Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-12-04 / 49. szám

1866—87 Ötvös Konyiban volt lelkész. Kartársai, s barátai nagy részvéte mellett nov. 29-én tétetett örök nyugalomra. Áldás emlékére 1 * Szerk. üzenetek. Z. J. úrnak Sz. P. A »Válasz* már jövőre világot lát. — A »Csendes napok gondolataiban *, olvasóink is fognak részesülni. — A »Modern félszegségek« méltók, hogy nyilvánosan megróvassanak. — »A pisteologiai kérdés stb.« a jövő számban. — »A gondnoki hivatal méltatásáénak folytatása átolvasásra vár. — »Kolosy E. emlékezete« a legközelebbi számban. NECROLOG. Dr. Emericzy Géza (sziil. 1838. nov. 19. f 1887. nov. 5. »Magyarország nem volt, hanem lesz!* Ez volt a legnagyobb magyar jelszava. Es csakugyan, ha tekintjük a közművelődés állapotának fejlődését az utolsó évtizedek alatt, lehetetlen be nem látnunk, hogy hazánk története egy korban sem mutat fel oly rohamos haladast e téren, mint épen korunkban. Voltak ugyan kiváló fejedelmeink, nagy haza fiaink, kik a nép anyagi és szellemi gyarapodásának épületén lelkük teljes erejével munkálkodtak a múltban is; de ezen mundálkodás nem viselte magán a tervszerűségnek azon bélyegét, mely a mi időnk haladását jellemzi. Szerencséseknek vallhatjuk magunkat nemcsak azért, mert voltak törvényhozóink, kik felismerve a nemzet haladásának feltételeit, célszerű törvényeket hoztak; hanem azért is, mert akadtak és akadnak férfiaink, a kik az alkotók intentióit képesek voltak, a gyakorlat terén, a legkisebb részletekig foganatosítani. Pedig ha áll a költő ama nyilatkozata: »a részletekben tűnik ki a mester* ; úgy e férfiak érdemileg nem állanak az alkotók és kormányzók mögött. Nem túlozunk, ha a részletekben munkálkodók, a szoros értelemben vett tanférfiak között, a már boldogultat azon jelesek sorába helyezzük, a kik fényes nevet biztosítottak maguknak a magyar nevelés-ügy történeben. Álljon itt munkás, de aránylag rövid életpályájának, működésének vázlatos rajza, s irodalmi munkálkodásának átnézetes méltatása. Dr. Emericzy Géza született Leibiczon (Szepesm.) polgári családból, 1838. nov. 19. Anyja élénk gondolkodású, szorgalmas és takarékos asszony, a tősgyökeres szepesi nőknek valódi minta képe, a ki a sors csapásainak özönét, — egymás után elhaltak férjes leánya, férje, majd másik leánya, végre agg korának egyedüli öröme, országos hírű fia — magas kora mellett is, vallásos hősiességgel viseli. Tőle örökölte fia, Géza lelkének éberségét és lugékonyságát. A tehetséges fiu elemi iskoláit szülő városában, gymna iumi tanulmányait Kézsmárkon végezte, hová naponként gyalog járt be a mintegy 20 percnyi távolban lévő Leibiczről. Mintegy 16 éves korában egyik tanuló társa térdét gombos tűvel megszúrta, mert lepkéjét elvette. E csekélynek látszó esemény majdnem életébe került; mert csonthártya gyuladást kapott, melyből csak évek múlva gyógyúlt ki, s maradványának bélyegét teljes életében magán hordta. Félig beteg állapotban tette le az éretségi vizsgát, s így is első lett osztályában. Tanárai közül kiváló tisztelettel emlékezett Steiner tanáráról, kinek classikus műveltségét köszönheté. Anyja fiának bénaságát nem tekinté nagy csapásnak, sőt inkább az isteni különös gondviselésnek. Nem egyszer említé, hogy ha fián e szerencsétlenség nem esett volna, bizonyosan nyakát szegte volna valamely ház vagy a torony tetejéről. Egyetemi