Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-03-25 / 13. szám

kában, jóllehet azt most nem régen ismét Győrffi József is nagy hamisan reám fogta.« Annyi bizonyos, hogy Magyar Dániellel egyhúron pendül Szeitz s azt, a mi mind a két irónak famózus sarktételét képezi, hogy t. i. igaz magyar hazafinak csak a róm. kath. magyar tekinthető, nem Magyar Dániel, hanem Szeitz bocsátotta szárnyra először; a különbség köztük legfölebb az, hogy Szeitz kifejezéseiben óvatosabb. Magyar „Igen rövid megjegyzések" cimű két lapos kis iratában egész cynismussal nyilatkoztatja ki, hogy »ezen Magyarországnak törvényes népe és örököse a róm. kath., következésképen ezen nép és király között vagyon megosztva a törvénytevő hatalom, a minthogy a hazánk minden törvényei nem is ismernek ezenkívül semmi más vallásuakat hazafiaknak, hanem oly törvénytelen lakosoknak, a melyeket mind a király, mind a haza örökös népe köteles üldözni és kii/tani, ha igaz útra térni nem akarnak.« Azután a bécsi és linci békekötéseket törvényteleneknek állítja s ennél fogva sürgeti, hogy azok „.ötökre kitörültessenek az igaz törvények közül, mivel különben az eretnekek megszenvedése országunkban, mind a szent korona díszét, mind az apostoli és Mária nevezetét (az egész világ helyben hagyásával) megpiszkolja, megcsonkítja és mindazokra minket is méltatlanokká tészen.« E képtelen beszéddel szemben egy ,,'gaz katholiküs magyar" egész komolyan bizonyítgatja, hogy a prot. ember is lehet jó magyar hazafi s viszont wlegyen bár valaki százszor róm. kath., de ha nemzetsége nem nemes magyar, Magyarországnak jussaival és szabadságával nem élhet« stb. Győrfji József\ veszprémi ügyvéd „Napra forgó virág" cimű iratában szintén szembeszáll Magyar Dániellel, ki a protestánsok üldözését főkép azért tartja indokoltnak, mert „Szent Istváns" első magyar király a magyarokat a pogány sötétségből kivezetvén őket általában az egy igaz üdvözítő róm. kath. hitre térítette és megparancsolta, hogy semmi más idegen vallás meg ne szenvedtessék országában azon okból, mivel a róm. kath. hiten kívül a többi tudomány mind hamis és eretnekség (S. Steph. L. i. c. i.).« Győrffi ezzel szemben dogmatikai alapon azt igyekszik kimutatni, hogy a róm. katholikusok Szt. István vallásától idő folytán teljesen eltértek, ennélfogva, ha Szt. István megparancsolta is, hogy semmi más idegen vallás meg ne szenvedtessék az országban, csak a mit ő hisz és vall : ezt a törvényt a róm. katholikusok saját vallásuk terjesztésére s a protestánsok üldözésére nem használhatják fel. Szent István hitének örökösei nem a római katholikusok, hanem a protestánsok, kik ezt a hitet egész tisztaságában helyreállítván, azt a legújabb időig híven megőrizték. Legrészletesebben foglalkozik a szerző a szűz Mária fogantatásának dogmájával, mire nézve kifejti, hogy a boldogságos szűz Máriát a protestánsok tisztelik az első magyar király wpéldája szerinte és nem a katholikusok, kiknek Mária-kultusza későbbi találmány. Győrffi dogmatikai fejtegetései politikai szempontból is figyelmet érdemelnek, a mennyiben a kath. egyház kizárólagos uralma ellen irányulván, a vallásszabadság útját egyengették. Hrabovszky György a palotai ev. gyülekezet hírneves lelkésze egy prédikációjával kiván bizonyságot tenni Magyar Dániellel szemben a protestánsok hazafias érzületéről. Ezt a templomi szónoklatot még 1789-ben tartotta ; de akkor a censura akadályokat gördített közrebocsátása