Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-11-27 / 48. szám

ezt az ügyet. A konventi bíróság ma beterjesztett jelen­tésében azt mondja, hogy nem határozott, mert az ügy közigazgatási természetű, melyben nem tartja magát illetékesnek. Hosszabb tanácskozás után a Konvent az ügyet kiadta tárgyalás és jelentéstétel végett a közjogi bizottságnak. Huzamos vitára adott alkalmat az az indítvány, hogy a magyarországi ev. reformátusok részt vegyenek az egyetemes presbiterian szövetkezet jövő évi közgyű­lésén, a mely Londonban fog összeülni. Szász Károly püspök ellene van az indítványnak. Nem abból a szem­pontból, mintha ellenezné azt, hogy a külföldi egy­házakkal szorosabban érinkezzünk; álláspontját ezút­tal kizárólag pénzügyi tekintetek határozzák meg. Ez a képviseltetés bele kerülne mintegy IOOO frtba. A ma­gyarországi református egyháznak pedig sokkal több a teendője és sokkal kevesebb a rendelkezésére álló pénze, sem hogy ilyen költséges dologba belebocsátkozhatna. Az ő indítványa az, hogy a Konvent a képviseltetésre vonatkozó javaslatot vess e ek Degenfeld József gr. hosz­szasabban szólott a mellett, hogy a Konvent fogadja el a képviseltetést indítványozó javaslatot. A közgyűlésben való részvétel egyátalán nem jár olyan nagy pénzügyi nehézségekkel. A kiküldendő képviselők maguk fogják fedezni az utazást költségeit, s így a konvent csupán csak arról kell hogy gondoskodjék, a mi a szövetke­zetbe való beiratásra szükséges. Ez az összeg 300 frt, a mit nagyon könnyen össze lehetne hozni úgy, ha az egyházkerületek adnák össze. Ennyi áldozatot pedig meg lehet hozni. Vay Miklós bárónak a meggyőződése az, a mi a Degenfeld grófé s így ő is ajánlja az indít­vány elfogadását. Kovács Ödönnek aggodalmai vannak a részvétellel szemben. Ha a magyarországi reformátusok résztvesznek az egyetemes presbiteri szövetkezet köz­gyűlésében, ez által kötelezik magokat, hogy a közgyű­lés esetleges határozatai Magyarországra nézve is irány­adók legyenek. Ez pedig befolyással lehet a magyar egyház függetlenségére, ami semmi esetre sem kívána­tos dolog. Szász Domokos püspök szintén ellene van az in­dítványnak, sőt a .szövetkezésbe való testületi belépés kimondására egyedül a zsinatot tartja illetékesnek, a miért ez ügyet a zsinati tárgyak közé kívánja tétetni. Filó Lajos magáévé teszi a Degenfeld gr. által mondotta­kat. Tisza István szerint nagyon könnyen el lehet dön­teni a kérdést, ha kimutatjuk, hogy hatóság-e ez az egye­temes presbiterialis szövetkezet, vagy pedig csak egy­szerű társadalmi intézmény. Ha hatóság, akkor termé­szetesen indokoltak a Kovács Ödön aggályai. De ez a szövetkezet nem hatóság, hanem csak társadalmi intéz­mény, a melynek közgyűlésében részt lehet venni anél­kül, hogy határozatai esetleg befolyással lehetnének a magyar ev. ref. egyház függetlenségére. Részese lenni ennek a szövetkezetnek a magyarországi reformátuksokra nézve bizonyos mértékben erkölcsi kötelesség is. Ha a segélyt a külföldtől elfogadjuk, az ilyen csekély költség­gel járó társadalmi érintkezés elől elzárkózni nem egé­szen járja. Es épen azért, mert ez az érintkezés csak társadalmi jellegű, Degenfeld József gr. indítványát pár­tolja. Utolsónak Szilágyi Dezső emelt szót, arra kérve a Konventet, hogy az illető szövetség alapszabályainak tanulmányozása végett ne határozzon érdemileg még az indítvány fölött, hanem adja ki azt bizottságnak. A Konvent ebben az értelemben határozott, kiadva az indítványt előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett az indítványozókból és Szilágyiból alkotott bizottságnak. Ezután ismét felvétetett a kö/alapi Végr. Biz. jelen­letése. Segélyekért beadatott