Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-03-25 / 13. szám

protestáns lelkészek is bajosan juthatnak orosz területre. Épen most, f. évi február havában történt, hogy Sommerville skót prédikátor Szalay József ref. lelkész kíséretében Bukarestből Oroszországba akart menni. De az orosz konzul kijelenté előttük, hogy prot. lelkészeknek csak akkor állíthat ki útlevelet, ha azok föl tudják mutatni a pétervári görög-orthodox synodus engedélyét. Római katholikus papoknak mielőtt az orosz határt átlépnék, reversalist kell kiállítaniok, hogy nem titkos jezsuiták; s nekik is mint a zsidóknak, a követség útján egyenesen az orosz belügyminisztériumhoz kell folyamodniok útlevélért. így esik, hogy harminc év leforgása alatt, a monostor könyvtárában őrzött vendégkönyv tanúsága szerint, mindössze két magyar katholikus pap fordult meg Csensztochovában, u. m. Dr. Zalka János, ittjártakor (1862. aug. 8.) még széplaki apát és esztergomi kanonok, jelenleg győri püspök, és Bunyitay Vince váradi megyebeli szentszéki ülnök, m. akadémiai tag. Közönségünk ismeretei gyér voltának tulajdonítom, hogy oly csekély érdeklődést gerjesztett nálunk a f. évi január hóban lapjainkban regisztrált rövidke közlemény, mely szerint a csensztochovai klastromot orosz katonaság szállotta meg, s kiverte onnét a barátokat. E hírnek, ha eléggé ismerjük Csensztochovát, mindenkép megrázó hatásúnak kellett volna lenni, épen mi nálunk, és pedig a következő okokból. Csensztochova mint várerődítmény elsőrendű fontosságú. Ez az egyetlen magas halom, mely a porosz határ mentén elvonuló nagy sikság fölött mintegy uralkodik. Stratégiai értéke megbecsülhetetlen. Csensztochova utolsó menhelye volt egy magyar eredetű institutiónak, a pálosok rendjének, mely a monostor elfoglalásával kitöröltetett az élők sorából. Csensztochovát oly tiszteletben részesíték a lengyelek, mint akár a mohammedánok Mekkát vagy Medinát. S az az orosz kormány, mely mind eddig nem mert hozzányúlni, mely inkább lassú kihalásra szánta a benne lakó szerzetet, a mennyiben nem engedte meg újabb rendtagok fölvételét: most egyszerre, egy csapással megsemmisíti. Ez a tény föltárja előttünk* az orosz hatalom elszántságát. Az időpontot valóban jól választotta meg. A katonáival megrakott Lengyelország moccanni sem mer. Egy hang sem emelkedik e despoticus rendszabály ellen, melynek kíméletlenségére ugyancsak ráillik Beranger híres mondása: a kik a hatalom harangját húzzák, azon kívül semmi más hangot nem hallanak.... Mi azonban kezünkbe vesszük a szent könyvet, s abból olvassuk, minő váratlan fordulatot vehet gyakran az erőszakos politika. Töméntelen sokaságáról méltán nevezhetjük az orosz sereget »Sisera hadának,« melyről így emlékezik a biblia: »Oszvegyüjté annakokáért Sisera minden szekereit, kilencszáz vasszekereket és minden népet, mely vala vele, a pogányoknak városából Harósethből a Kison patakja mellé.« S két sorral alább olvasható ama hadnak vége: »Es megrontá az Ür Siserát, és minden szekereket... és leszálla Sisera a szekérből és fut vala gyalog.« Ballagi Aladár. KONYVISMERTETES. Halászat Ballagi Gézának „A politikai irodalom Magyarországon 1823-ig" című müvéből. (Vége.) Az nagybecsű munkából adott szemelvényeink befejezéseid hadd álljon még itt egy töredék a II. Lipót korából, az 1790—91-iki hires országgyűlést közvetlen megelőzött időből. Az ezen korban íratott prot. röpiratok közül úgv tárgyilagosságánál, mint erélyes és még sem durva modoránál, valamint ritka világos előadásánál fogva a szó szoros értelmében kimagaslik Csebi Pogány Ádám „ léniámén"-je. E műben a következő három tételt kívánja igazolni. 1. Hogy a róm. kath. vallásról az evangelikus vallásra való áttérés nem büntethető cselekmény; 2. hogy azon törvények, melyek az evangélikusokat Dalmáciában, Horváth és Szlavonországban ingatlan birtok szerzésétől és birtoklásától eltiltják, tovább fenn nem állhatnak ; 3. hogy egyetlen szabad államnak, vagy városnak sem lehet szabadalma az evangélikusok kizárására. Az első tétel igazolásául hivatkozik a józan észre, a társadalmi szabályokra, Jézusnak a szentírásban foglalt parancsaira, az első századok szent atyáinak irataira s végre Magyarország törvényeire. Művének ez a része a legsikerültebb; ebből tűnik ki leginkább észjárásának fegyelmezettsége, alapos történelmi tájékozottsága, általában ismereteinek bősége. Kiváló elmeéllel tárgyalja a protestánsok ellen Ferdinánd\ I. Miksa és Rudolf alatt hozott törvényeket, melyek bármily szigorúak is különben, a gyakorlatban lényegesen módosultak s enyhén alkalmaztattak. Legszerencsésebb az uralkodó vallás fogalmának ostromlásában. A józan észre támaszkodva kimutatja, hogy miután az uralom fogalma oly subjectumokat feltételez, melyek felett uralkodni lehet: a róm. kathol. egyház, ha uralkodónak vallja magát, legfölebb saját hívei felett gyakorolhat uralmat. Azután az uralkodó vallás elnevezésének jogosultságát kétségbe vonja már csak azért is, mert uralkodói jelleget az első keresztyén egyház nem követelt magának, Jézus és az apostolok sem ismertek uralkodó vallást, végre mert a katholikus egyházat hazai törvényeink sem nevezték soha uralkodónak annyival kevésbé, minthogy ilyen elnevezés más európai államokban sincs és nem is volt soha használatban. A második tételt szintén erős logikával s a magyar közjogban a legapróbb részletekre kiterjedő jártassággal tárgyalja, különösen hangsúlyozván ama körülményt, mely szerint egész Európában sincs példa rá, hogy valaki vallása miatt birtokszerzési képességétől megfosztatnék. A magyar országgyűlés azonban .ezt a felfogást mint tudva van, nem tette magáévá. Az 1790/1. 26. törvénycikkben ugyanis kimondatott, hogy az evangélikusoknak törvényileg megállapított jogai egyedül Magyarország kebelében birnak érvénynyel, Dalmácia, Horvátország és Szlavónia ellenben helyhatósági törvényeik további használatában meghagyatnak, ennélfogva az