Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-03-11 / 11. szám

Kreml legmagasabb tornyába hág fel, hogy élvezze a kilátást. Azt a nyolcvankét méteres tornyot a nép Iván Veliki-nek, Nagy-Iván-nak keresztelte, népetymologiával torzítva el, XVI. századi építőmesterének Jean Viliersnek nevét. Mikor Madame de Staél körültekintett e toronyból az alant elterülő városon, mondják így kiáltott fel: »Voilá Romé tatare !« A kilátás onnét valóban sajátszerű, páratlanul bizarr. Kliséé Reclus, Hindosztan nagv városaiban látott ilven formát. Moltke szerint, »ki a várost innét meleg, verőfényes napon nézi, annak ugyan eszébe sem jutna arra gondolni, hogy itt ugyanazon szélességi fok alatt van, mely alatt a rénszarvasok legelnek Szibériában, s a kutyák síkjégen húzzák a szánkót Kamesatkában. Moszkva határozottan délvidéki városnak tűnik föl, mely azonban idegenszerű, soha sem látott sajátságokkal van felruházva. Ugy véljük Iszpahán, Bagdad vagy valami afféle hely van előttünk, hol Seherazáde szultánnő regéi játszanak, egyike ama városoknak, melyeket csak képzelmünk idézhet föl, de a valóságban láthatatlanok.« A városnak 800,000 lakosa van. Építkezési modora terjengő. Igen sok középülete s kerttel ellátott magánháza van, úgy hogy területe nem kevesebb mint százhúsz négyszög kilométer. E szerint épen akkora helyen terül el mint Paris, melynek több mint háromszorannyi a lakosa. Szemünk nem visz annyira, ameddig szélső házai terjednek. S a merre csak nézünk, mindenütt mintha csak valami szeszélyes tündér készakarva halmozta volna össze a keleti népek minden kuriozitását és bizarr épületét, hogy mint egy óriási rareesJiew-ban, ritkaságok tárházában tegye ki közszemlére. Irn itt van előttünk a Kreml ódon, fogasolt bástyasora, a várost átszelő, kanyargó, ide-oda bódorgó Moszkva vize, partjain Velence palazzoira, China kajsza házaira vagy stvl nélkül való modern nyugat-európai palotákra emlékeztető épületekkel, odébb apró faházak s köröskörül tömérdek, lehető legkülönfélébb izlésű, de a tatár építkezési modort mindenütt többé kevésbé feltüntető, arany vagy zöld-kupolás, piros fehér zöld, vagy kék sárga, vörös és fehér tetejű tarkabarka cifrábbnál cifrább templom és torony. Mert Moszkváról azt mondták ugyan, hogy annyi benne a templom, mint ahány nap van az esztendőben; de ez nem felel meg a valóságnak. Moszkvában nem 365, hanem 390 templom van. Ebből görög orthodox 383, ág. evangélikus 2, református 1, továbbá 1 lengyel-, 1 franciakatholikus, 1 angol, r örmény. Az orosz templomok közül 8 székesegyházi, 21 kolostori, 258 parochialis, 6 udvari, 59 házi templom, 23 imaház, 8 templomi kápolna. Mindenik templomnak neve van ugyan, de mivel például 40 Szent-Miklós, 22 Troica vagyis a szentháromság, 14 Szent-Iván tiszteletére emelt templom áll Moszkvában, mindeniknek külön jelzőt is ragasztanak nevéhez, mely néha meglehetős furcsa, így pl. van egy templom melynek »a tyúklábú szent Miklós«, egy másiknak »bagolyszemű szent Illés« a neve. Nálunk bezzeg nincs szükség ily jelzőkre ! Mert ha Moszkva az a város? melyben földrészünkön aránylag legtöbb a templom, úgy bizonyára ép oly joggal, saját tapasztalatunkból állíthatjuk, hogy — talán az egyetlen Berlin kivételével -— nincs Európában egyetlen város sem, hol aránylag oly kevés lenne a szentegyház mint a magyar fővárosban. Moszkvát nem hiába tartják a szent Oroszország szent városának. Sehol annyi keresztet nem vetnek mint itt. Az orosz mindenütt gyakran hányja a háromszoros, csonka keresztet: ha felkel, ha enni készül, ha leül, ha feláll, ha fürdeni akar, ha üzletet köt, ha kocsira száll, ha kocsiról leszáll, stb. végre, ha szentkép vagy templom előtt megy el. Már pedig sehol a föld hátán nincs az útban annyi szentkép és egyház, mint Moszkvában. A Kremlnek egyik, a Megváltóról nevezett kapuja is a szentek tiszteletében részesül és szent kapunak neveztetik. A kapu két oldalán két kis imakápolna van ; fölötte meg mindkét felén a szmolenszki Megváltónak, a Kreml fő-főpártfogójának nagy képe, melyet Alexej Michajlovics cár 1647-ben függesztetett oda. A kép előtt ormótlan nagy lámpa lóg vastag láncokon, örökké égő mécsessel. Alexej elrendelte, hogy a kapun egyetlen orosz se menjen födött fővel keresztül, s ma is, nincs rá eset, hogy e helyen orosz ember messziről le ne vegye fövegét. Idegen ember is kénytelen meghajolni e szokás előtt, s ha nem tenné, menten fülébe harsogják : Sljapa, sljapa ! le a kalappal! Másik ily szent specialitása Moszkvának az ibéri Isten anyjáról nevezett kápolna, az Iverszkaja Csaszovnya, Oroszország egyik legnevezetesebb kápolnája. Nincs az az orosz, ki, bármily sietős a dolga, legalább egy percre be ne térne, hogy keresztet vessen magára, s megcsokolja a kis Jézus lábát. Itt nincs kivétel senki számára. Aki bemegy, úgy kell tennie, mint a tömeg, máskép ugyan meggyűlik a baja. E kápolna igen kicsiny, de annál nagvobb kincset zár magába. Itt van Moszkva leghíresebb szentképe, a csudatévő (csvdotvorm') ibéri Isten anyja képe, melyet böjtök és imádkozások között, pontosan másoltatott Pachomiosz archimandrita, az athoszhegvi ibéri kolostor eredeti példányáról, és a melyet 1648-ban Alexej Michajlovics cárnak küldött ajándékba. Isten anyjának képe sötét barna színű, mint minden orosz szentkép, s arcán mint a csensztochovain, egy sebhely látszik, tnelvet tatár-kéz ejtett volna rajta. Egyébként ritkán van otthon, mert gyakran hordják, hatlovas kocsin, lívrés inasok kíséretében, Moszkva utcáin át a betegekhez és családi ünnepekre, hogy az illető ház minden zegében-zugában meghurcoljak, s aztán tovább menjenek vele, (és a száz rubelig terjedő tiszteletdíjjal), egy másik családhoz. Mialatt az eredeti távol van, egy másolat pótolja helyét, melyet azonban ugyanoly tiszteletben részesítnek a jövő menők, mintha csak az igazi volna. Szintén a Belvárosban (Kitaigorod) emelkedik a szent Bazil székesegyház, a legbizarrabb épület, melyet