meg is fejté tehát a lét kérdését, mint ama másik hívők tábora? Korántsem és sohasem! Az a kérdés, amely amott a hit tárgyát képezi, itt is örökké nyílt kérdés marad s ám higyje a ki akarja, hogy akár egyik akár másik fél valaha eltalálja a kérdés nyitját. E helyen önkéntelen felmerül azon kérdés, hogy: de hát egyáltalában mulhatlanul szükséges nekünk embereknek e kérdéssel teljesen tisztába jönnünk? hát boldogságunkra ez elengedhetetlenül szükséges csakugyan ? Hát azok az ezer milliók, kik előttünk lakták e földtekét, boldogság nélkül éltek s haltak el s a talány megfejtése nélkül mi sem számíthatunk jobb sorsra? Nem úgy vagyunk-e mint ama vándor, ki sejtelmesebb hazája felé törve a pálya közepén aléltan bár hittel gazdagon bukott el, míg társa a tudvágy embere, egy száraz tapasztalat által megfosztottan, reménytvesztve morzsolgatá le napjait ?! Nehéz kérdés eldönteni mi jobb: hitünkön hazugságot vásárolni-e, vagy tudásunk által megfosztani magunkat egy nagybecsű kincsünktől csupán azért, hogy egy rejtély helyett egy nagyobb rejtély birtokába jussunk! Hogyan ? hát bennünk csakugyan két ember lakik, egy hívő és tudni vágyó s e kettő egygyé sohasem lehet? Kérdezzétek meg a történetet, forgassátok át meg át a bölcsészek, theologusok, költők, természetbúvárok műveit, e kérdéseket egyik sem fejtette meg, s azt hiszem nem is fogja soha megfejteni ; aztán menjetek ki a természetbe, vizsgáljatok meg minden fűt, fát, szerves és szervetlen lényt egész a velők oszlásáig, e kérdés akkor is nyilt kérdés marad. Igazán irtózatos még gondolatnak is! Ehez képest, mint a költő mondja, csakugyan »meleg napsugár a kigyó, mely keblünkön jégcsap gyanánt vérfagylaíón végig kúszik, nyakunk köré tekergődzik s torkunkba fojtja a lélekzetet!« De tanulság is meríthető az enemű kérdesek felett való komolv gondolkozásból. A hit J ö és tudás ama talányainak megfejtése nélkül is folyvást tart az élet, a nap ép olv áldva hinti szét életadó sugarait, a föld ép úgy meghozza tenyészetét, az ember ép úgy születik s elhal, szóval a világrend mitsem változik, mitsem törődik egyesek vagy milliók hitével vagy ismereteivel. Vagy vegyétek elő az Új-szövetséget a szeretet ezen arany ABC-jét, hallgassátok a legnagyobb emberbarát, a legtökéletesebb emberi eszménykép szavait: hitetek és tudásotok örökké nyilt kérdéseiről tőle egyetlen szót sem hallotok, azon két szó értelmének fogalmi meghatározását beszédeiben seholsem találjátok meg, pedig ő megértette önmagát, s megakarta értetni is, ki