Összesen 940 kérvény, 21-el kevesebb, mint tavaly; ezek köáül 563-at az egyházak, 377-et a lelkészek nyújtottak be. Csökkenés az egyházak kérvényeinek számában van, mert a lelkészeké 19-el szaporodott. E 940 kérelmező kért összesen 305,616 fo­rintot. Az egyházmegyék indítványoztak 164,262 frtot, az egyházkerületek indítványoztak 107,750 forintot. A Végrehajtó Bizottság javasolt 52,740 frtot, még pedig 34,930 frtot az egyházak és 17,810 forintot a lelké­szek részére. A Konvent megszavazott egyházaknak: 35,980 frtot, lelkészeknek: 18, IIO frtot. Ez összegekből kaptak egyenként: A) Egyházak. I. Az erdélyi egyházkerületben : Al­gyógy 50 frt, Borbátviz 50 frt, Maro>Solymos 100 frt, N.-Pestény 50 frt, Petrozsény 150 frt, Piskitelep 150 frt, M.-Igen ico forint, Vingárd 150 forint, Istvánháza 100 forint, Lőrincréve 100 forint, Sz.-Újfalú 50 forint, Sz.-Mihály falva 50 frt, György falva 200 frt, Magyaró-Kerelce 100 frt, Érkávás 100 frt, Erked 50 frt, Érmind­szent 50 frt, Ipp 50 frt, Monó 50 frt, N.-Mon 50 forint, Sármaság 200 frt, Sz.-Bagos 50 frt, Hidalmás 100 frt, Kozárvár 100 frt, M. Derzse 100 frt, Pánczélcse 50 frt, Czege 100 frt, Fekete-Lak 50 frt, Kudu 100 frt, Mocs 100 frt, Puszta-Kamarás 150 frt, Szava 100 frt, Besz­terce 200 frt, Kisfiilpes 50 frt, Komló 100 frt, M.-Jára 150 frt, Teke 100 frt, Abod 50 frt, Ákosfalva 50 frt, Bede 50 frt, Berekeresztúr 100 frt, Böő 50 frt, Csóka 100 frt, Fekete-Puszta 200 frt, Fintaháza 100 frt, Hagy­más-Bodon 70 frt, Kakasd 50 frt, Kebele-Sz.-Iván 80 frt, K.-Görgény 150 frt, M.-Sz.-Anna 100 frt, M.-Sz. György 150 forint, M -Sz.-Király-Názránfalva 100 forint, Mosony 50 frt, N.-Ernye 200 frt, Nyárád-Andrásfalva 100 frt, Nyárád-Sz.-Anna 100 frt, Nyárád-tő 100 forint, Selye 150 frt, Seprőd 50 frt, Süketfalva 50 forint, Száltelek 150 frt, Székes 50 frt, Szt.-Gericze 50 írt, Szt.-Három­ság 100 frt, Szováta 200 frt, Udvar falva 100 frt, Vadasd 150 frt, Várhegy 100 frt, Csüdő-Telke I 50 forint, Gógán 50 frt, Héderfája 50 frt, M.-Ludas 150 forint, M.-Süllye 100 frt, Sz.-Benedek 50 Irt, N.-Teremi 50 frt, Teremi-Újfalu 50 frt, Mihályfalva 100 frt, N.-Szeben 200 forint, Pókafalva 100 frt, Tür 100 frt, Kőhalom 50 frt, Hodgya 100 frt, Homoród-Sz<vMárton 100 forint, Bibarczfalva 150 frt, K.-Baczon 50 frt, Miklósvár 100 frt, Bodola 50 frt, Kökös 50 frt, Kőröspatak 50 frt, S. Besenyő 100 frt, S.-Magyaros 100 frt, Al-Csernáton 100 forint, K.-Albis 150 frt, Léczfalva 150 frt, Papolcz 200 forint. Erdélyi egyházak összesen 9300 frt. II. Tiszántúli egyházkerületben: Apahegy 100 frt, Dobrács-Apáti 50 frt, Erdőd 200 frt, Lázári 50 frt, Magos-Liget 50 frt, Pálfalva 50 frt, Tis?.ta-Berek 50 frt, Bán falva IOO frt, Csávoss 100 frt, Földeák 100 frt, Füzes 50 frt, Hertelendyfalva 100 forint, N.-Becskerek 50 frt, N.-Szedistye 100 frt, Páncsova 100 frt, Ref. Kovácsháza 150 frt, Szeged (némi vita után) 400 frt, Szkulja 100 frt, Balozsér 100 forint, Csétfalva 100 frt, Daróc 100 fit, Gecse 50 frt, Macsola 50 frt, Makkos Jánosi 50 frt, N.-Bégány 50 frt, N.-Lónya 50 frt, Sáros-Öroszi 50 frt. T.-Adony 109 frt, T.-Vid 100 frt, Tivadar 100 frt, Ugornya 100 frt, Élesd 100 frt, Fugyi 100 frt, Fugyi Vásárhely 100 frt, Hegyközpályi 50 frt, Hegyköz-Száldo­bágy 100 frt, M.-Kakucs 50 frt, P.-Újlak 150 frt, Dáncs­háza 300 frt, Felső-Alsó Józsa 200 frt, A.-Ábrány 100 frt, Monus Petri 50 frt, Poklos-Telek 50 frt, Tóti 50 frt, Rákócz 200 frt, T.-Kiirt 100 frt, T. Sas 100 frt, T.-Ugh 100 frt, Dengeleg 100 frt, Domahida 50 frt, K.-Majtény 200 frt, M.-Petri 100 frt, Parasznya 50 frt, Bőkény 50 frt, Fancsika 50 frt, Fekete-Ardó 50 frt, Fertős-Álmás

Next

/
Oldalképek
Tartalom