Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-05-27 / 22. szám

alaknak nem tudjuk Achiles-sarkát, nem ismerjük sebhető oldalát: legyőzni nem leszünk képesek. De meg, ha közelebbről megismerkedünk e tudománynyal, mindjárt látni fogjuk, hogy nem is olyan félelmetes ellenség, mert tulajdonképen a jól értelmezett, igazi, alapos tudomány és viszont a helyesen felfogott s a maga mélységes szellemében átértett evangelium között nincs is, de nem is lehet ellenkezés. Hiszen mindakettő az istenség és a természet elrejtett titkait keresi; csakhogy az egyik az ész, a másik pedig a szív útján indulva el. És így közöttük az ellenkezés csakis a betűhöz való ragaszkodás álláspontján lehet. De a betű megöl, lélek az, a mely megelevenít. Nem a betűhöz ragaszkodó tudományt kell őriznie a papnak, hanem a szellemet. Nem rideg, szőrszálhasogató hitcikkeket hirdetett isteni mesterünk sem, hanem életet! Afiai! épen a protestántismus hatása alatt felszabadult világi tudományok által egy új kor készíttetik elő s úgy látszik, már ennek küszöbén állunk és higyjétek meg, ha mi nem vesszük kezünkbe az átalakítás munkáját: meg fogja azt csinálni nálunk nélkül a kor szelleme, melynek hatalma előtt nem lehet elzárkózni. Halad az ellenállhatatlanul, mint a szél, a melyről nem tudni, honnan jő s hova megy; de akkor fel is forgatja intézményeinket. És ez erőszakos munka lesz. A Krisztus evangéliomát nem féltem, mert az örök, isteni, mert az lélek, mit megölni nem lehet; de féltem egyházi életünket s az egyházi élet megrontása ideiglenes romlását és megvetését vonja maga után az evangéliumnak is, mert hisz a gyarló ember mindig külső intézményekhez köti a belső lelki dolgot is. „Ha egyszer Istentől megtaníttattatok, mi módon fordultok hátra az erőtelen és szegény betűkre ?L

'~ kérdi Pál a galáciabeliektől egész megütközéssel, mert megfoghatatlan előtte, ha egyszer szabad lehet valaki, miért köti meg magát? Ezeket az erőtelen és szegény betűket ostorozza a tudomány s ha mi ezeket neki önkényt odaadjuk, megszűnik az ostorozástól, sőt a Krisztus szellemétől, éltető lelkétől ő maga is megújhodik. Mert szükség, hogy ez úgynevezett világi tudományok megmélyüljenek azzal, a mi örök isteni, a mit maga az istenség oltott szívünkbe kitörülhetetlenül, kiolthatatlanul, melynek külső formái változhatnak, alakulhatnak, de melynek lényege mindig egy és ugyanaz marad. Semmiféle tudomány el nem ragadhatja tőlünk, i a míg csak érző, gondolkozó ember létezik a földön, Istenben a mi atyánkban, teremtőnkben, gondviselőnkben vetett hitünket. Nem veheti el a megváltás után sovárgásunkat. Meg nem ingathatja a mi Urunk, a Jézus Krisztusban, mint megváltónkban vetett reménységünket. El nem zárhatja tőlünk a szent léleknek megszentelő, felmagasztaló, lelkesítő, ihlető erejét és nem rekesztheti el a mennyet, mint szent vágyainknak, mint minden reménységeinknek örök hazáját, a melyre függesztett szemekkel vagyunk csak képesek megállani az élet harcában és tudjuk pályafutásunkat elvégezni. A mi a vallásban és egyházban aztán emberi, az változhatik s kell is változni, mert egy folytonos haladás, örökös tökéletesedés az, mi az emberiség elé célul tüzetett ki. Nem kisebb a feladat, mint ez: ,,Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei atyátok tökéletes Egyszer — akkor, elébb, avagy utóbb; de ki kell békíteni egymással a hivő és a tudó embert, mert a vallás és egyház iránt jelentkező közönyösségnek, de meg annak a küzdelemnek is alapoka épen abban rejlik, hogy a hivő és tudó ember önmagával szakadatlan harcban van. S miután igen kevesen vannak, kik akár a hitéletnek lényegére, akár pedig a tudományoknak legmélyére igyekeznének teljes komolysággal lehatolni, hanem csak a felszínen maradnak a legtöbben és a csillogó, felületes, könnyen felfogható s az érzékekkel is tapasztalható dolgoknál állapodnak meg: ha hát a hittannak csak egyetlen tételét is felületesen, könnyedén megcáfolva látják, elvetik magát az egész hitéletet. Azért őrizni kell a pap ajakainak a tudományt, hogy ő mutathasson reá mindenütt a felületességre, a tudományokban az emberire; de másfelől mutathassa fel az örök érvényest, az örök istenit mindkettőben. De meg ma már maga a korszelleme követeli meg a lelkésztől a minden irányban való magas műveltséget ugy az ismeretekben, mint a társadalmi érintkezésekben. Mi protestáns lelkészek nem szakíttatunk ki e világból, sőt inkább mi benne élünk, ott forgolódunk szünetlenül az élet árjában, emberek kötelével kell az evangéliumnak, a Krisztusnak foglyul vinni híveinket, kit így, kit amúgy, s ehhez tudományt keli őriznie a pap ajakainak. Felszabadult már kiskorúsága alól annyira az emberiség nagy tömege is, hogy ma a leghatalmasabb császár parancsszava sem kergethetne százakat és ezreket a keresztvíz alá, mint hajdan; ma meg kell győzni, fel kell világosítani, meg kell tanítani az embereket, ha valamire meg akarjuk őket nyerni s ehhez megint szükség, hogy tudományt őrizzenek a papnak ajakai. Tudományt: az evangelium örök tudományát és tudományt: az emberi ismeretek tudományát. És bár régi befolyásából sokat veszített is az ujabbkor szellemi irányának hatása alatt úgy az egyház, mint maga a lelkészi kar: mégis még áll ma is a próféta ama mondásának igazsága: „ő tőle kérdenek törvénytezért is szükséges, hogy a papnak ajakai őrizzenek tudományt.