Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-05-06 / 19. szám

tantismusnak már lételeért kellett küzdeni, így tehát a Rudolf uralkodásának kezdetével a reformáció terjedésének időszaka is megszűnt. Nevetségesek Thúrinak a többi időszakokra felhozott ellenvetései is. A második időszakra (1600—1711), melynek felírása: A magyar protestáns egyház küzdelme a létért, azt jegyzi meg, hogy nemcsak küzdöttek, hanem szenvedtek is e korban'a protestánsok. Ezen gyermekes észrevételért nem változtatnám meg a korszak rövid jellemzését még akkor sem, ha munkám, a mit nem reménylek, a huszadik kiadást érné is meg. A harmadik korszakról (1711 —1790) azt mondja, hogy ezt nem »a magyarhoni protestáns egyházak törvényen kívüli állapotának,« hanem a »néma szenvedéseket korának kellene nevezni. Ezen ellenvetését sem fogadhatom el, mert a történet eléggé igazolja, hogy szenvedtek ugyan e korban protestáns őseink, de nem némán, hanem több ízben felszólaltak, kérelmeztek, és pedig együttesen kálvinisták és lutheránusok a világi hatalom előtt, hogy legalább védelemben részesüljenek. Azt pedig Thúri nem is említi, hogy könyvemnek még egy negyedik időszaka is van, a mit kath. bírálóm legjobban perhorreskált, azt kérdezvén, hogy mikor cseppentek bele a protestánsok törvényes jogaikba? Hja, a szélsőségek, habár hallgatagon, találkoznak. De nem vitatkozom én Don Thúri testvéremmel minden kapciáskodó ellenvetés felett, mert akkor egész könyvemet ki kellene írnom annak bebizonyítására, hogy nincs igaza. Ellenvetéseim ívekre terjedhetnének ki, melyek olvasásával e lapok olvasóit untani nem óhajtom. A mit könyvemben kifogásol, azt bátran kifogásolhatja az általa feldicsért Pálfi és Farkas tankönyveiben is, mert mind azok e könyvekben is, és pedig helyesen oennfoglaltnak. Csupán két megjegyzésére akarok még észrevételt tenni. Az egyik az, hogy a Don Thúri azt mondja, hogy én az ország két felé szakadását is úgy nézem, mint a mely kedvező körülményül szolgált a reformáció terjesztésére. Igen is úgy nézem, mert hogy ha Erdélyország nem alakul Magyarországtól független állammá, akkor Szalay és Horváth történetíróink szerint is, most már nem lenne alkotmánya hazánknak, szerintem pedig nem volna protestáns egyház Magyarországon. Hogy pedig Don Thúri az ország akkori felosztását a Hodsák és Hurbánok törekvéseivel azonosítja, ezt a legislegnagvobb szélmalomharcnak vagyok kénytelen nyilvánítani. Csendesebben, Thúri úr, a hazafisággal. Vagyok olyan magyar mint Ón, s ha lutheránus vagyok is, hazám feldarabolását a panszlávok értelmében jobban ellenzem, mint Ön. Ezen légből kapott gyanúsítását határozottan visszautasítom. A másik megjegyzésem az, hogy Thúri testvérem azt mondja, hogy munkámat is Luther szavaival végezem. Igaza van, mert növendékeimet azzal bátorítom és lelkesítem, hogyha egyházunkra rosszabb napok találnának is bekövetkezni, vigasztalja őket a reformáció első hősének azon szép éneke : »Erős várunk nekünk az Isten.