tanulmányait Jénában és Göttingában végezte. A phílosophiában Lotzét, a physikában Wébert hallgatta. Emlité, hogy, mint benevolus auditor rövid ideig a nagyhírű Bunsent is hallgatta. Göttingában nyerte el a tudori fokot. Alig végezte tanulmányait, midőn a nyíregyházi ág. ev. gymnasium ,1862-ben előbb tanári majd igazgatói állással tisztelte meg. 1869 ben a magas kormány által külföldi képezdék látogatására küldetett ki. Idejének legnagyobb részét Brémában töltötte, hol a nagy hírű peadagogus Lűbennek nemcsak tanítványa lett, de az őt barátságával is megtisztelte. E viszony fennállt egész Lűben haláláig. Ez időben látogatott el Londonba, hol mintegy két hónapot időzött, és Párisba is. Tanulmány útjából haza térve, az iglói áll. képzőintézet szervezésével bizatott meg, melynek, rövid idő alatt, országos hírt szerzett. Itteni működésének első éveiben — 1872 — szerezte meg az egyetemi magán tanári képesítést. Széles körű készültségét mi sem igazolja inkább, mint az, hogy philosophiai tanulmányai mellett, a'apos jártassággal bírt a természettudományokban, mennyiségtanban, földrajzban ; a classikus nyelvek mellett bírta a franczia, angol, német, részben az olasz és spanyol nyelvet — nem számítva a Szepességben közkeletű tót nyelvet. Hogy tanítványai mily lelkesedéssel csüggtek rajta, a-t csak az értheti meg, ki maga is tapasztalta előadásának közvetlenségét s okoskodásának meggyőző erejét, Ennek igazolására bátor vagyok egy épen most kapott levelet felemlíteni, melyben egyike legrégibb tanítványainak abbeli szándékának ad kifejezést, hogy tanulótársait, s általában a bo'.dogultnak volt tmítványait egy »Emericzy* nevéről nevezendő ezer frtos alapítvány gyűjtésére hívja fel. Országos nevének nagyobb részét azonban tanügyi irodalmi munkásságának köszönheti. Az iroda'om terén neve először »Gymnasiumaink reform*-ja című röpirata által tűnt fel. Alapos összehasonlítást nyújt e röpirat hazai ily nemű középiskoláink és a külföldi középiskolák között : kérlelhetlen szigorral rántja le a leplet gymnasiumaink takargatott szervi és didaktikai bajairól s végre biztos kezekkel jelöli meg az irányt, melyben a siker kilátásával haladhatunk. É röpirat széles körben nem terjedt ugyan el; de hatását mi sem igazolja inkább, mint hogy nem egy igéje testté vált. Számos irodalmi művei között, hitem szerint határozottan első helyet foglal el »Lélektan «-a. Azon meggyőződésének volt e munka kifolyása, mely szerint a tanítóban, hogy az valódi jó tanító legyen, első kellék az ember lelki világának ismerete, csak úgy lehet a tanítás és nevelés egyedi. »E munkát* így szól sírbeszéde »nem annyira tárgya, mind inkább előadási modora tette reform, munkává. A könyvek-könyvéről mondja egy bölcs : olyan folyó az, melyet a bárány is meglábbolhat, de az elefánt is uszhatik benne, azaz az egyszerű ember is megérti, de a tudós is talál benne anyagot a gondolkodásra. Ilyen a nevezett lélektan is.« Támadják meg bár a bölcsészek előadási modorát, a szokottól eltérő osztályozását, a mit ők legjobban ócsárolnak, a nevelő előtt az teszi e munkát becsessé. Második nagyobb szabású munkája » Módszertanba. Meglévő módszertanainkat átlapozva, azt látjuk, hogy azok legnagyobb része, a tanítási utasításokat, mint categoricus imperativusokat, mint törvénycikkeket állítják oda, mi által az egésznek szerves összefüggése elvész. E mű,