Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-12-04 / 49. szám
Hogy tehát a kerületi gyűlés jól volt informálva s helyesen itélt, világos! Végül közleményeiknek rólam szóló szavaira csak annyit jegyzek meg, miszerint ők tudják legjobban, hogy én mulasztást nem követtem el, hogy a tudtukkal, tanári értekezletből Zsarnoviczky Istvánnak február 2-ig adott terminust február 9-ig terjesztettem ki, arról is bírtak tudomással, hiszen Gamauf György vette fel a jegyzőkönyvet, (mely mint minden idevágó irat, kezeim között van), melyben az „tudomásul vétetett." De nem is lehetett mást tenni, Zsarnoviczky István írásbeli kérelme folytán, mert I f. é. vizsgák lévén, Zsarnoviczky I. nagyon el volt foglalva s így csakugyan nem dolgozhatott. (Lásd az 1887. Ja n - 12-ki jegyzőkönyv 7. p. és az 1887. febr. 9-ki jegyzőkönyv 1. pontját.). Hogy azon irigység, mely az én tanári elfoglaltságomra vonatkozó sorokat diktálta, mennyire elvakíthatja az embert, mutatja azon tény, hogy Fabriczy János összeadni nem tud, pedig, »Elemi számtant« írt. Forrását ez irigységnek ismerem 1 Nem Fabriczy János vétke. 16+12-4-4 + 4=36. Ebből kihoz 26—30 átlagos órát. Nékem pedig összesen 22 órám van. Azzal együtt, melyet szívességből vettem át egyik kartársamtól! A neveléstant már io-ik éve tanítom. Tanító voltam majd 6 évig állami elemi tanító-képző intézet melletti elemi iskolában ; vannak ez időből kitűnő bizonyítványaim 1 Higyje el nékem akár Fabriczy János, akár Gamauf György, (akár kicsoda) a kik elemi iskolában sohasem tanítottak, képezdei tanfolyamot sohasem végeztek, hogy bírom a neveléstan fontosságát felfogni legalább is úgy, mint ők! Hogy felsőbb hatóságunknak, ha az autonom is, vagy annál is inkább, mert olyan, engedelmeskedni kell : vallom, tettem és tenni fogom. Bizony önmagamtól nem keveredtem volna önök, tanítóképző-intézeti tanár urak, közé 1 Ennyit egyelőre. Talán összesen; mert hiszen az ügy úgy is consistorium elé kerül 1 Iíörk József. IRODALOM. Nyilt levél nt. Dobos László ref. leikész úrhoz. Még a mult október hóban hozzám intézett becses soraira, hogy csak most válaszolok, szolgáljon mentségeül nagy elfoglaltatásom és azon körülmény, hogy annak a meg nem érdemlett s rendkívül megtisztelő bizalomnak és szíves felszólításnak, melylyel Nagytiszteletűséged kegyes volt csekélységemet kitüntetni, a mennyire tőlem telhetett, lehetőleg híven kívánván megfelelni, boldog emlékezetű úr atyjának hozzám átnézés végett küldött beszédeit és imáit behatóan óhajtottam áttanulmányozni, mi a dolog természeténél fogva hosszabb időt vett igénybe. Az utolsó alkalommal, mikor Ntiszteletűségedet szerencsém volt tisztelhetni, csak azt voltam bátor kérni, hogy bold. Dobos János főt. úrnak ama számos kéziratából legyen kegyes egy beszédet emlékül adni, hogy azt kedves ereklyeként tehessem el attól, a kit tisztelni, bámulni tanultam meg a személyes ismerettség folytán és a kiért lelkesedni és a kinek hódolni tanultam meg, midőn megjelent beszédeit tanulmányoztam. És Ön egy beszéd helyett küldött egy egész kötetre valót s nem emlékül, hanem átnézés végett; egy szál virág helyett az ő sírjáról egy egész hímes koszorút, melynek minden virága kelyhében ott ragyog az ő nagy lelkének egy-egy harmatgyöngye. Miként kívánhatja Nagytisztelntűséged tőlem, hogy én a botanikus késével és nagyító üvegével kezemben vizsgáljam át e drága fűzért s azután mutassam be a lelkészi karnak, felhiván reá figyelmét, hogy még mennyi és minő szép virág maradt reánk és csak az ő érdeklődésüktől függ, hogy ezek egy gazdag herbariumba összegyűjtve közkincscsé váljanak ? 