Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-07-24 / 30. szám
egy etlen árva szót sem mond újat, nem tesz Önálló kritikai kutatást, hanem nagy aparatussal bizonyítja a páterekből s későbbi katholikus Írókból, hogy a történelmi adatok Jézus életéről teljesen hitelesek, hogy a csoda lehetséges s így Jézus föltámadásának csodája ezen szempontból nem támadható meg, hogy a történelmi adatok szerint Jézus valósággal meghalt a kereszten, tehát nem volt tetszhalott, élettelen teste kősírba tétetett és őriztetett s harmadnapra nem volt sírjában található, mely körülmény csak dicsőséges feltámadásában lelheti magyarázatát, mert természetes úton semmifélekép el nem tűnhetett stb. Eleseszű sophismákkal s scho1 astikus bölcsességgel írott mű erős polemikus hangon a kétkedő Tamások ellen. Ára ? KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hirek. Révész Bálint tiszántúli püspök üdülés végett a bikszádi fürdőbe utazott. — Karsay Sándor dunántúli evang. püspök augusztus havában tölti be papi hivatalának 50-ik évét. — Báró Kemény Gábor, az erdélyi egyházkerület főgondnoka, a Borbándon már szép sikerrel működő és a Vajasdon keletkezőben levő óvodák segélyezésére 500—500 frtot adományozott. — Báró Wesselényi Miidós a górcsóni ref. templom újjá építéséhez az épület-anyagok szolgáltatásával járul és Nyirsiden új népiskolát építtet a saját költségén. — Nagy Ferenc egyházmegyei világi főjegyző a beadott szavazatok többségével világi tanácsbíróvá választatott a debreceni egyházmegyében. * Legfelsőbb adományok. Király ő felsége a hertelendifalvai reform, egyházközségnek templom- és pap'ak-építésre 200, a csermó'i reform, leányegyháznak iskola-építésre 100 frtot és a vadnai ref. egyháznak hasonló célra 100 frtot adott magán pénztárából. * Lelkész-jelölés. A battonyai egyesült prot. egyház lelkészi hivatalára Asztalos Sándor hódmezővásárhelyi, Böszörményi Béla gy.-várii, Kolumbán Áron békési, Sulyok István szegedi, Zöld József n.-bajomi s.-lelkészek jelöltettek ki. * Félszázados lelkészi jubileumot tartott Libetbánya ev. hitközség, derék lelkésze, Pepich Vilmos ti>zteletéré, ki 50 évvel ezelőtt kezdte meg s ugyanazon községben folytatja áldásos papi működését. Az ünnepély egyszerűen, de az alkalomhoz méltó kegyelettel és melegséggel folyt le. Először a jubiláns lelkész és családja a felügyelővel és presbyterekkel járult a/. Úr asztalához, hol Moczkovcsák János főesperes szívreható beszéd kíséretében szolgáltatta ki nekik az úriszent vacsorát. Azután Hodzsa József radványi lelkész tartott hatásos alkalmi beszédet, ihletett szavakban fejtegetvén Isten kegyelmének nyilvánulását az ünnepelt lelkész életében. A hálás hívek egy díszes ezüst serleggel és némi szeretet adománynyal kedveskedtek ősz lelkipásztoruknak; az egyházmegyei papság aranyozott dísz-bibliával ajándékozta meg a lelkészikar szeretett nesz!orát; az egyház pedig fényes társas-ebédet rendezett, melyen a megjelent díszes közönség szónokai lelkes köszöntőkben fejezték ki tiszteletüket a derék jubiláns lelkész iránt, kit Isten még sokáig éltessen 1 * A n.-bányai egyházmegye közgyűlésé Bencsik István esperes és Ujfalusy Sándor gondnok elnöklete alatt Sz.-Váralján tartatott meg. A korábban elrendelt választások eredményeként kihirdettetett, hogy tanácsbiróúl Szél György avas-újvárosi, pénztárnokká Gergely Károly n.