Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-11-20 / 47. szám
igazságot az egyszerű gyermeki szívbe és elragadtatásba hozta a legegyszerűbb igazsággal a tudósok és bölcsek elméjét. Igen, mert a kicsinyeknél és nagyoknál közös kútfőből, a szív élő hitéből merített. Józan, világos, de mély és erős hite volt azon bűvös lajtorja, melyen felemelkedett és emelte híveit a menyei angyalok közé és lehozta az égi erőket a földre az emberek közé. Ajkainak varázshangja elnémult, de az a lélek, melyből merített, él még közöttünk. A hatalmas tölgyet ledönti a tetőről a fejszecsapás, de az érett makkok széthullanak a barázdákon, mások a völgy patakába gurulnak és a víz távoli vidékek termő talajába sodorja: azonképen az ő ihletett szavai is sokakhoz eljutottak közelben és távolban, élő hite sokakat megelevenített, szeretete lángra gyújtott, isteni élete elbűvölt, szelleme átszállt sokakra és működik tovább, miként a nap melege és fénye áthatol a levegőn. Es míg eme hit, és míg eme szeretet, és míg eme szellem él és uralkodik közöttünk : élni és magasztaltatni fog eme szellem dicső megtestesülése, az ő nemes alakja, az ő áldott emléke. Dr. Kovács Ödön. Az állami iskolák vallási iránya. E cím alatt vehemens cikket irt legközelebb Szőts Sándor. Elolvastam eleintén nagy érdeklődés, azután mély megdöbbenés, végre erős csalódás változó izgalmai közepett. Bizonyára méltó tárgy az egyházi közélet oly szemes megfigyelőjének, mint a cikkíró, bírálat alá venni az állam valláserkölcsi irányzatát, s annak a társadalmi és egyházi életre kihatását. Erdeket kelt a tárgyilagos hangú történeti bevezetés is. De megdöbbent a merész conclusio, és — megnyugvást csak abban találunk, hogy épen úgy csalódtunk felköltött várakozásunkban, mint szerencsére csalódik cikkező is, ha azt hiszi, hogy az őrállók éberségét fokozni alkalmas a hamis vészjelzés. Mert bizony nem indokolt a vészkiáltás, hogy az állami és községi iskolák a valláserkölcsi élet hanyatlására vezetnek, és hogy az állam »közömbössége« a vallásfelekezetek iránt ellenlétben áll a protestantizmus szellemével, sőt megtámadja létérdekeit, kedvezvén a katholicizmusnak. A mennyiben a vád súlya épen az állami és községi elemi iskolákra nehezedik, ezeknek valláserkölcsi irányát pedig legszigorúbb lelkiismeretességgel és legmelegebb ügyszeretettel fölismerni s ellenőrizni keresztyéni kötelességem és szakpályámból folyó hivatásom nekem is : hadd üljek e felszólalással akár a vádlottak padjára, akár a védői székbe, földerítendő a vád alaptalanságát. Előre jelzem, hogy nem tartozom az állami és községi iskolának a felekezeti iskola rovására pártolói közé. Nekem jó iskola kell, nemcsak jól tanító, de jól is nevelő intézet; hogy ki tartja ezt fenn, közömbös; hogy miként vezeti : minden jellegű iskolánál a valláserkölcsi nevelés szempontjából bírálom meg. így itél a tanhatóságok minden közege, mert ez az állam álláspontja, mit megörökített népoktatási törvényében. Éppen nem közömbös tehát a nép s új nemzedéke vallásossága iránt az állam ; sőt az állami és községi iskolákat ép azért állította a felekezeti iskolák mellé, mert tapasztalta, hogy nemcsak a reáliák oktatásában, de a vallásos műveltségre s művelt vallásoságra nevelésben sem felelt meg a kor követelményének a jótékony verseny nélkül állott régi felekezeti iskola. Azok a szülők, kiknek vallástalansága, templomkerülése, Isten-káromlásai ellen oly mély elkeseredéssel zúgolódik a cikkiró, nem az állami és községi iskolák növendékei, hanem még a régi felekezeti iskoláké ; és én most a legszorgosabb megfigyeléssel sem hallok tizedrésznyi káromlást, léha istentelen beszédeket a gyermekek szájából, mennyinek akaratlan is fültanúja voltam gyermekkoromban. Nem nagyobb a vallástalanság és erkölcstelenség az állami és községi iskolák aerájában, mint volt annak előtte, hanem igenis nagyobb a mértéke a vallásosság iránti igényeknek s haladást sürgető érdeklődésnek.* És ez jó jel; mert bizonyítja, hogy a Szász Károly, Csengeri Antal, Goncy Pál, Molnár Áladár és ref. egyházunk más jeleseinek irányadó közrehatásával alkotott népoktatási törvény helyes nyomra vezetett a valláserkölcsi nevelés útvesztett mezején. Az új iskola föltárta a réginek épen a vallás-oktatásban rejlett végzetes módszerbeli hibáját. A hitoktatás módjában volt leghiányosabb a régi felekezeti iskola. A külsőségekre szoktató kath. és görög hitoktatásról nem is szólva: a protestáns iskolák formalismussá tették a vallást; nem volt hitoktató lelkész, hanem leckéztető, lélek és értelem nélkül magoltató és kikérdező rektor, vagy preceptor (sokszor még az sem, hanem a gyerekek faggatták egymást: »ha széjjel nézez magad körül, mit látsz édes fiam leányom ?«) Én is úgy tanultam a kátét, Hiibnert, Kistükört, mint más százezeren, és bennem sem épített hitet ez a tanítás, mint más százezerben nem, míg a felekezeti népiskolában voltunk. Hanem mikor lelkész tanárok oktattak a vallástudományban, akkor nőtt sudárba az a mag, mit még a szülői háznál vetegettek kisded keblünkbe : a hitnek, vallásnak magva. Egyetlen sikere volt a régi népiskolai vallástanításnak : a rászoktatás, rákényszerítés; de ez nem élő hit, annál kevésbé öntudatos protestáns vallás. A népiskolai törvény épen nem az állam közönyének bizonyítéka a vallásosság iránt, hanem az eddiginél sikeresebb vallás-erkölcsi nevelés ösvényére vezető bölcsességé. Mit mond a törvény? Hogy a vallás és erkölcstant, a köteles tantárgyak e legelsőjét tanítsa a lelkész. Tehát kiveszi a hitoktasást a laikus tanító kezéből és visszaadja oda, hová az egyházi törvények és régi országos törvényeink szerint is egyedül tartozik : az elméje összes tudományával, hivatása egész szeretetével és hite teljes erejével a hitoktatásnak élő pap kezébe. Ez közöny-e ? nem inkább az állam minden souverin tényezőjét mélyen átható vallásosság, és hitsugallta bölcsesség, melynek újjmutatását hálás elismeréssel kell fogadniok az egyházaknak ? Amint hogy úgy is fogadták. A protestáns egyházak legnagyobb részt letettek a felekezeti jelleg nélküli iskolák perhorreskálásáról, sokan siettek az állami és községi iskola valláserkölcsi jó iránya felől meggyőződésüknek azzal is kifejezést adni, hogy a felekezet által fenntartott iskolát átadták a községnek, az államnak. Épen Erdély demonstrált e meggyőződés mellett legtömegesebben, s épen Déva is — a cikkező lelkipásztor buzgó agitálására — bizonyságot tett a felől, hogy a vallást nem kell félteni az állami iskolától.