Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-11-27 / 48. szám

lézengenek közöttünk, a kiknek tárcájuk egykor tele volt különféle nevezetű értékpapírokkal: most pedig — megfordulván időközben a világ, s a tőzsde kereke, rongygyá változott vissza zsebükbe az egykori értékpapír. Rongyból lettél, rongygyá lettél! Hogy vannak-e most fekete pontok a politikai élet egén avagy nincsenek? én bizony nem tudom, nem kutatom, nem kenyerem az azzal való foglalkozás; de azt tudom, hogy már bölcs Salamon megmondotta, hogy nincs semmi új dolog a nap alatt (többek közt a jelen cikkekben levő gondolatok sem ujak ám) és hogy a mik egyszer megtörténtek, azok ismét megtörténhetnek. Ugyan vessenek számot kerületeink és főiskoláink, mily zavar állana be életükben, ha ismét oly idők következnének be, melyekben az ős rongy szelleme kétes kimenetelű harcot indíthatna a mondern értékpapírok géniusza ellen? Tudom hogy nagy előny,nagy kényelem egyes emberre is, közintézetre nézni is, ha pontos költségvetési előirányzatot készíthet, ha mielőtt átlépné az új év küszöbét, kiszámíthatja úgy szólván egy krajcárig az azon évi bevételeit s kiadásait, kijelölheti biztosan azokat a napokat, melyeken az előirányzott összegek kezei közé befolyandanak. Igen, de mikor meg mozdul a világ, halomra dőlnek a kártyavárak, csak a földbirtok az, mely, ha mozog is, de nem semmisül meg. De különben hagyjuk a tőzsdét s a világtörténelmi nagy mozzanatokat, tekintsük a világot a maga rendes csendes folyásában s tekintsünk be egyházaink, főiskoláink archívumaiba, ezekben is találunk adatokat, melyek bennünk a fentebbiekkel rokon gondolatokat költenek. Két-háromszáz év alatt sok szép alapítvány s adományozás tétetett protestáns egyház és iskolai célokra; a jegyző könyvek híven elbeszélik: ki mennyit s mily célokra adott, az illető testület azon alapítványoknak örök időkig a kitűzött célokra leendő fordítása iránt miként intézkedett, és most, mi későbbi nemzedék, ha vizsgáljuk azon alapítványok történetét, mit találunk? azt, hogy — eltekintve az erőszakos megraboltatásától egyházunknak s iskoláinknak, — azok a nemes célra alapított aranyok, ezüstök, annál inkább papírpénzek egy jó része elolvadozott, az idők folyamában elfolydogált; de a melyek földbirtokban adattak, azok legnagyobb részt megvannak s a kitűzött célokra jövedelmeznek ma is. A mi az ember markába, zsebjébe belefér — ha tízezrekre menő érték ís az, — könnyebben elkallódik, mint egy ioo forintos szőllő, vagy egy-két hold szántóföld. S a történelmi argumentum mellé, hozhatok fel egy lélektanit is. Nem tudom úgy áll-e ez minden népnél, de a magyarnál úgy igaz, a mint mondom. Ha az embernek készpénz vagy pénzértékű papírpénz van a keze között, könnyebben költ, gyorsabban elhatározza magát bizonytalan kimenetelű vállalatokra, s ha kivált egy kissé könnyelműbb természetű, haszontalanságokra, kényelemre is könnyen kidobja a százakat, ezreket ; de földbirtokát nemcsak hogy nem szereti csonkítani, sőt ahhoz mindig van valami kikerekíteni, hozzácsatolni valója, úgy hogy a földbirtok még- a kevésbbé takarékos s szerző embert is takarékosságra, vagyona öregbítésére készteti.*) S ezt nemcsak egyes embernél, de még egész testületnél is tapasztaljuk. Boldogult b. Baldácsy földbirtokban tette alapítványát hazai protestáns egyházunkra és az alapítvány alig hogy átszállott egyházunkra, azonnal még 200,000 frt értékű földbirtok vásároltatott hozzá, mert hát különben nem lett volna az alapítványi bírtok egy részének alkalmas fekvése, nem lehetett volna gazdálkodási célra jól berendezni. Igaz, hogy 9—10 évig nélkülözte egyházunk azon alapítvány jövedelmeit, mert hát ebből kellett a vételárt kifizetni, illetőleg kell még fizetni annak egy kis hátralékos részét, de egy-két évet kibírtunk, s törzsvagyonunk szaporodott pár százezer forinttal. A budapesti református gymnsaiumnak az egyház egyik volt hű tagja hagyományozott ez előtt pár évtizeddel mintegy 30,000 frtot, csak hogy nem készpénzben, hanem egy pesti ház eladási árának egy részében. A házat megvette a pesti egyház maga, vagyis a ház árából a nem őtet illető részt kifizetgette az alapítványi ház két évtizedes jövedelméből és most birtokában van egy 60—70,000 frtos háznak. Ha készpénzben kapta volna az alapítványt, azonnal élvezetébe lépett volna, az igaz, az alapítvány jövedelmének, de az alap maradt volna eredeti mennyiségében : így a fekvő birtok aquirálásra késztette az egyházat, s pár évtizedi nélkülözés legalább is megkettőztette az alapítvány összegét. Van egy harmadik példa is, ugyancsak a közel időkből. Talán még 10 éve sincs, hogy egy elhunyt protestáns úr a pesti főiskolának mintegy 900 hold birtokot hagyott. Csak hogy ezen birtok egy részéhez más is formált s pedig jogosan igényt, mintegy 40,000 frt erejéig. Ha az alapítvány készpénzben tétetett volna, mi lett volna természetesebb, mint hogy az alapítványt kezelő egyházi testületek kiadták volna az ala*) Érzem hogy ellenmondás van a most mondottak és a cikkem eleje'n mondottak között, mert hiszen a földbirtokosok könnyelműsége, bő költekezése juttatta hazánk földjének jelentékeny részét idegenek kezébe; de ne feledjük, hogy 1848 után új korszakba léptünk, új világ keletkezett körülöttünk, s mint minden születés, úgy egy újkor születése is megváltoztatja egy időre a természet rendes folyását. Kizökken minden a rendes kerékvágásból.