Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-07-01 / 27. szám

Kálmán választatott meg. — A nevezett főgymnasiumban az érettségi vizsgálatok junius 22-én voltak Kiss Áron esperes, mint püspöki helyettes és dr. Török József mint kormány-megbizott jelenlétében. A szóbeli vizsgálatra bocsáttatott 18 rendes-, 2 magán- és 1 ismétlő tanuló. Ezek közül jelesen érettnek nyilváníttatott 2, jól érettnek 7, egyszerűen érettnek 8, három hóra viszszavettetett 3, végleg elutasíttatott 1. A tanév ünnepélyes bezárása hála isteni tisztelettel összekötve jun. 24-én történt meg. * A tiszántúli ev. ref. egyházkerület és a debreceni egyház részére, a mint a »Debr. Prot. Iap«-ban olvassuk, özv. ITegyi Mihályné sz. Józsa Euphrosina úrnő két rendbeli nagyobb alapítványt tett összesen 20,000 frt értékben. Az egyik alapítványnak — melyet a tiszántúli egyh. ker. kezelésére bizott — évi kamatja két egyenlő részre osztva oly szegény ref. gyülekezeteknek adandó, melyek más felekezetek közt sí ülődve, lételükben azok által fenyegettetnek s önerejükön magukat fentartani képtelenek. A másik szintén 10,000 írtról szóló alapítvány kezelésével az alapító oklevél a debreceni ref. egyházat bízza meg s ennek évi kamatja a debreceni ref. egyháztanács által nevelési segélydíjul öt oly ref. vallású leány-gyermeknek adandó, kik művelt osztályból és tiszta erkölcsű családból származtak, de szegény sorsra jutottak. A jótékonyságáról széles körben ismert nemeslelkü úrnő ez újabb tette önmagában hordja jutalmát. * Köszönet nyilvánítás. Még a mult 1887-dik év május 22-diki nagy mérvű árvizi katasztrófánk alkalmával lett roppant káraim következtében egy panaszos leirást küldvén fel nt. Láng Adolf pestmegyei ev. főesperes úrhoz, ki rögtön minden felkérésem nélkül — egy lelkes felhívást menesztett Ballagi Mór szerkesztő úrhoz — 3 frt adománya kíséretében — ily cím alatt: »Kérelem a bélzerindi ref. vizkárosult lelkész érdekében.« — Se lelkes felhívást a nagyérdemű szerkesztő úr, a »Prot. Egyh. és Isk. Lap«-ban azonnal közzétenni kegyeskedett ; minélfogva e felhívás folytán hozzá befolyt adományokat jelesül: 6 frt 80 krt, junius hó 28-án — mint lelkész javára adott pénzt — hozzám megküldötte. Mely összegből j frtot maga nt. Láng Adolf úr adott, a »Prot. Egyh. s Isk. Lap« 25-dik számábani kimutatás szerint; a 28-dik lapbani kitüntetés szerint: nt. Herczeg Ferenc ó-moravicai ref. lelkész úr adott / frtot, nt. Tóth Lajos tisza-dobi ref. lelkész úr 50 krt; nt. Mészáros Sámuel ó-budai ref. lelkész úr 2 frtot. — Majd julius ié-án, — mint az alcsuthi — nemes lelkű — »Segélyegylet«-től, az árvíz károsultak részére hozzá beküldött könyöradományt — 11 frt 12 krt, — a bélzerindi egyház részére küldte meg nt. Ballagi Mór szerkesztő úr. Továbbá az augusztusi 33-dik számú Lapbani kimutatás szerint a nt. Barthalos Ödön, pettendi ref. lelkész úr által a tűz- és vízkárosultak részére beküldött: 7 frt 50 krból, j frt 50 krt, ismét a bélzerindi vízkárosult lelkész javára méltóztatott a szerkesztő úr megküldeni. — S végre nt. Kiss Lajos aba-újvári ref. lelkész úr, postautalvány mellett 2 frtot, egyenesen hozzám küldeni kegyeskedett. Midőn ezen — jó szívből származott — kegyes adományozásokat, habár későn is, e becses Lap hasábjain van szerencsém nyugtázni: fogadják mind nagylelkű jóltevőim, mind szerkesztő úr, magam s egyházam nevében, a legforróbb hálám s köszönetem nyilvánítását a kegyelem Istenétől, mint minden áldások legfőbb osztogatójától pedig nemes tetteikért vegyék el méltó jutalmukat! — Bél-Zerind, r888. junius 20. — Szőcs Imre, ev. ref. lelkész. * Hetesy Viktor dráva-fokt