-bányai lelkészek választattak meg a gyülekezetek által. Az egyházmegye területén létesítendő miszsziói állomások szükséglete, térképi kimutatása kimerítő indokolás kíséretében egyházkerületi úton a konventre felterjesztetett. Az egyházmegye 100 frttal az »Irodalmi Társaság* alapitó tagjai közé lépett. A szatmári gymnasium kiegészítése végett a szatmári tractus azon határozatát, hogy tiz éven át minden lélekszám után I kr adót vállal el, a közgyűlés elvben elfogadta, de a kivitel módjának meghatározását a tavaszi gyűlésre halasztotta. Az egyházmegyei tanitó-testület buzgó egyesületi tevékenységéről örömmel vettek tudomást és elismerő köszönetet szavaztak Egei Ferenc krassói birtokosnak, ki a tanítói gyámintézet javára 100 forintos alapítványt tett és egy tanügyi pályakérdésre 20 forint pályadijat tűzött ki. * Az unitárius egyház ez évi zsinata folyó évi szept. 4-én Dicső-Szentmártonban (Kisküküllőmegye) fog megtartatni, melyre az alkalmi szónokok már ki vannak jelölve. Az első napon egyházi beszédet Derzsi Károly budapesti, úrvacsorait Kisgyörgy Sándor kénosi lelkészek tartanak, míg a második napon a lelkész-avatásnál Mózes András kolozsvári lelkész mond alkalmi beszédet. Ferencz József püspök első nap a zsinatot üdvözlő, második nap az új lelkészekhez főpásztori beszédet intéz. A zsinatot megelőző nap a Dávid Ferencz-egylet tartja meg ez évi közgyűlését, melyen Ürmösi Kálmán tart felolvasást a nyári vallásos tanításról, melyet vitatkozás fog követni. A választmány ezzel kapcsolatban a fiók-egyletnek a következő kérdéseket tű?.te ki megvitatásra: 1. A nyári tanítás miként lenne reformálandó? 2. Mily segédkönyvek és hogy készíttessenek? 3. Csak a papok tanítsanak-e ? A növendékek kötelezése hány éves korban kezdődjék s meddig tartson ? A 6-ik kérdés a mulasztásokról, a 7-ik a jutalmazásról szól. (K. M.) * Az eperjesi ev. ág. hitv. kerületi theologian a jövő téli félévben következő előadások tartatnak : Mayer Endre r. tanár előád Új-szövetségi görögséget az I. évfolyamnak heti 3 órán, Új-szövetségi exegesist (Római levél) a II—IV. évfolyamnak heti 4, Jézus életét a IV. évfolyamnak heti 4, szláv nyelvet mind a 4 tanfolyamnak heti 2, s vezeti az Exegetikai szemináriumot (Galata levél) a II —IV. tanfolyamban heti 2 órán ; Gsengey Gusztáv h. tanár előád Ó-szövetségi bevezetést a II. s III. tanfolyamnak heti 4 órán, Ó-szövetségi exegesist a II—IV. tanfolyamnak heti 4, Héber nyelvtant az I. évfolyamnak heti 3, s Ókori általános egyháztörténetet az I. s II. tanfolyamnak heti 4 órán ; Dr. Szlávik Mátyás r. tanár előád Hittant (alapvető részét) a III. és IV-dik évfolyamnak heti 4 órán, Ó- és Középkori bölcsészettörténetet az I. évfolyamnak (kombinálva az I. évi joghallgatókkal) heti 4, Encyclopádiát az I. évfolyamnak heti 4, Ókori dogmatörténetet a III. és IV. évfolyamnak heti 2, Német nyelvet mind a 4 tanfolyamnak heti 1, s vezeti a Systematikai szemináriumot (»A legújabb theologia történetét*) a III. és IV. tanfolyamban heti 1 órán; Hórk József dékántanár előad Homilétikát a II. évfolyamnak heti 3 órán, Liturgikát a III. és IV. évfolyamnak heti 4, Egyházjogot a III. évfolyamnak (kombinálva a III. évi joghallgatókkal) heti 4, Latint (Wikleff: -»Tractalus de officio pastorali«) s Gyakorlati exegesist mind a 4 évfolyamban heti I, s végül vezeti a homiletikai, liturgiái s katekhetikai szemináriumot mind a 4 évfolyamban heti 2 órán. — Sz. M. * A budai ev, Mária-Dorottya jótékony nőegylet befejezte a második évi működését. A mily aggodalmakkal néztek a jövőbe az alapítók a mult év végén, ép oly remény nyel várják most az., intézet nagymérvű fel-