Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-05-06 / 19. szám

Igen helyesen mondja P. K. hogy »a hitfelekezetek létezése psychologiai alapokon nyugszik, s a vallásos élet történelmi fejlődésének következménye.« A tervezett prot. irodalmi társaság ez alapokat és ezt a történelmi fejlődést nem megbénítani, de éppen ellenkezőleg erősíteni akarja. És higyje meg P. K., ha csakugyan bekövetkeznék az, amitől retteg, hogy a debreceni néhány túlaggodalmas férfiú által megindított mozgalom, mint a föld alatti tűz, tovább terjedve valahol kiütné magát, az nem azt bizonyítaná, hogy a prot. irodalmi társaság rosz alapon indult meg, hanem kétségen kívül helyezné azt a szomorú tényt, hogy azt a népet nem a protestantismus szellemének magaslatán álló lelkészek és tanítók vezetik ; de vezetik olyan pásztorok, akik sejtelmével sem bírnak azon óriási veszedelemnek, mely nyájaikat bizonyos nagy erdő felől fenyegeti. De én bízom a józanság, a hazafiság, a vallásosság és a felvilágosodás szellemében; és nem hiszem, hogy az a »szakadás,« melyet P. K. kilátásba helyez, bekövetkeznék. Nem hiszem, hogy a vélemény nyilvánításának szabadságát a mi debreceni testvéreink, éppen a mai korban, arra használnák, hogy midőn magasabb célok tekintetéből aggódó lélekkel keressük az erők egyesítését, ők akkor, csak azért is, a szakadást és az erők zsibbasztását akarnák előmozdítani. Az én elvem e tekintetben az: egyesüljünk a szellemi téren mindenütt, egész »azon határig, a melyen túl a hitelvek megtagadása következnék.« Szeretném, ha P. K. aggodalomteljes cikkének azon része, mely a két prot. felekezetnek kimagasló alakjairól szól, minden irányban megszívleltetnék, és ha abból a helyes következmény valóban le is vonatnék. Azt mondja ő, hogy azok a mi világi oszlopférfiaink ^tisztábban látják a helyzetet... elfogulatlanabb lélekkel Ítélhetik meg a viszonyokat, s jelölhetik meg az irányt, melyet korunk általános míveltségének mai fokozatán a protestantismus szellemének követnie kell. . . .« Magam is abban a meggyőződésben vagyok. De éppen azért, mert azok világosabban látnak, és mert ezen világos látás alapján az exclusivitást nem helyeslik, elfogadom jó tanácsukat, követem lelkes példájokat és az általok kitűzött zászlót, melyen azon régi, de ma is helyes jelszó ragyog: »in necessariis unitas, in dubiis libertás, in omnibus charitas." Zsilinszky Mihály. Irodalmi központosítás. Motto: Irodalmi egység minden e'.őtt s a protestantismus fényre derül'. Van tehát Luther-társaság, van és maholnap működésbe lép a protestáns tudományos, akarom mon.dani helyesebben, protestáns irodalmi társulat. Azt tartja a régi példabeszéd: »háromszor iszik a magyar«, miért ne csatlakozhatnék e régi dalhoz képest a két jelzett nagyrabecsült vallásos irodalmi társulathoz a harmadik is: a pozsonyi theol. akad. tan- és kézikönyv tudományos kiadó vállalata esetleg társulata. Ha ily könynyedén alakulnak a vallásos irodalmi társulatok, s ha annyira belejutottunk a társulati mozgalmak áramlatába, már most csak az következik, hogy az ujabb és ujabb vallásos irodalmi vállalatok nyerjék folytatásukat, ha kell Eperjesen, vagy Sopronban is, s a vallásos irodalmat pártoló tudományszomjas szegényebb sorsú közönség olvassa ki a gombokon, melyik társulatnak legyen köréhez mért hathatós pártfogója. S hogy láthatóvá tegyem e szétágazó működési irányt, ha úgy tetszik valamelyik tisztességes tudományos főnek, miért ne vehetné igénybe — ráadásul — saját privát érdeke megóvása s tudományos műve kiadhatása céljából a tudományszomjas pártoló közönség áldozatkészségét? Hiszen a sokfelé igénybe vett segélyosztást bőven bírja a protestáns áldozatkészség! Persze, hogy sikerül-e annyi pártfogót összehozni, mennyi a tudományos mű kíadhatását lehetővé tegye — a mostani viszonyok között mindég kérdés tárgya marad. Egy vizsgáló tekintetet vetve a részben működő, s a részben alakuló félben levő protestáns vallásos irodalmi társulatokra, mi másban találhatnók meg azok létföltételeit, ha nem első sorban az irodalmi termelő erőben — a mi hála Isten megvan; másod sorban az irodalmi termékeket vásárló közönségben, a mely tekintve a mai kor elvilágiasodott szellemét — a lelkészi kar kivételével, vajmi kis körű; sed nunc venio ad fortissimum, hátra volna még a protestáns közönség a mostoha idők sokféle követelményeivel szemben, részben kimerült, részben sokféle igénybe vett áldozatkészsége. Csodálhatjuk-e, ha ez annyira és annyiszor igénybe vett áldozatkészség, melyet nemcsak az élet szétágazó édekei, de még magok a különben alapjában egy cél felé törekvő irodalmi társulatok is a központosítás helyett szétosztják, hogy ily eljárás mellett, még a tekintélyesebb helyről jött összegek is, nem nagyobbított, de igenis kisebbített alakban, mennyiségben és mértékben folyhatnak be az irodalmi társulatok szent frigyládájába. Nem tagadható, hogy vannak jókedvű adakozó maecenásaink, a kik szívük teljéből gyakorolják és győzik a sokoldalú pártfogást, de hová lennének az irodalmi társulatok, ha a szegényebb sorsú közönség tehetsége szerint nem járulna tudományszomjas filléreivel a irodalom pártolásához ? A nélkül, hogy irodalmi faktornak tartanám magam, a nélkül, hogy a legtávolabbról is hivatva érzeném magam, helyteleníteni avagy rosszallani, a pozsonyi tud. theol. könyvkiadó vállalat foganatba vett megalakulását — de sőt ki ne örvendene lelke mélyéből az önálló magyar tud. theolog. irodalom ébredésén — mégis megfigyelve s tekintetbe véve a prot. irodalmi áldozat készség megosztott igénybe vételét s a prot. irodalmi központtól divergáló irodalmi társulati mozgalmat, lehetetlen amaz egyszerű meggyőződésnek nem adni kifejezést, hogy az áldozatkészség ily nemű megosztása valamennyi prot. vallás irodalmi társulat biztos és hatha-