lelkész, kit e t. lap olvasó közönsége irodalmi munkáiról előnyösen ismer, f. évi junius 24-én tartotta bucsu beszédét. Már a kora reggeli órákban gyülekeztek a szomszéd falukból nem, kor és valláskülönbség nélkül, hogy meglássák és meg; hallják utoljára azt az ihletett ajkú szónokot, ki méz I édes szavaival oly sok elesettnek nyújtott gyamolítást, oly sok kesergőnek vigasztalást, s oly sok elbizakodottat téritett az alázatosság útára. — Kilenc óra körül megkondult a harangoknak Isten imádásra hívó szava oly szomorúan, oly mélán, mintha csak az is érezte volna, hogy Dráva-Foknak nagy halottja van, egy 17 évig hű és buzgó lelkész válik el híveitől örökre. A második harangozáskor már özönlött a nép a templomba, az elöljárók pedig a lelkészlakon gyűltek össze, hogy bekísérjék utoljára az Úr házába szeretett lelkipásztorukat. Kevéssel kilenc óra után lépett a templomba a búcsúzó lelkész, arcán a mély meghatottság jeleivel, a mely hasonló érzelmeket öntött a templomi gyülekezetbe is. A szokásos invocatio után a XV. Zsoltár i-ső versét énekelték a hívek igazi szabatossággal és mély érzéssel. Azután a búcsúzó lelkész lépett a szószékre, s rövid segélyül hívó ima után szépen átgondolt gyönyörű alkalmi imát tartott, mely oly hangos zokogásra fakasztotta az összes hallgatóságot, hogy sem imáját bevégezni sem az urí imát elmondani nem volt képes, hanem intett az énekvezérnek, ki az erdélyi liturgia szerint: »Itt megállunk te előtted felséges Isten« dicséretverset énekelte. Az ének elhangzása után János XIV. r. 19 v. és II. Thess. 3 r. 16. v. alapján fejtegette, hogy mi egy lelkész célja és kötelessége : a külső és belső szép rend fenntartása, esetleg felállítása. Bár sohasem az emberek ítélete vezetett — úgymond — mégis felhívlak titeket ítéletre, hogy én e célt mikép értem el, e kötelességnek mikép feleltem meg. Az akadalyokat elhárítottam egyszer szelídséggel, máskor szigorral, de mindig szeretettel s most nyugodt lélekkel mondom : >5ítélj meg engemet ur Isten.« '»Egykor a szeretet csókjával jöttem hozzátok s most a szeretet áldásával távozom.« Azután sorban megáldotta a gyülekezet nagyjait, kicsinyeit, gazdagjait, szegényeit, özvegyeit, árváit, a különféle felekezethez tartozókat, de egy atyának gyermekeit, a szomszéd gyülekezetek tagjait, mint a kik eddig is tiszteletben tartották s most is eljöttek utolsó tiszteletére. Befejezte beszédét II. Thess. 3. r. 19. versével: »Az Úr legyen mindnyájan tiveletek.« Ekkor a gyülekezet elfogult érzéssel sirva énekelte a CXXXIV. Zsoltár 3 —ik versét »Megáldjon téged az Isten«. Isten tisztelet után a templom ajtóban az őt körül vevő néphez ismét beszédet tartott, intve őket az egymás iránti szeretetre, isteni félelemre, szülei tiszteletre stb. Örült ki ruháját érinthette, s boldog volt, ki kezét megcsókolhatta. A hívek a lelkészlaktól egy időre eltávozván a búcsúzó lelkipásztor Bittó István ő excellenciájának diszkertészéhez ment ebédre oly tömegben kisérve híveitől, hogy az alig 200 lépésnyi utat több mint egy negyed óra alatt tehette meg. Ebéd után ismét összegyűlt a nép apraja-. nagyja, az anyák csecsemőikkel karjaikon, hogy mégegyszer megláthassák szeretett lelkipásztorukat. Délután öt óra körül történt az indulás a virágkoszorúkkal elborított kocsin, a hivek buzgó éneklése, és a harangok zúgása közt hallgatói azon óhajától kisérve »szaporodjanak magzatai, és soha el ne fogyjanak a föld szinéről.« Ekkor a távozó felállt a kocsiban s a következő szavakkal vált el híveitől: »Ha tudtam volna, hogy önök ennyire szeretnek engemet, soha sem hagytam volna el Dráva-Fokot.« Adja Isten, hogy új állomásán