Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-11-20 / 47. szám

Troásban hagyott papírjairól szóló helyet véve alapigéül, kidolgozott egész prédikációt ad a munkaszünetek olvasásban töltéséről. Csiskó János 4-es alapigét választ (Tit. 2. 8. I. János 3. 16—2. Kor. 5. 18. I. Péter 2. 21.) és a »Golgotai kereszt«-ről beszél; Gál Péter János 3. 16—21 után »Pünkösti rózsa7c«-at mutogat stb. Ily s ehhez hasonló szövegszerűtlenségeket nem találunk Gombásíban. A tételt mindég a textusból meríti, a felosztást, a részeket is abból vonja — mint láttuk — legtöbbnyire. És ez talán mégis csak érdem; mert nehezebb. Egy dolgozat, mely sok mindenféléről szól, csak az alapigéről nem, prédikációnak nem tartható, mint a kertnek letépett s egy csomóba nyomott virágai, még nem koszorú. S mindenesetre könyebb virágot tépni, mint koszorút fonni. Kivált szépet, ízléseset! Gombási érdeme nemcsak a szövegszerűség, a kifogástalan észtani felosztás, hanem a jó stylus is, különösen III. A jó népies irály. Ő falusi prédikációkat ír öntudatosan. »Úgy nézd ezeket — mondja az előszóban — mint falusi prédikációkat. A falusi prédikátoroknak, egyszerűeknek, mindenektől meg foghatóknak kell lenni. Tudom, hogy sokan siratják falura szorult nagy tudományukat, s vannak, kik nem tartják méltónak a populét, hogy prédikációikra készüljenek. De én úgy Ítélek, hogy minél nehezebb a szegény tudatlan néppel megértetni a dolgot, annál szükségesebb a készület. Nem valami mélységes tudományból álló készület, hanem olyan, a mely elgondolja, minden oldalról meghányja-vesse : mit és mikép adjon elő hallgatóinak.« A stylus — folytatja tovább — valamint cifra, úgy aljas se legyen. A cifra, sallangos rethorikai beszédet tiz-husz érti s gyönyörködik benne, de a legnagyobb rész nem tudja mit beszél a pap s innen van, hogy a cifra szép beszédek mellett mélységes tudatlanságban hever a szegény község. Tehát tisztában van az ösvénynyel, melyet követnie kell. Tudja, hogy a hegy nem mehet Mahomedhez, ennek kell a hegyhez mennie. O nem emelheti föl magához a népet, hanem neki kell leszállania hozzá. Azért beszéde egyszerű, világos nép:

es. Ismeri a nagy szónoki műveket is, a klasszikus prédikáció-irókat, a híres szónokokat. Az ékesszólás nagy mesterét, kit a prédikáció irók példányul állítanak, Chrysostomust nagy gyönyörűséggel olvasgatja, de követni nem akarja. Azt hiszi, hogy Nazianzi Gergely s Chrysostomus és mái görög és deák atyák ékesszólása több kárt tett, mint hasznot. Igy ártanak mindazok, kik rethorikai sallangokban beszélnek, oly eledelt nyújtván a népnek, melyhez szokva nincs, melyet megemészteni nem képes, s ez szüli a tudatlanságot a lelkiekben, a közönyt a templom iránt. Mind nagy igazságok, melyeket -— fájdalom — mellőzve látunk prédikációinkban. A népies irálytól irtózunk, azon tévhitben, hogy póriasnak tartanak. Művészi stylusra törekszünk azt hivén, hogy népünk megszokja, eltanulja azt a hangot, melyen a tanult, művelt emberek fejezik ki gondolataikat. Es e felfogás, e balhiedelem szüli a sok kongó, nagy hangú, de iires beszédeket, melyekhez bonckés kell még az olvasónak is, hogy lefejtse, mint a rákról a páncélt s kivehesse belőle a csekély élvezhetőt, a nép pedig, a falusi földműves, egyetlen csipetnyi lelki eledelt sem nyer bennök. (Folyt, köv.) Szentlcuthy Károly. BELFÖLD. A pesti