Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-10-16 / 42. szám

hat sz. kir. várostól e megtisztelő hivatallal megbízatott. Lasius mint Tökölyi várlelkésze részt vett egy templomszentelési ünnepélyen Schavnikon, mely Poprád közelében mint ősrégi cisztercita klastrom 1652-ben főnöke, Tökölyi István birtokába került, új evang. templommal láttatott el, mely ev. istenitiszteletre beszenteltetett. Az ünnepi beszédet akkor Fontanus János krompachi lelkész és hét bányavárosi esperes mondotta János evangyeliuma 17-ik xésze 11. v. felett: »En nem vagyok többé e világon, de ezek a világon vannak és én hozzád megyek szent Atyám 1 Tartsd meg a te neved által azokat, a kiket te adtál nekem, hogy egyek legyenek mint mi.« Lasius nem volt állandó hitében; Tökölyi István halála után Ketzer Ambrosius titkos tanácsossal együtt vasra veretvén Pozsonyba hurcoltatott. Innen Briga és Boroszlóba került és nagy ínséget szenvedett, miért is annak reményében, hogy a kath. hitben magas állást nyerend, az utóbbira áttért. Bősingben Pozsony közelében kathol. parochiát kapott. De lelkiismeretének furdosásai lecsillapítására kicsapongó életet folytatott, minek következtében nem sokára meghalt.5

) Höher Mátyás M. schemnitzi születésű, 1660-ban Wittenbergában tanult. Haza jővén zólyomi Hezzengrundban káplannak és 1666-ban Körmöcbányára lelkésznek alkalmaztatott, mely minőségben 1672-ben Eperjesen is működött. Gróf Volkró által 1672-ben lelkésztársa'val együtt elűzetvén, Erdélybe menekült. Midőn Tökölyi Imrének a hadi szerencse kedvezett és 1678-ban a bányavárosokat elfoglalta, Höher mint udvari lelkésze okt. 26-án Körmöcbányán a főtemplomban a szent beszédet elmondotta és kulcsait Roth Samu de Rottenfals ev. egyházfelügyelőnek és egyszersmind a város birájának ünnepélyesen átadtad/Ugyanazt tette Höher, Tökölyi parancsára, Besztercebányán és Selmecbányán. 1682-ben Höher újra alkalmaztatott lelkésznek Eperjesen, hol lelkészi teendőin kívül, a latin költészetben is kitűnt.6

) Rezik János tanító 1672-ben Eperjesről elűzetvén, tanulmányai folytatása végett Thornba utazott. Itt későbben mint tanító is alkalmazva volt és 1683-ban szept. 2i.-kén »de amore in pátriám ejusque causis« című búcsúbeszéddel Thornról eltávozván, haza jött és Kassán fogadott el igazgatói állomást. De már a következő évben 1684-ben az evangélikusok ügyei itt rosszabbra fordulván és az ev. városi tisztviselők helyére kemény katholikusok lépvén, Rezik vádoltatott, hogy Tölcölyi Imrével levelezésben áll, miért is bebörtönöztetett. A második idézés alkalmával szabad lábra bocsátották. Most Eperjesre jött, hol a költészet és szónoklat tanárának megválasztották. 1687-ben innen is ki kellett vándorolnia, megint Thornban találván menhelyet és alkalmazást. Asbod 1685-ben volt Tökölyi Imre udvari lelkésze. Pilárik István ev. lelkész szintén száműzetvén az emiitett évben Nagy-Szombatra került. Az ottani tartózkodasa alatt oly roppant tűzvész ütött ki, hogy 1000 ember elvesztette életét. Pilárik maga is már a félholtak között fuldoklott és Asbodot akkor pillantotta meg, midőn épen a városi kőfalra menekült. Ezen mentő példa hasonló tettre buzdította Pilárikot, miáltal életét maga is megmentette. így lett Tökölyi udvari és tábori lelkésze egy tiszttársnak a megmentője.7

) A várak urai és kormányzói a 16. és a 17. század első felében többnyire prot. vallásúak lévén, érdekes 5) Wagner, Analecta Scepusii III., 162. Kirchliche Nachrichten .v-on J,- Scholt. I.;

