Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-12-11 / 50. szám

volt a közvetlen vallásos tapasztalásnak. s

) S az inspiratió elméletének egészen a természetellenességig való kifejtésében találták a dogmatika alapját, sőt a keresztyénség isteni igazságának megállapítását. Az írás inspiratiója a szent lélek bizonyságából (»testimonium spiritus sancti*) vezettetett le, még pedig úgy, hogy ezen bizonyság majdnem egyoldalúlag az írás isteni alakjára vonatkozott. A keresztyénség isteni igazságának kérdése mindinkább a szent írás inspirátiójának igazságától tétetett függővé. Az írás tartalmáról s ezen tartalom benső vallásos tapasztalatáról mindinkább eltekíntett az orthodoxia az alaki elvnek, az írás külső tekintélyének javára s már a 17. század végén elejtette a szent lélek bizonyságának személyi oldalát is és ezzel az egyéni meggyőződés terét általaban, s a mellett áUott meg : hogy az írás és sacramentumok objektív jellemöknél fogva bizonyságai a sz. lélekneknek, a melyek mint ilyenek feltétlen engedelmességet igényelhetnek. Az egyházi tekintélyhit és a puszta iráshit abban egyezik egymással, hogy mindkettő csak történeti hit, s nem felelnek meg az objectiv keresztyénségnek s azzal nem is egyesülhetnek. Ez nyilvánvalóvá lesz a történeti hitben való komoly kétkedés által, mely nem odázható el a történeti hit valamely alakjára való visszatérés által, hanem további benső fejlődésre késztet. s

>

) A lelkiismerettel azonos vallásos ösztön az élő Istennel való közvetlen egyesülést követeli s nem elégszik meg egyszerű történeti tanokkal. S miután a keresztyénség nem történeti hitet, hanem eszményi örök tartalmat igényel, azért a történeti hitben kétkedő és az igazságot kereső egyén ezen örök eszményi oldalra fordítja figyelmet, mely tartalmilag és közvetlen vallásos bizonyosságára is jobban megfelel a keresztyénségnek. Ezen vallásos erkölcsi processusban megnyílik az értelmes és fogékony egyén előtt azon evangéliomí örömhír, mely szüli az üdvhitet, (Heilsglaube) az üdv és igazság azon erejét a mely az egyénben az istenfiúság tudatát hozza létre. Ezen üdvhit bizonyítja azt, hogy Istennek az evangéliomban és a keresztyénségben nyújtott üdvbizonysága absolut igazság, a mely a vallásos egyéni tudatba is fölvéve közvetlen bizonyos igazságnak nyilatkozik. Helyesen mondja Luther >Der wahre Glaube ein Leben in Gott, und eine Vermáhlung der Seele mit dem Worte Gottes, oder Christo; vagy Zwingli: »Fidem habere idein est ac Deum habere.« »Sich frei an Gott lassen und Gott in sich leben, walten, Alles sein lassen.« A hitnek alapja t. i. az az igazság, melynek tartalma új isten- és öntudat: a tárgy t. i. melyről az a hit bizonyos az az Isten a ki a Krisztusban kegyelemnek és igazságnak jelentette ki magát. Az ember pedig ép a hitben tudja magát az isteni gondviselés és szeretet tárgyának s innét tárul fel az ember előtt új világnézet is egyszersmind. A hit tudja, hogy az a szellem, mely fiúságunkat s Istennek atyai voltát nyilvánítja, maga az örök igazság. Ezen üdvhit alapja, a mint azt Schleiermacher óta minden nevezetesebb híttudós elismeri, a dogmatikának s az obj. keresztyénségnek, s ezen hitnek tudományos rendszere a keresztyén hittan.'0

) Dr. Szlávik Mátyás. s) Gerhard szerint az irás xtvio <{>(>)$*, »Loci«-ja az ó-prot. dogmatika kánona és tárháza. 9) Nem minden kétely rosz, hanem csak az a skept. kétely, mely a magasabb igazságok ellen irányul. BELFOLD. Modern félszegségek. Ezelőtt néhány évvel már felszólaltam ezen lapok hasábjain, azon mind inkább térthóditó, de szerintem semmi alapos indokkal nem igazolható újítás ellen, mely szerint egyes kitűnő, s több, ezen kitűnőségeket vakon követő, kevésbé kitűnő lelkésztársak, keresztelési, esketési stb. beszédekben, a régebben általános »te« megszólítást mellőzik, s az illetőket társadalmi állásuk szerint: »Onök« »Méltóságtok !« stb. címezik. Helytelenítettem ezen eljárást akkor is, s úgy tekintettem, mint a minden áron »modern« után kapkodás korcs szülöttét. Azóta még inkább volt alkalmam meggyőződni, hogy ez félszegség, s egyáltalában nem olyan haladás, a mit a protestántizmus kívánna, a mivel pedig az illető lelkésztársak eljárásukat igazolni törekszenek. Minden egyes esetben, a mikor magasabb születésűek és állásúak előtt kellett lelkészi teendőket végeznem, gondosan utána jártam, s magam is bizalmasan kérdezősködtem, hogy vájjon az illetőket bántotta-e az én »te« szólításom ; gondosan utána jártam olyan esetekben is, mikor más lelkésztársam fungált a » modern Önök! Méltóságtok!« megszólítással: s a legőszintébb, bizalmas válaszok teljesen meggyőztek arról, hogy az intelligens közönség egyátalában nem kívánja sőt határozottan nem helyesli, ha a lelkész egyházi funkció alkalmával címezgetéseket használ. Ha tehát az a közönség, melyhez szólunk, nem kívánja a régi gyepűnek elrontását: ugyan mivel indokolják illető lelkésztársaim ezen újításukat ? Talán szebbnek találják ezt a réginél ? Hiszen a költészet, melynek tárgya pedig a valódi szép, épen nem ismeri a címezgetést. A legmodernebb költő is csak a »te« megszólítást használja, ha bármily magas állású jeleseket énekel is meg költeményeiben. S vájjon zokon veszik-e ezt a megénekelt nagyok ? A költő, ha énekének tárgya csak egy egyén is, mindig az általánosságot, a szépet, az eszmét szolgálja ; s ha ezt nem teszi, munkája nem egyéb, mint versbe szedett próza. így a lelkész is, ha egyházi functiót végez, szóljon bár látszólag egy vagy két emberhez: az örök igazságot hirdeti, s kell hogy mindenkihez szóljon, a ki éhezi és szomjúhozza az igazságot; s ha ezt nem teszi, hivatásának nem felel meg. A költő a »te« megszólítást használja ős idők óta : görög, latin, német, magyar és minden nyelven, és senki ebben meg nem botránkozik ; s maga a költő sem ismeri el a modern haladás követelményének, hogy új ösvényre térjen : vájjon miért botránkoznék meg bármely más intelligens ember, ha a lelkész, mint a vallás szolgája, az örök igazság hirdetője, ősi szokás szerint »te«-nek szólítja. Vagy talán a vallásos buzgóságot és egyházíasságot vélik ezáltal előmozdíthatni ? Bizony épen az ellenkezőre mutat. A szegény, egyszerű emberektől igen sok. 10

) V. ö. Köstlin »L)er Glaube, seinWesen, Grund und Gegenstatid, seine Bedeutung fiir Erkennen, Leben und Kirche* 1859 c. művének 1 —134. I. s Dorner hittanának 7. szakaszát,