Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-12-18 / 51. szám

megragadta e szép kép, e nagyszerű jövő, hogy már-már előttem állott a hatalmas protestáns egyetem képe, és jöttek az alapítványok, e célból kezdett mozgalom, s már-már testet öltött az ige, mikor, még mielőtt ez eszme az ev. Tisza kerületben még csak nyilvánosan megpendítve is lett volna — hiszen a zsinat végéig — azt tenni nem is lehetett, egy zsinati végzés s az erre az ev. egyetemes gyűlés alkalmával ev. részről bekövetkezett egy tény által a mozgalom megakasztatott. Es pedig — fájdalom — nagyon erősen megakasztatott. És ma hol állunk? Ott vagyunk, hogy olyan messze egymástól még sohasem voltunk. Tanulmányoztam ez ügyet evang. tisza-kerületi levéltárunkban. S a különben hideg fagyos aktákból oly meleg lelkesedést láttam, éreztem kisugárzani e kérdés iránt, hogy kölünösen az 1843-diki év okmányai mellett, ha egy szomorú politikai balfogásra, egy külső összeveszejtő hatalom működésére nem gondol az ember, meg sem képes érteni, hogyan történhetett az, hogy e nagy szó ki nem ejtetett hivatalosan, hivatalból. Fájdalom ma úgy vagyunk, mint csak két barát, a kik együtt küzdöttek, együtt szenvedtek, együtt örültek, együtt reméltek, vállvetve dolgoztak, úgy hogy e munka közben szíveik Összeforrottak, egymás nélkül nem lehettek, csak hogy épen közös háztartást nem kezdtek — és akkor, el kellett egymástól válniok, távol kénytelen volt lakni barátjától egyik is másik is, s jöttek évek, jöttek gondok, új viszonyok s kezdette ez is, az is megszokni azon gondolatot, hogy a másik nélkül kell viselnie a gondokat, a másik nélkül kell magát beleélnie az új viszonyokba — s a távolsággal s a muló idővel kezdett lassan-lassan kicsiny mértékben ugyan, de folytonosan hűlni a régi barátság forró melege, szakadozni szálai, mint csak egy sok éven át használatlanul heverő zongora húrjai. Minden nap pendül egy megint egy megint egy A régi barátság emléke, halványuló képe a közös, egykor sorsukká lett törekvések, az érdeklődés megvannak ugyan még, egymás iránt rokonszenvvel, vonzalommal, talán szeretettel is viseltetnek még, de hol van az a forró szeretet, mely csak a barát keblén érezte magát boldognak ? 1781-től 1821-ig mindig közösen, együtt tanácskoznak! Egymás kebléről le sem tudtak válni! Most pendül egy húr.... Vége az 1795-diki dunántúli szerződésnek.... Pendül egy másik.... Vége az 1821-dik évi szerződésnek!.... A kölcsönt is visszakéri már egymástól. Református ekklézsiák keletkeznek ott, hol a százados gyakorlat szerint a reformátusok az ágostai ev. egyház tagjai voltak — és evang. egyházak keletkeznek ott, hol az ev. ágostai hívek a reform, egyház tagjai voltak 1 Közös szerzeményökön, a nagy Török, a nagy Székács alkotásán, a közös budapesti prot. theologián már megosztoztak. De ne folytassuk! Tán sértenénk, pedig csak szomorúak vagyunk. Egy nagy lelkű r. katholikus főúr, b. Baldácsy összeállva képzelte őket! De hát oly igen felvitte-e a két barát sorát az Isten, hogy egymásra nem szorulnak? Hogy egymástól örökre elválasztva is megélnek és megvalósíthatják, amire egykor közös erővel törekedtek — külön mindenik önmagában is? Vagy talán annyi új barátja akadt egyiknek is másiknak is, hogy a régit némileg elhanyagolhatja ? Vagy nincs már semmi ellenségök ? Igaz egy ellenségök, egy hatalmas ellenségök, őszintén kibékült velők s ez az állam, de a másik, a másik, a régi, a törzs ellenség, bár külsőleg mosolyog reájok, veszedelmesebben tör ellenök, mint valaha. S ez a róm. kath. egyház, mely a felekezetközi békét meg nem szegi nyilvánosan, de mely traditióihoz hívebb ma, mint valaha. Más nap süt most, mint valaha! Egykor melegen sütött le a nap a protestáns egyházakra — a közvélemény, a közhangulat, az ország közhangulata velünk volt; ma, ma nagyon hideg szél fú, az ország közhangulata elfordúlt tőlünk, határozottan róm. katholikus, csak a vak nem látja 1 Csak a vak nem látja mint szoríttatnak ki a közhivatalokból az elhaló jellegekkel a protestánsok! És csak a vak nem látja, hogyan borulnak a róm. kath. egyház lábaihoz a köz-, állami, községi stb. hivatalok. A pápai jubileum alkalmából történt ott Budapesten, hogy két polgármester térdelt a zarándokok sorában, hol, mint azt Babics (a jNeirés Pester Journal* egyik vezércikkében) igen szépen kimutatta, még monarchiánk most különösen nélkülözhetlen szövetségese ellen is tüntettek. Nem nyitották-e meg ezek szemeit a két barátnak ? Örökös panaszaink, meghallgatatlan kéréseink, az állami tanintézetekből való következetes kiszorulása tanárainknak, püspökeink, méltóságaink lenézése a róm. kath. püspökök, méltóságok mellett, a mire elég csak azt említeni, hogy egy róm. kath. püspök beiktatása országos esemény, melyről hosszú napokon keresztül szól az összes sajtó, míg egy protestáns püspök beiktatása épen >vegyes hír*-nek jó. Majd autonomiánk lesz a szálka egynehány könnyelmű tanító vagy egynehány, egy két bűnös hazaáruló miatt; majd iskoláink felett törnek pálcát, mert hogy hát rosszúl vannak felszerelve...