155. (Kézirat). Nachrichten von den Lebensumstánden und Schrifien ev. Prediger I., 197. II. 340. ®). U. o. II. 224.' i) U. o. I., 285. volna kinyomozni, kik voltak a többi várakban is a lelkészek, kik főnökeik udvaraiban alkalmazva voltak. Mint a kézsmárki várra nézve több ily adatot lehetett elősorolnom, úgy a többi várak tekintetében sem hiányozandanak a források, melyek felvilágosítást fognak adni a prot. várlelkészek történetére. Weber Samu. IRODALOM. Ipolyi Arnold kisebb munkái. III. kötet : Magyar történelmi s egyháztörténelmi tanulmányok. A b. e. szerző megbízásából közrebocsátja volt könyvtárnoka Bunyitay Vince. — Valóban »boldog emlékű« a szerző, ki mintha csak arra lett volna hivatva, hogy sok vallású és nemzetiségű hazánkban a különböző vallási és nemzetiségi ellentéteknek élét vegye, érdességöket elsimítsa, a tudomány és a túlzásoktól mentes mély hazafiság egységesítő, tisztán humánus fegyvereivel. »A mennyire képesek voltak magukat érvényesíteni egyes népek a nemzet nagy életében — így szólt Ipolyi a magyar nemzetiség és államnyelvről írt értekezésében — érdemök szerint érvényesítendi őket a történelemben is. Mennél nagyobb befolyásuk volt a nemzet valláséletének és polgárosodásának, szabadságának és műveltségének nagy kérdéseiben és tényeiben, a nemzeti tudomány s irodalomban annál díszesebb helyet foglalandnak a nemzet történelmében. S e versenytér még nyilt és szabad mindenki számára. Aki magát ezen e téren érvényesíti, azé a jelen és jövő. Szívesen kimondom ez értelemben az egyenlőség magasztos eszméjét, melynek nincs más korlátja az életben é.s történelemben, mint a szükséges politikai egység. Határozottan tiltakozom azért — így folytatja, nehogy félreértessem, minden oly exclusiv nemzetiségi vagy nemzetegységi felfogás ellen, mely a faj, az eredet, a nyelv, a vér vegyületlen tisztaságában keresi a nemzeti egységet, s a népek nemzetiségei és nyelvei elnyomására helyezi ebben a fősúlyt.« Az ily politikai hitvallás alapjában irenicus, mely mint minden tan, mely a békességet hirdeti, többé kevésbé áldásos hatású. Ipolyi egyéb értekezései: a magyar iparéletről, magyar hadtörténelemről, s a magyar történelmi szellemről, Besztercebánya műveltségtörténetéről, a magyar pálosok és domonkosok történetéről stb. mind egytől-egyig egyformán kiválók úgy tudományos feldolgozás, mint magyar hazafias szellem dolgában. A magyar nemzeti genius szólal meg bennök, mely az elhunyt irót első nevezetezebb föllépése, vagyis 1854 óta, mindenkor jellemezte. A jelen vaskos kötet 514 lapra terjed s rendkívül díszes, a mellett gondos és sajtóhibától mentes kiadvány. A »Szepesmegyei Történelmi TarsuIat* évkönyve. A választmány megbízásából szerkesztette dr. Demkó Kálmán, titkár. 3-ik évfolyam. Változatos, érdekes tartalma van. Szepesmegye helyneveiről, Palasa váráról nagyobb cikkeket közöl. Az új naptár behozataláról Szepesbe, továbbá a mi egyháztörténetünkben is nagy jelentőségű Hetesi Pethe Márton kalocsai érsekről értekezik benne Babura László kézsmárki r. kath. lelkész ; az 1703—4. évi hadi eseményekről a szepesi városok területén, Weber Samu; Szepesmegye nemességéről Sváby Frigyes. Az egyletnek 212 tagja közt 42 a róm. kath. és csak 4 az ev. lelkész. Hová jutunk, ha culturalis mozgalmaknál még Szepesben is ennyire túlszárnyalnak bennünket ? A „Magyar Földmíves" gazdászati havi füzet V. évfolyama X. füzetének tartalma : Szüretkor. — Pulyka