Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-01-30 / 5. szám

tása koronként a különböző tantervekben nagy ingadozásnak volt kitéve.*) Egyszer megfosztatott önállóságától, s majd a természetrajzzal majd a történettel együttesen taníttatni határoztatott, másszor fontosságához képest csak kevés osztályokra szoríttatott, majd ismét szét szakítva osztatott be a gymnasium alsó és felső osztályaiba. Ha a szemléltetés szempontjából tekintjük a természetrajz és földrajz egymásközötti viszonyát, a helyes beosztás, mint imént már jeleztem, az lenne, hogy a három alsó osztályban taníttatnék a természetrajz leirólag, a földrajz pedig vitessék fel az első és 2-ik osztályból s illetőleg a VII. osztályból hozassék le és csoportosíttassák a IV. V. és VI. osztályokban önállólag előadva, főleg mint politico-topographiai tudomány, de tekintettel a természeti viszonyokra is. A történelem tanításánál csak mint segédeszköz kerülhet elő a földrajz oly értelemben, hogy a tanár magyarázatánál s a tanuló feleleténél a történelmi események színhelye az e célra készített fali történelmi, s illetőleg a jelenkorra vonatkozólag jelenkori térképeken mindig s folytonosan megjelölendő. Azon módszer, a melyet az értekezlet a német nyelv tanítására nézve ajánlatba hozott, hogy t. i, »annak főleg beszédben és Írásban való megtanulására kel lene fősúlyt fektetni,« egészben véve megegyez a reformátusok tanszervezetében foglalt utasítással, mely azt szabja elő, hogy a német nyelv gyakorlati fontosságánál fogva , annak »tanításánál oly módszert kell használni, hogy a tanuló azt szóban és írásban mentül hamarább elsajalíthassa.* Ebben tehát ismét találkozunk egymással. Valamint abban is, hogy a latin nyelv tanításánál valóban nem kell többé experimentálni azzal az oly nagyra tartott inductiv módszerrel, hanem a nyelvtan tanításban be kell hozni ismét a régi paradigma-rendszert, a mely kipróbált rendszernek a gyakorló gymnasium példájára, fájdalom, már nem egy-két ref. iskola is hátat fordított; a tanulókat szószedésre és a szók megtanulására kell szorítani és a legtöbbnyire gyári módon, éktelenül rossz és hibás nyelvezettel készült fordításoknak, melyek még a hírlapok közmondásos magyartalanságánál is inkább rontják a helyes nyelvérzéket, használatától feltétlenül eltiltani. A tanári vizsgák niveau-ját általában is, de kivált a classicus nyelvekre nézve emelendőnek tartom szintén. S elismerem, hogy az állam helyesen tesz, ha a külső qualificatio megadását a minél fokozottabb belső qualificatiohoz köti. Mert lehet külső qualificatio is belső qualificatio nélkül, míg másrészről, a hol a külső qualificatio követelése eddig nem volt meg, mint a felekezeteknél, nem következik, hogy minden belső qualificatio is hiányoznék. A baj pedig egyedül abban rejlik, ha a belső qualificatio nincs meg. Azonban, ha mind ezek által segítve lesz is a dolgon, nem merném állítani, hogy a tanítás eredménytelensége a legtöbb protestáns iskoláknál különösen a tanárok tandíj élvezetében, a mi, mint már fenntebb kifejeztem, azt nem szükségképen involválja, általában pedig a *) Cikkírónak igaza van. A január 12-iki értekezlet óta is ismét volt már egy értekezlet jan. 21-én a földrajz tanítása ügyében, melyen abban történt megállapodás, hogy a gymnasiumi í. és II. osztályban a földrajz olyképen fog taníttatni, mint a reáliskola megfelelő osztályaiban ; a VII. osztályban a politikai földrajz mellől a történelmi rész el