Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-11-20 / 47. szám

igazságot az egyszerű gyermeki szívbe és elra­gadtatásba hozta a legegyszerűbb igazsággal a tudósok és bölcsek elméjét. Igen, mert a kicsi­nyeknél és nagyoknál közös kútfőből, a szív élő hitéből merített. Józan, világos, de mély és erős hite volt azon bűvös lajtorja, melyen felemelke­dett és emelte híveit a menyei angyalok közé és lehozta az égi erőket a földre az embe­rek közé. Ajkainak varázshangja elnémult, de az a lélek, melyből merített, él még közöttünk. A ha­talmas tölgyet ledönti a tetőről a fejszecsapás, de az érett makkok széthullanak a barázdákon, mások a völgy patakába gurulnak és a víz távoli vidékek termő talajába sodorja: azonképen az ő ihletett szavai is sokakhoz eljutottak közelben és távolban, élő hite sokakat megelevenített, szere­tete lángra gyújtott, isteni élete elbűvölt, szel­leme átszállt sokakra és működik tovább, miként a nap melege és fénye áthatol a levegőn. Es míg eme hit, és míg eme szeretet, és míg eme szellem él és uralkodik közöttünk : élni és magasztaltatni fog eme szellem dicső megtes­tesülése, az ő nemes alakja, az ő áldott emléke. Dr. Kovács Ödön. Az állami iskolák vallási iránya. E cím alatt vehemens cikket irt legközelebb Szőts Sándor. Elolvastam eleintén nagy érdeklődés, azután mély megdöbbenés, végre erős csalódás változó izgal­mai közepett. Bizonyára méltó tárgy az egyházi köz­élet oly szemes megfigyelőjének, mint a cikkíró, bírálat alá venni az állam valláserkölcsi irányzatát, s annak a társadalmi és egyházi életre kihatását. Erdeket kelt a tárgyilagos hangú történeti bevezetés is. De megdöb­bent a merész conclusio, és — megnyugvást csak abban találunk, hogy épen úgy csalódtunk felköltött várako­zásunkban, mint szerencsére csalódik cikkező is, ha azt hiszi, hogy az őrállók éberségét fokozni alkalmas a hamis vészjelzés. Mert bizony nem indokolt a vészkiáltás, hogy az állami és községi iskolák a valláserkölcsi élet hanyatlá­sára vezetnek, és hogy az állam »közömbössége« a val­lásfelekezetek iránt ellenlétben áll a protestantizmus szellemével, sőt megtámadja létérdekeit, kedvezvén a katholicizmusnak. A mennyiben a vád súlya épen az állami és községi elemi iskolákra nehezedik, ezeknek valláserkölcsi irányát pedig legszigorúbb lelkiismeretes­séggel és legmelegebb ügyszeretettel fölismerni s ellen­őrizni keresztyéni kötelességem és szakpályámból folyó hivatásom nekem is : hadd üljek e felszólalással akár a vádlottak padjára, akár a védői székbe, földerítendő a vád alaptalanságát. Előre jelzem, hogy nem tartozom az állami és községi iskolának a felekezeti iskola rovására pártolói közé. Nekem jó iskola kell, nemcsak jól tanító, de jól is nevelő intézet; hogy ki tartja ezt fenn, közömbös; hogy miként vezeti : minden jellegű iskolánál a valláserköl­csi nevelés szempontjából bírálom meg. így itél a tan­hatóságok minden közege, mert ez az állam álláspontja, mit megörökített népoktatási törvényében. Éppen nem közömbös tehát a nép s új nemzedéke vallásossága iránt az állam ; sőt az állami és községi iskolákat ép azért állította a felekezeti iskolák mellé, mert tapasztalta, hogy nemcsak a reáliák oktatásában, de a vallásos mű­veltségre s művelt vallásoságra nevelésben sem felelt meg a kor követelményének a jótékony verseny nélkül állott régi felekezeti iskola. Azok a szülők, kiknek vallás­talansága, templomkerülése, Isten-káromlásai ellen oly mély elkeseredéssel zúgolódik a cikkiró, nem az állami és községi iskolák növendékei, hanem még a régi fele­kezeti iskoláké ; és én most a legszorgosabb megfigye­léssel sem hallok tizedrésznyi káromlást, léha istentelen beszédeket a gyermekek szájából, mennyinek akaratlan is fültanúja voltam gyermekkoromban. Nem nagyobb a vallástalanság és erkölcstelenség az állami és községi iskolák aerájában, mint volt annak előtte, hanem igenis nagyobb a mértéke a vallásosság iránti igényeknek s haladást sürgető érdeklődésnek.* És ez jó jel; mert bizonyítja, hogy a Szász Károly, Csengeri Antal, Goncy Pál, Molnár Áladár és ref. egyházunk más jeleseinek irányadó közrehatásával alkotott népoktatási törvény helyes nyomra vezetett a valláserkölcsi nevelés útvesztett mezején. Az új iskola föltárta a réginek épen a vallás-ok­tatásban rejlett végzetes módszerbeli hibáját. A hitoktatás módjában volt leghiányosabb a régi felekezeti iskola. A külsőségekre szoktató kath. és görög hitoktatásról nem is szólva: a protestáns iskolák formalismussá tették a vallást; nem volt hitoktató lelkész, hanem leckéztető, lélek és értelem nélkül magoltató és kikérdező rektor, vagy preceptor (sokszor még az sem, hanem a gyerekek faggatták egymást: »ha széjjel nézez magad körül, mit látsz édes fiam leányom ?«) Én is úgy tanultam a kátét, Hiibnert, Kistükört, mint más százezeren, és bennem sem épített hitet ez a tanítás, mint más százezerben nem, míg a felekezeti népiskolában voltunk. Hanem mikor lelkész tanárok oktattak a vallástudományban, akkor nőtt sudárba az a mag, mit még a szülői háznál vetegettek kisded keblünkbe : a hitnek, vallásnak magva. Egyetlen sikere volt a régi népiskolai vallástanításnak : a rászoktatás, rákényszerítés; de ez nem élő hit, annál kevésbé öntudatos protestáns vallás. A népiskolai törvény épen nem az állam közönyének bizonyítéka a vallásosság iránt, hanem az eddiginél sikeresebb vallás-erkölcsi nevelés ösvényére vezető böl­csességé. Mit mond a törvény? Hogy a vallás és erkölcs­tant, a köteles tantárgyak e legelsőjét tanítsa a lelkész. Tehát kiveszi a hitoktasást a laikus tanító kezéből és visszaadja oda, hová az egyházi törvények és régi or­szágos törvényeink szerint is egyedül tartozik : az elméje összes tudományával, hivatása egész szeretetével és hite teljes erejével a hitoktatásnak élő pap kezébe. Ez kö­zöny-e ? nem inkább az állam minden souverin ténye­zőjét mélyen átható vallásosság, és hitsugallta bölcsesség, melynek újjmutatását hálás elismeréssel kell fogadniok az egyházaknak ? Amint hogy úgy is fogadták. A protestáns egyházak legnagyobb részt letettek a felekezeti jelleg nélküli isko­lák perhorreskálásáról, sokan siettek az állami és községi iskola valláserkölcsi jó iránya felől meggyőződésüknek azzal is kifejezést adni, hogy a felekezet által fenntartott iskolát átadták a községnek, az államnak. Épen Erdély demonstrált e meggyőződés mellett legtömegesebben, s épen Déva is — a cikkező lelkipásztor buzgó agitálására — bizonyságot tett a felől, hogy a vallást nem kell fél­teni az állami iskolától.

Next

/
Oldalképek
Tartalom