Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-07-15 / 29. szám

TÁRC A. Párhuzam a Krónikák s a Sámuel és Királyok könyveinek elbeszélései között. (Folytatás). A szakadás kora. Az ország ketté szakádását a 2. Krón. 10, 1—11. és a 1. Kir. 12, 1—24 adja elő. A két tudósítás között semmi lényeges eltérés nincs, de igenis van az előzmények előadása között. Ha valaki a Krónika tudósítását olvassa, sehogy sem tudja megérteni, hogy derült égből hogy támadhat egyszerre fákat tördelő zivatar; hogy lehet az, hogy a nagy, a dicső király halála után egyszerre elégedetlenség tör ki a királyi házzal, hogy igáról, terhek elviselhetetlenségéről panaszkodnak azok, kiket Salamon nagygyá és hatalmassá tesz, kiről a Krónika egy szóval sem említé, hogy megterhelte volna a népet nehéz igával, s honnan van az, hogy a szakadást maga a krónikás is olyan természetesnek találja, hivatkozván a Silóbeli Ahija szavaira ? Mindezeket csak akkor fogjuk megérteni, ha elolvassuk a 1. Kir. 11-et. Ha ismerjük a Salamon élete vége felé kitört zavarokat, ha olvassuk Jeroboamnak Silóbeli Ahijával való találkozását, akkor épen nem lephet meg bennünket az ország kettészakadása. Salamon erős keze, s tekintélye az ő életében még féken tartotta a forrongó elemeket, nem engedte a dolgot a végletekig jutni; de halála után Roboam ereje s tapintatossága nem volt elég az országot együtt tartani. Ismerve a krónikást, épen nem lephet meg bennünket, hogy ő mindezeket elhallgatta. Abba a képbe, melyet ő Salamonról festett, teljességgel nem illettek ilyen sötét színek. A krónikás az ország ketté szakadása után csak Júda történetét tárgyalja, azon országét, melynek fővárosa a szent Jerusalem, központja az Űr választott helye a templom ; csak azon két törzs történetét tárgyalja, mely iránt eddig is a legtöbb figyelmet tanúsította, t. i. a Judáét és Benjáminét. Ezért a krónikás mindazt mellőzi, a mit a Kir. a 13. és 14, 1—20-ban Jeroboámról és Izrael országáról elmond; de azt mégis elmondja a 11, 14-ben, hogy a leviták mind Roboámhoz hajlottak, mert Jeroboam őket elűzte országából. Könnyen érthető, hogy ennek az országnak sorsa a krónikást tovább nem érdekelhette. Annál bővebben tárgyalja Roboam dolgait, leírja városait, családi viszonyait, mikről viszont a Kir. nem szól. Közösen elbeszélt esemény Júda történetéből Sésák egyptomi király támadása, miről a 2. Krón. 12, 2—12. és a 1. Kir. 22—28. tudósít. Mind a két tudósítás azt adja okul, hogy Roboam és a Júda cselekedék gonoszt az Ur előtt, de erről a krónikás csak annyit mond, hogy elhagyták az Úr törvényét, nem keresték az Urat szívok szerint; de aztán tovább nem részletez, míg a Kir. részletesen előadja, hogy mi volt az a gonosz : a bálványimádás. A krónikásnak nem állott érdekében ezt részletezni. O csak azt akarta kimutatni, hogy Júda vétkezett és bűnhődött. Bár ő még a büntetést is enyhíti. A Királyok könyvének irója röviden elmondja, hogy Sésák elment Jerusalem ellen, elvitte az ur házának kincseit és a király házának kincseit és az arany paizsokat stb. A krónikás, hogy ezt a büntetést enyhítse, s még inkább, hogy annál jobban kimutassa azt a szoros összefüggést, mely van a népnek Istenhez való viszonya és sorsa között, közbe szövi Istennek Semaja által lett beszédét. »Mivelhogy ti engemet elhagytatok, én is titeket Sésák kezébe eresztettelek.