elé, ennélfogva csak 1790-ben jelent meg némi módosítással és mintegy feleletül Magyar Dánielnek. A prédikáció tárgya azonban — abból a célból, hogy a protestánsok hazafiságát dokumentálja — nem szerencsésen volt megválasztva. Tárgyát ugyanis Józsefnek egy merőben törvénytelen és alkotmány sértő rendelete képezi s a szónok ennek a végrehajtására buzdítja hitfeleit. Szeitz a Hrabovszky prédikációjára nem reflectál sehol sem, úgy látszik nem értesült idejében ennek megjelenéséről; hanem annál inkább foglalkozik az »igaz katholiküs magyar«-ral, a ki ellen ir „Mcsoda vallású volt Szent István király" cimű füzetében is. Ebben az igaz katholiküs által sarokba szorított egri barát furfanggal segít magán. A főkérdést, hogy t. i. magyar hazafi lehet-e vagy sem a protestáns ember is, csak mellékesen egy jegyzetben érinti, érezvén mintegy maga is, hogy elhajította a sulykot, midőn a hazafiság erényét kizárólag egy vallásfelekezet részére foglalta le. Azt hogy csak a róm. katholikusok az igaz magyarok, úgy kívánja érteni, a mint Sz. Pál mondta : »mert nem mindnyáján, kik Izraelből vannak, azok izraeliták«, vagy a mint a Galatabelieknek irja : »értsétek meg azért, hogv a kik a hitből vannak, azok az Ábrahám fiai.a »Más értelemben pedig és testiképen s vilagiképen örömest megengedi, hogy a prot. magyarok között is vannak igaz magyar hazafiak.« Szeitznak az igaz kath. magyarral folytatott polémiájában szövetségese is akadt a „Barátságos válasz" ismeretlen szerzőjében. A »Barátságos válasz« a főkérdést látszólag a protestánsok javára dönti el. Igaz — úgvmond — hogy a prot. nemesek vitézséggel szerzett nemessége, vallásuk miatt, a XVI. században veszélyben forgott; »de minekutána a bécsi és linci szövetségek által ezek a törvények (t. i. a XVI. századbeliek) felretétetvén, a tilalom és büntetés alól felszabadultak és vallásuknak a szövetségeknek értelméhez szabatott szabadság engedtetett; már most nemességükről és igaz magyar hazafiságukról kérdés nem lehet, miglen azon szövetségek mellett meghagyatta/na k.« Csakhogy e látszólagos engedményt csakhamat illuzoriussá teszi az által, hogy ama békeszerződések érvénytelenségére és felbonthatóságára nagyon is nyomatékosan figyelmezteti olvasóit. A pártütők által kicsikart szerződéseket egyszerűen föl kell bontani s a protestánsok honfiusága nyomban megszűnik, — ezt olvassuk ki következő soraiból: »A fejedelem vagy a király és az ország között való szövetségről igaz, hogy a nemzetségek törvényein fundáltatik, csakhogy a bécsi és linci szövetségek nem a király és az ország, hanem a királynak és az országnak némely páitiitö lakosa és azoknak vezérei között lettek. Ha mindazonáltal azok a szövetségek a nemzetségek törvényén fundáltatnak: a nemzetségek törvényei szerint a szövetség csak addig tart, mig meg nem szegettetik s fel nem törettetik ; mihelyt megszegettetik s fltöretet ik a szövetségnek vége vagyon.« Míg az irodalomban a katholikusok és protestánsok közt ezek a csatározások folytak, az alatt az országgyűlés meg ugyancsak belemelegedett a vallásügyi vitába. E vitáról, annak irodalmi mozzanatairól, befejezéséről s az 1790/1 : 26. törvénycikknek a protestánsokra tett hatásáról igen élénk képet ad szerző, a részletekben sok újabb adattal gazdagítva e nevezetes országgyűlésnek és az ezen alkotott törvényeknek eddig feldolgozott történetét. A helyett azonban, hogy további mozaikszerű töredékeket mutatnának be a nagy tanulmány-