Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-04-01 / 14. szám

a régi állapotban marad, ámbár kötelességei jelentékenyen megszaporodnak. Nevezetesen a pap legjobb esetben is csak minden második vasárnap fungálhatván, két hetenként a tanító prédikálna, a hétköznapi imádkozást vagy mindig vagy hetenként felváltva ő végezné, a confirmándusokat neki kellene tanítania, mely több rendbeli újabb kötelességekért a tanítót a szegény gyülekezet leglölebb a lelkészi fizetés egy részének átadásával jutalmazhatná, mi által még kevesebb maradna a lelkészi állás fölsegélésére szánt évi javadalomból. És ha mindez így meg csinálható volna is, vájjon nem volna-e némi kockáztatás abban, hogy a gyülekezet lelkészi gondozásának jelentékeny része a tanítói kaikezébe helyeztetnék, azon tanítói karéba, melynek soraiban oly sok a vallás-erkölcsi és egyházi szempontból megbizhatlan elem ? Aztán föl volna-e segítve az a 150 frtos tanítóság a külön lelkészi állás megszüntetésével neki rendelt 50—80 frt fizetés javítással? lehetne-e az így megjavított 200—230 frtos állásra oly tanítót találni, ki a tanítói hivatal mellett a papi teendők reá várakozó részét tisztességesen elvégezi ? Mindezen okoknál fogva az affíliatio alkalmazását én nagyon ritka és kivételes esetekre szorítanám, csak olyanokra, melyekben a társítás a gyülekezet vallás-erkölcsi és iskolai érdekeit nem sértené és általa a belhivatalnokok valamelyikének anyagi helyzete valósággal javíttatnék. Másként áll a dolog a lelkész-tanítósággal. El kell ismernie minden gondolkozó embernek, hogy elvi szempontból a lelkészi és tanítói foglalkozások egyesítése ellen érdemleges kifogás nem tehető. A protestáns egyház eredetileg csak lelkész tanítókat ismert, protestáns gyülekezeteinek legelső papjai egy személyben papok és tanítók valának, a prot. papi hivatal eszméjénél fogva per eminentiam tanító természetű ma is, sőt szegényebb egyház vidékeken, kisebb gyülekezetek kebelében kezdettől máig egy személy végzi az eklézsia papi és tanítói teendőit, a mint erről kiki meggyőződhetik, ha kezébe veszi egyházunk egyetemes névtárát, melynek bizonysága szerint jelenleg is 76 lelkésztanító működik a reform, anyaszentegyházban. Gyakorlati szempontból is csak előnyei mutatkoznak a lelkésztanítói intézmény szélesebb körű kiterjesztésének, azaz életbeléptetésének mindazon kis egyházközségekben, melyek a két egyházi hivatalnokot állásszerűleg díjazni nem képesek. Az előnyök részint vallás-erkölcsiek, azaz a gyülekezet belső életét illetők, részint anyagiak, azaz a hitközség és a hivatalnok külső viszonyaira vonatkozók. Az egyházi élet szellemi gondozásában a lelkész-tanító határozott előnynyel bír a körlelkész felett: állandóan a gyülekezetben lakik, minden nemű lelkészi szolgálatot rendesen és minden kockáztatás nélkül végezhet, a cura pastoralist a szülők és gyermekekkel való szüntelen érintkezés utján folyvást gyakorolhatja stb., míg a körlelkész a papi funkciókat csak bizonyos időben, nagy fáradsággal, szüntelen ide-oda járva végezheti, mint egy felszentelt legátus. S ha kényelmetlen és egészségrontó e lelkészkedés, kivált télviz idején —• a körlelkész személyére nézve, nem kevésbé hiányos és költséges a társgyülekezeti tagokra nézve is, kik privát ügyeikben s a hivatalos időn kívül bizonyára a maguk költségén és sok időpazarlással vehetik igénybe a lelkész útbaigazítását, tanácsát és szolgálatát. Ezzel szemben mily jól tevő és megnyugtató a hívekre nézve azon bizonyosság, hogy lelki atyjuk osztatlan erővel nékiek áll szolgálatukra, s nála bármely pillanatban megtalálhatják azt, mire vallás-erkölcsi és egyházi életükben szükségük van. De még szembeötlőbb a lelkésztanítóság életbeléptetésének anyagi előnye különösen a hivatalnokra nézve. A 3—400 frtos papság igazi nyomorúság, melyben a legerősebb erkölcsi erejű ember is elfásul, keseredetté lesz vagy legjobb esetben, az élet gondok által nyomatva kaszát-kapát vesz kezébe a biblia és a tudományok helyett. Az ilyen embertől képtelenség azt kívánni, hogy hivatalának éljen, hogy önművelődését folytassa, hogy olvasson, tanuljon, irodalmat pártoljon, vagy műveljen. Nemcsak kezét, de szivét és elméjét is eldurvítja a napszámra végzett paraszti munka. Hát még a félannyi fizetésen nyomorgó tanító ?. .. Ha ellenben a két kis fizetés összefoglaltatik, a helyzet szembetünőleg javul, a két szűkölködőből lesz egy tisztességes szegénységben élő, még mindig nagyon szegényes, de mégis élhető existentia. Az ilyen belső ember már inkább rászorítható, hogy álljon utána hivatalának, a durva paraszti munkától már jó részben meg van kiméivé s egy pár forintocskája az önművelés eszközeinek beszerzésére is marad. A lelkész-tanítóságok felállítása azon helyeken, hol a két külön hivatal kellő dotálása nem vihető keresztül, országos egyházi szempontból is felette fontos érdekeket érint. Az unalomig sokszor ismételtetett, de elvitázhatlanul igaz az a szomorú tény, hogy legvitalisabb egyházi bajaink főforrása az egyházi hivatalnokok szegégénysége, s néhol nyomorúságos fizetése. A szegényes anyagi állapot nem alkalmas arra, hogy 27*