« »Megalázák azért magokat stb. és mondának : az Úr igaz !« ... »Megaláztátok magokat, el nem vesztem őket.« De egy ideig mégis szolgálni fognak Egyptomnak, hogy különbséget tudjanak tenni a közt és az Úrnak való szolgálat közt. Hogy ebben mi a való, sőt a lehető, azzal a krónikás nem törődik, ezt így kívánja az ő pragmatismusa. Roboám uralkodásának tartamáról és haláláról közlött adatok összevágnak, mindketten megemlítik azt ís, hogy e két király között hadakozás volt egész életökben. Forrásokul itt is más iratokat említ fel a két író. A r. Kir. 14, 29. csak egyet említ: »A Júda Királyinak Krónika könyvét«, míg a Krónika Semaja próféta könyvét és a néző Iddót említi fel névszerint. Ezeknek viszonya is úgy gondolandó, mint fentebb a »Salamon cselekedeteiről írott könyv« és a krónikás által felemlített iratok viszonya. Abija (2. Krón. 14, 1—14, 1. f. 1. Kir. 15, 1 — 8.) A két tudósítás között alig találunk egyező pontokat. Mindössze ennyit: Abija anyjának neve (Mikaja az ősibb Maakától), ki Urielnek és Thámárnak, Absalom leányának leánya volt, továbbá Abija uralkodásának tartama, halála és az, hogy Abija és Jeroboám között harc volt. Egyebekben pedig igen nagy eltéréseket tapasztalunk. A Kir. Abijáról csak annyit mond, hogy atyjának minden bűnében leledzett, hogy nagyon elmaradt az ő atyjától Dávidtól; de azért a Dávid érdeméért mégis megerősíté őt az Úr. Az Abija és Jeroboám harcát csak épen megemlíti, ellenben a Krónika részletesen elmondja Abija hadi készületeit és a Semáraim hegyen tartott beszédét, melyben fejtegeti, hogy Júda erősebb mint Izrael, mert ez csak az aranyborjúkra támaszkodhatik, de Júdával vele vannak a papok és leviták, és azok áldoznak este, reggel, a szent kenyerekre, gyertyatartókra ők viselnek gondot stb. Az egész beszédből úgy látszik, hogy a krónikás előtt ez a Júda legnagyobb érdeme, s az egész beszédet csak azért adta Abija szájába, hogy ezt elmondassa vele, feltüntetvén ezzel szemben az Izrael bálványimádását. Mindjárt e beszéd után közli Jeroboám cselének meghiúsulását, Izrael megveretését, Júda fényes diadalát. Ime itt ismét a visszafizetés! Az iró maga megjegyzi, hogy győztek a Júda fiai, »mert bíznak vala az ő atyjaiknak Urában Istenében.« Hogyan magyarázható most már ki ezen eltérés ? Tény, hogy Juda erősebb, virágzóbb volt, mint Izrael, s hogy az ezt megverte, ezt a Kir. is elismeri. Már most a krónikás a maga felfogása szerint azt következtette, hogy Júda ragaszkodik Jahvehhoz, Izrael pedig elfordult tőle, annyival is inkább hitte ezt, mert azt meg tudta, hogy a levitákat Izraelből kiűzték, tehát hogy e szerint Jahve Júdát segítette, Izraelt büntette. Igen, de a Kir. közelebb lévén az eseményekhez, nem tagadhatta le Abija bálványimádását, de más részről meg annak hatalmát sem, s ezt a kettőt nem tudta összeegyeztetni. Hogy lehet az, hogy Jahveh egy bálványimádót segít ? Jahveh nem segítheti másért Abiját, mint ős atyja érdeméért, s mert hű akart maradni Dávidnak tett ígéretéhez. Forrásokat itt is említenek, még pedig a Királyok könyve újra csak az előbbit, míg a Krónika az általa előbb említettek közül csak Iddót nevezi meg. Asa uralkodásáról a /. Kir. 86—24 és a 2. Krón. 14 16—16, 14 ad értesítést. Általában elmondhatjuk, hogy a Krónika tudósítása bővebb, sok olyan dolgot felemlít, mit a Kir. nem tud, de az évszámok feljegyzésében meg ez bővebb, feljegyzi Asa uralkodásá-