« Ezen éneket hallottam én már református templomban is énekelni, s nem hiszem, hogy a hívek, a kik buzgóan énekelték, ez által ellentétbe helyezkedtek volna a »Heidelbergi kátéval.cc A többi észrevételei oly gyermekesek és oly alantjáró észjárásra mutatnak, hogy azokat cáfolatra sem találom érdemesnek. A többek között ilyen például, hogy azt mondja, mért említem fel előbb az ágostai, azután a reform, egyház hitsorsosait stb. Nem szoktam üres szalmát csépelni, egyébb dolgom is van, minthogy ilyen ferdeségekre válaszoljak. Batizfalvi István. BELFÖLD. A tiszántúli evang. ref. egyházkerület közgyűlése. A tiszántúli ev. ref. egyházkerület tavaszi közgyűlése szokatlanul élénk érdeklődés mellett vette kezdetét. Ezen érdeklődés nem csupán a közgyűlési tagok részéről jelentkezett, kik nagy számmai gyűltek egybe, hanem a debreceni művelt közönség is kíváncsisággal leste a gyűlés tanácskozásait. Ezen örvendetes érdeklődést ezúttal a prot. irod. társaság tárgyalásra kitűzött ügye idézte elő, mely iránt a közvélemény figyelmét a debreceni sajtó, melyben előzőleg e tárgyról pár közlemény jelent meg s azon körülmény ébresztette föl, hogy a debreceni egyháztanács tagjai körében mozgalom indult volt meg Révész Bálint püspök és Vállyi János főgondnok tiszteletére a prot. irodalmi társaság alakuló közgyűlésén az unitáriusokkal szemben kifejtett magatartásukért fáklyás menet tartása iránt. E fáklyás menet ugyan elmaradt, hanem a közhangulat feszült várakozása ezen, minden esetre fontos ügy iránt nem csökkent. A közgyűlésnek más, nem kevésbé fontos és érdekes tárgyai is voltak, melyek közül elég legyen e helyen rámutatnunk a Bethlendi Endre halála miatt megüresedett 5-dik theologiai tanszék betöltésére, temetéseknél iskolás gyermekek éneklésének beszüntetésére; a tanári karnak a gymnasium berendezésére vonatkozó javaslatára ; a vidéki gymnasiumok segélyezése ügyében tett kérelemre és a főiskolai anyakönyvtár mellett nyilnyános olvasó terem berendezésére. A közgyűlés hétfőn vette kezdetét s előre láthatólag még pénteken is tartani fog. Az esperesi kar teljes számmal van jelen. Az egyházmegyei gondnokok közül megjelentek: gróf Dégenfeld József, Ujfalussy Sándor, Ritook Zsigmond, Fráter Imre, Isaak Dezső, Kulin Imre, Bernath István, Horthy István, Uray Imre. Tisza Kálmán, gróf Ráday Gedeon, Várady Gábor és Pilissy László nem jöhettek el. A tanácsbirák közül csak Thaly Kálmán és Illyés Bálint maradtak el. A tanácskozásokat idáig folytonosan Révész Bálint püspök vezeti, habár gyöngélkedik; a társelnöki tisztet Vállyi János főgondnok tölti be. A közgyűlést az ősz főpásztor emelkedett hangú, buzgó imával nyitotta meg. Majd elnöki beszédet mondott, melyben fájdalmasan sorolta el az egyházkerületet, közelebbről a debreceni főiskolát br. Vay Lajos, Ujfalussy József volt egyh. m. gondnokok, Bethelndy Endre tanár és id. Dicsőfi József halála által ért veszteségeket, kiknek emlékét jegyzőkönyvileg megörökíttetni kérte. Br, Vay Miklós koronaőrt pedig a főrendiház elnökévé való kineveztetése alkalmával jegyzőkönyvileg üdvözöltetni javasolta az egyházkerület részéről. A közgyűlés mindkét indítványt elfogadta. Kovács Ferenc h.-m.-vásárhelyi földbirtokos, kir. tanácsos mint újonnan választott világi tanácsbiró leteszi a hivatalos esküt. Miután a gyűlés tagjainak számbavétele, s a szükséges küldöttségek megalakítása is megtörtént, közigazgatási ügyek tárgyalására került a sor, s ezek a hétfői ülés egész idejét igénybe vették. A mult évben tartott lelkész felavatásról több lelkész elmaradván, ezek utasíttattak elmaradásuknak indo-