Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-11-13 / 46. szám

ha van bizonyára ritka az és csak az illető kivételes képességeiben leli magyarázatját, a mely arról tenne tanúságot, hogy az önzésben, a mások jogos érdekeinek eltiprásában élni megszokott ember a saját személyében vagy a külső viszonyokban felmerült kényszerítő körülmények nyomása nélkül s tisztán belső jobb meggyőződésből szakított volna a múlttal, s azt szíve szerint megbánva, ettől belsőleg hajtva tevékenységet is fejtett volna ki mások érdekében. De igenis ismertem bűnökben elmerült embert, s pedig az emberi társadalom minden rétegéből, ki, midőn az evangelium ereje lelkébe behatolt, bűneit elhagyta s életfeladatává tette ereje szerint arra hatni, hogy azoktól másokat is visszatartson. Ismertem megrögzött iszákost, családjának átkát, ki ugyanez úton nemcsak mértékletes emberré, de a mértékletesség apostolává s a családfők mintaképéve lett. A mi az egyes embert így, alapjában átalakítani képes, az valóban hatalom! És a társadalom. ... A feleletet ugyancsak tények adják meg. Megváltónk ama kijelentései, melyek elhagyott gyermekek, gyámatlan özvegyek, tehetetlen nyomorékok gondjának felvételét és segélyezését mint Neki tett szolgálatot tüntetik fel, e magasztos szavak alapján ezer és ezer árva-, beteg- s más ápoló intézet keletkezett és szaporodik szüntelen a keresztyén társadalomban. S a keresztyén hit e hatalmát mi sem bizonyítja jobban, mint azon tény, hogy a keresztyén társadalom légkörében még azok is ily szeretet-munkára érzik magukat indíttatva, kik az alapot, a keresztyén vallást, maguktól eltaszítják. Igen, az evangeliumi hit hatalom, mely áthatja s áthatva mindig nemesíti az életet. De e hatalom, meggyőződésem szerint, nem az az úgynevezett vallás, melyről gyakran halljuk, hogy minden embernek meg van az önalkotta hite. A mit az ember maga alkot, azt alakítja is kedve szerint, megalkuszik vele a viszonyok szerint, ha kényelmetlen az reá nézve. Az evangeliumi hit változatlan, mert Isten által adott életszabály, s a lényeges különbség közte és az önalkotta vallás között épen az, hogy míg itt az élet alakítja a hitet, ott a hit alakítja az életet. Az ily élő, átalakító hitnek kül- és belterjes fejlesztésére és ápolására én mindig nagy súlyt fektettem, és ha az egyházi téren eddig érvényesített törekvéseim egyáltalán érdemesek a felemlítésre, akkor a nt. egyházmegyei főjegyző úr ékes üdvözletében meggyőződésemhez szólt, szívem szerint beszélt, midőn e nagy érdek gondozását a jövő tevékenység fontos céljául hangsúlyozta. Igen is, az élő, a cselekvő hit gondozására nagy súlyt kell fektetnünk s épen azért nemcsak kötelességszerű készséggel, de valódi benső lelki örömmel fogok üdvözölni s támogatni új hatáskörömben minden oly tevékenységet, mely ez egyházmegye s ennek egyes tagjai részéről e célt van hívatva szolgálni bármely irányban. Hogy az egyéni vallásos buzgóság emelése s kifejtése körül legtöbbet a nt. lelkész urak tehetnek, azt senki kétségbe nem vonhatja; mert az igehirdetés szóval és tettel a leghatalmasabb eszköz, mely kiválólag az ő feladatuk, ők érintkeznek közvetlenül a hívekkel részt vévén ezek derült és borult napjaiban, s ők vezetik vagy ellenőrzik a vallásoktatást. Sokat tehetnek a tanító urak is, különösen a jővő tekintetében, mert az ifjú nemzedék az ő kezük s gondozásuk alatt nő fel, tehát az ez iránti jótékony befolyás gyakorlására bő alkalmuk nyílik. De habár e két tényező első fontosságú a hitélesztés és fokozás munkájában, mégis nem az egyedüli. Egyházi szervezetünknél fogva emez érdekekre a világi elemnek is fontos befolyása van, melyet gyakorolni nemcsak joga, de kötelessége is. Nem szabad a munkában a nt. lelkész és t. tanító urakat magukra hagynunk, hanem hűségesen részt kell benne vennünk minekünk is. Hisz annak, a mi által ezt a leghathatósabban tehetjük, meg kell lennie mindnyájunkban, egyháziakban ugy, mint világiakban. A mi a teremtésnek és váltságnak alapoka és forrásra, ugyanaz nekünk is embereknek első kötelességül adatott az ó- és újszövetségben, pancsolatokban és példákban egyaránt, t. i. a szeretet. Rövidebben, de meghatóbban nem lehet Isten lényegét meghatározni, mint a két szóban: >

Isten szeretet,* s mi emberek minden embertársaink iránti kötelességeink summáját megtaláljuk a másik két szóban: > Szeresd felebarátodat!* A szetetet, melyről azt is olvassuk, hogy >soha el nem fogy*, vezessen bennünket minden ténykedésünkben, magán életünkben úgy, mint kormányzati működésünkben; mert egyedül a szeretet munkája által hathatjuk át az egyeseket és a társadalmat, csak ez által építhetjük Isten -országát. Istenországának építése a szeretet munkássága által : ez vezessen új tisztemben, ehhez kérem a nt. egyházmegyének, kérem nt. elnöktársamnak, de kérem ez egyházmegye minden egyes tagjának nagybecsű támogatását. A szeretet tegye gyöngeségeim, fogyatkozásaim iránt elnézőkké; ez egyesítsen, ha nézeteink eltérők; ez erősítsen erőtlenségeinkben s a Mindenható, ki az erőtlenekben is megdicsőitheti magát, nem fogja tőlünk megvonni áldását! De legbensőbb meggyőződésem, hogy a mikor embertársainkat hatáskörünkben a szeretet munkássága által ekként szolgáljuk, akkor mint