fog maradni s heti 2 órában csupán csak földrajz fog taníttatni, végre hogy a VIII. osztályban a természettani órákból egy óra az egész éven át a kosmographia tanítására fog fordíttatni. (Lásd »Kiilönfélék« című rovatunkat.) Szérk. I középiskolai tanárok tanítványaik iránt való lanyhasá! gában volna csupán keresendő. Mert ha csak a lanyhaság volna csupán az ok, akkor mégis ez nem lenne kivétel nélkül, és akadna egy vagy két iskola, a mely ellen e címen kifogást tenni nem lehetne. Holott az ellekezőre t. i. a tanárok szigorúságára ís vannak adataink. Ugyanis a közoktatásügy állapotáról kiadott legutóbbi jelentés statistikai adatai azt mutatják, hogy a felekezeti gymnasiumokban aránylag több lanuló kapott élégtelen osztályzatot, mint az állami iskolákban. De az állami középiskolák közül is, mit hallomás után említek fel, valamelyik azért kapott figyelmeztető leiratot, mert az intézet növendékei közül sokan voltak gyenge osztályzatiak ; ez tehát szintén a mellett bizonyítana, hogy itt a tanárok nemhogy elnézők, sőt szigorúak voltak. Ha van is tehát a tanárok lanyhaságának valami része a tanítás eredménytelenségében, s megengedem, hogy annak is van, de kétségtelen s bizonyára kénytelen megengedni, bárki is, hogy erre nézve sok más egyéb körülményekben is van az ok. A gymnasiumi tanítás eredményes volta szerintem a következő elvek megvalósítása által feltételeztetik: 1. A tantárgyak nem anyagjok összeségeért, hanem ebből csak a legfőbb elemek, de rendszeresen a szellem ! képzéseért tanítandók. 2. Csak köztapasztalatilag e célra alkalmas tantárgyak, tehát mindegyik egyformán kötelezóíeg tanítandók. 3. A szellem képzése a test egészséges fejlődésének rovására ne történjék. 4. A közlés módja Önmunkásságra segítő legyen. Ezekből folyólag: Redukálni kell a tananyagot, a mennyire csak lehet, nem a tantárgyak számát, hanem azoknak terjedelmét illetőleg s e célra igen rövid terjedelmű, de szabatosan írt tankönyveket kell használni. Ez által eleje vétetik a szellemi elbutításnak. Más részről a végkövetkezetességig keresztül viendő azon elv, hogy minden tantárgy egyformán kötelező, tehát a görög és német nyelv és bölcsészeti előtanok, mint különben és főképen a felső osztályoknak és épen a VIII. osztálynak is tárgyai, a szóbeli érettségi vizsgán ne mellőztessenek. S így nem lesz ez a tanulókra kibúvó ajtó, hogy azoknak tanulásától, tehát egy kötelesség teljesítésétől vonakodjanak. Mert egyik kötelességtől való rőkönyödés maga után vonja a másik elmulasztását is, ez csökkenti a munkakedvet, lazítja a fegyelmet, maga után vonja a tanórák különböző ürügyek alatt való mulasztgatásait, sokszor a s/.ülőknek is tudtával, elnézésével, sőt igazoló bizonyítványokkal való mentegetésével. Sok tanterv készítést értem már meg, mindegyik kitűzte maga elé a heti tanórák számának apasztását és mindegyik tantervünknek ős hibája maradt a túlságos óraszám. Az első osztályban az óraszámot hetenként 22 órával kezdeném, így mennék aránylag felfelé. Szerintem az óra-maximum hetenként 26 lehet a felső osztályokban, ebből 3 — 3 óra juthat délelőttre, 2—2 óra meg délutánra. Hosszas tapasztalat jogosít arra, hogy ezt mint elengedhetetlen követelményt állítsam fel. Nincs az az erős szervezet, mely egy délelőtt 4 órai bennűlést meg ne sínylene. És azon heti órákba minden kötelezett tantárgy még a torna is beosztandó lenne. A tanítási óráknak egy folytában délelőttre tétele feltétlenül eltiltandó lenne.