1 Mikor a már eddig megjelent beszédeknek ismertetését a »Prot. Egyh. és Isk. Lap* nagyérdemű szerkesztőjének megtisztelő megbízásából elvállaltam, tettem ezt csak azért, mert úgy érzém, hogy nagyobb szakismerettel, mélyebbreható tanulmánynyal, ama beszédek igazi értékének érdemszerűbb méltatásával igenis ismertethette volna más és nálamnál sokkal hivatottabb és mind Doboshoz, mind a beszédekhez méltóbb ; de Írójuk iránt való nagyobb tisztelettel és nagyobb kegyelettel senki. És ha csakugyan úgy volna, mint Ö egykor mondá előttem, hogy »nekünk igenis határ van vetve, hogy gyarló erőinkkel átérhessünk a szellemek mystikus hónába, de nincs határ vetve azoknak, hogy átnyúlhassanak hozzánk* most igazán teljes lelkemből óhajtanám, hogy nagy szellemével je'ennék meg ellőttem, ihletné meg lelkemet s szel lem új jávai ő maga vezetné tollamat, hogy hozzá és emlékéhez méltólag biztathatnám, kérlelnetném Önt, ki szívéhez oly közel állott, hogy tegye közkincscsé a drága hagyatékot, melynek aranya, ezüstje és drágaköve között én most duskálkodtam és a melyek kiállják Pál apostol tűzpróbáját és szólhatnék magyar prot. egyházunk nt. lelkészi karához, hogy segítsenek érdeklődésükkel felállítni az Úr ama kedves emberének utolsó emlékkövét, melybe annyi szép, annyi mély gondolat van vésve azokkal a csodálatos, bizarr rúnákkal. Mint sáfár hadd számoljak le Önnek s a nagy közönségnek azzal, mit Nagytiszteletűséged megtisztelő barátsága reám bizott. Itt volt egy beköszöntő beszéd, melylyel a ceglédi »nagy és hasznos kapun* (I. Kor. : XVI. 9) ment be. Mig egyfelől kitűnően festi a lelkész feladatát, másfelől a beszéd telve van poesissel. Némi fájó, elégikus hang vonul rajta keresztül, de a mely a vallásban szárnyakat kapva a szónoki fenségig emelkedik. Gazdag szinte apokalyptikus visiokban. Rhapsodistikusan egymást követő gondolatai, érzései nem törnek a szigorú logika jármába. Felosztást ad, mit nem tart meg ; bevezetést ír, melynek eszméi többé vissza nem kerülnek. Nem az iskola szabályaihoz van kötve és mégis van benne valami magasabb egység, mit inkább csak érezni, mint a rideg észszel felbocolni lehet. Lehet e már ezt szebben kifejezni mikor kathedrájához szól: »Te pedig egyszerű szék, melyből imádkozó hangom ég felé megy a buzgóság szárnyain, kelj ki kérgeidből, mint a pillangó. Légy te ama hegy, melyen a halandó ember arca mennyei sugárok között változik át prófétai fényre. Légy te Mózes csipkebokra, melyből Isten szót halljon zengni a népi* És hogy lehet még szebben is beszélni, megmutatta Dobos ama búcsúbeszédével, melylyel Péczelről vált meg. Annyi bensőséggel, annyi keresetlen egyszerűséggel, gazdag alanyi vonatkozásokkal irt beszéd ez, hogy annak a szép kaleidoskopnak, melyhez Szász Károly hasonlította az ő egyeniségét, nem tudom nem legszebb csillámul gyöngye-e ez ? A karácsonyi beszéd csak töredék s nagy kár, hogy bevégezve nincs. Bevezetésének fordulata gyönyörű és meglepő. Az írónak nagy lelke mintha csak különös kegyelem folytán divinatiókban részesülne, úgy szól. A böjti beszédeken (különösen azon, melynek