evang. egyház 100 éves jubileuma. Az evangélikusok pesti gyülekezete méltó kegyelettel és változatos ünnepélyességekkel ülte meg fennállásának századik évfordulóját, az általunk is közölt programm szerint. Az érdekes ünnepélyek fényét nagyban emelte a vidéki hitsorsosok és a református testvérek részvéte, ezzel is kifejezvén amazok az összetartozás, ezek a rokonszenves együttérzés élénk tudatát, mit nem lehet eléggé ápolnunk nemcsak az ünnepélyes pillanatokban, hanem a mindennapi komoly munkásságban sem. Reformátusok és evangélikusok ha egykor a nehéz idők nyomása alatt együtt szenvedtünk, illő, hogy most a béke napjaiban együtt örüljünk és együtt dolgozzunk. Az ünnepélyek tanulságos előzményét azon felolvasások képezték, melyeket, Doleschall Sándor a német egyház tudós lelkésze f. hó II és 12. napjain tartott a pesti gyülekezet történeti fejlődéséről. A historiailag is becses felolvasásokat fényes közönség hallgatta végig a deáktéri 1 díszteremben, melyet ez alkalomra az egyház elhunyt jeleseinek képeivel és virágokkal Ízlésesen feldíszítettek. A felolvasások tanulságosan dokumentálták, hogy a pesti evang. gyülekezet, mustármag módjára, miként növekedett nagy és virágzó egyházzá a lefolyt száz év alatt. A nyomtatott íves felolvasások alapját képező 12 monográfia szerkesztőségünkhöz is bektildetvén, közelebbről részletesen fogjuk ismertetni. A tulajdonképi jubiláris ünnepélyek vasárnap, nov. 13-án mentek végbe; 9 órakor német istenitisztelet volt, melyen az oltári szolgálatot Doleschall Sándor végezte, az alkalmi szónoklatot Schranz János tartotta, nagy hatást keltett kitűnő beszédben, melyben a száz év előtti sötétséget, a lefolyt száz évben mutatkozott derűt és a már meglevő s a jövőben várható világosságot tüntette fel. Ugyanekkor tartatott a tót egyház jubiláris istenitisztelete is, mely fennállásának 50-ik évfordulóját ünnepelte. A szépen feldíszített templomot zsúfolásig megtöltötték a hívek. Az oltártól jobbra és balra a tót ev. iskola megalapítójának, Ilajnal Sámuelnek és az új templom alapját meg! vető Hvizdák szül. Szlavkovszky Zsófiának megkoszorúzott arcképei voltak elhelyezve. Az istenitiszteleten az oltári funkciót Dubovszky Nándor rákos-keresztúrí lelkész végezte, ugyanő osztott úrvacsorát is a presbytereknek. Az alkalmi beszédet Bachat Dániel főesperes, az egyház lelkésze tartotta, lelkes szavakkal dicsőitvén az egyház és iskola megalapítóit és követendő példákul állítván a lefolyt ötven év nagy alakjait és hitbuzgó áldozatkészségét. A magyar istenitisztelet 11 órakor kezdődött Korhely Géza s. 1. szép oltári imájával, melynek végeztével Horváth Sándor lelkész tartott ünnepi beszédet Jelenések könyve XXXI. r. I—3. v. felett »Új ég, új föld lebegjen eló'ttünk* — volt beszédének tétele, kifejtvén azt első feltűnésében, majd évszázados megvalósúlásában és végre jövendő nagyságában. Először úgy látszott — mondá szónok, — hogy a két hajó : a protestántismus és a magyar nemzet együtt fognak haladni, együtt fejlődni, erősbödni, egymást kölcsönösen támogatva. Isten nem úgy akarta. Két századig sokat szenvedtünk e hazában, míg nem II. József a nagy reformátor kiadta türelmi rendeletét. Eleinte gyanakodva fogadták apáink a türelmi rendeletet, ők nem türelemre, nem kegyelemre, de országos törvényre kívánták egyházukat alapítani. Több ereje lesz-e majd