Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-10-30 / 44. szám

milyennek előtted mutatkozik). Protagoras szerint tehát az igazság mértéke az individuum, a miből következik, hogy absolut igazság egyáltalán lehetetlen s ismeretünk a tetszés vagy nem tetszéstől s az egyéni érzetektől van függővé téve. Nagyon természetes, hogy ezen tan konzekvenciája a bennünket érdeklő kérdésre nézve az, hogy Isten vagy istenek, mint a melyekről közvetlen tapasztalataink sincsenek, nem léteznek s a mennyiben léteznének is, általuk megismerhetők nem volnának És csakugyan neQi dm v *) című munkájában a következő nézetet nyilvánítja: ntbl xCov öetov ovx 1'%cú etőévai, ovd' cog eiöiv, ovd tog oly. eioiv ndk'Lu. yao rá yxoXvovra eiőevai, 7) ő' áörjlórrjg y.al (jnayvg iov 6 fííog tov áv&QWJtov, a mely szerint az isteneket illetőleg nem tudhatjuk, vannak-e vagy nincsenek ; mert ennek tudásában sok akadályoz bennünket, a dolog homályos volta és az emberi élet rövidsége. Ezen nyilatkozatáért illető műve nyilvánosan elégettetett, s ő maga, mint istentagadó Athénből menekülni kényteleníttetett. Míg Protagorásnál a Megismerhetlen elméletének csak homályoskör vonalaival találkozunk, addig Hume**) az ok okozati összefüggés tapasztalati jellegének vitatása által minden ismeretet kizárólag a tapasztalatra korlátoz s az á'talános és szükségszerű igazságok létezését, valamint az érzék feletti létét és megismerhetőségét határozottan tagadásba veszi. Idevonatkozó nézeteit főművének: »Enquiry concerning humán understanding (Vizsgálat az emberi értelemre vonatkozólag) XII. fejezetében a következőleg foglalja Össze. Az egészséges értelem elkerül minden mély és messzeható kutatást s a közönséges életre és oly dolgok vizsgálatára korlátozza magát, a melyek a napi teendőkhöz és tapasztalathoz tartoznak. Ezen értelem ama fenséges tereket a költőknek és szónokoknak engedi át, a kik tetszésszerint felékesíthetik ; avagy a papok és politikusok mesterfogásainak A ki a filozofiához vonzódik, ennek dacára folytatni fogja vizsgálódásait; mert az ily foglalatossággal járni szokott gyönyör mellett jól tudja, hogy a filozofiai tételek csak szabályozott és okadatolt tárgyalásai a közönséges életnek; azonban sohasem jöhet kísértetbe, hogy ezen határon túl lépjen, mihelyt az erre szolgáló tehetség tökéletlenségéről, s'/űk korlátairól és megbízhatlan működéséről megemlékezik. Nem vagyunk képesek kielégítő okát adni, hogy miért hisszük ezer próba után, hogy a kő leesni, a tűz égetni fog ; miként remélhetnénk hát a világ eredetéről s a természetnek kezdetétől az örökkévalóságig tartó állapotáról bármennyire is kielégítő ismeretet szerezhetni ? Vizsgálódásunk körének ezen korlátolt volta m'inden tekintetben oly világos, hogy a lélek természetes erőinek legfelületesebb vizsgálata s a tárgyakkal való összehasonlítása teljesen elég arra, miszerint figyelmünket ezen korlátokra irányozzuk. Csakis ekkor fogjuk a tudomány és vizsgálódás valódi és sajátságos tárgyait feltalálni. — A szigorú bizonyítás vagyis az észtudomány egyedüli tárgyainak a nagyság és a szám látszanak; minden kísérlet, az ismeret eme tökéletes módját ezen határokon túlterjeszteni, csupa szőrszálhasogatásra és csalódásra vezet Minden más vizsgálat czakis tényekre és valaminek meg, vagy nem létére vonatkozik, a mik nyilvánvalólag nem bizonyíthatók be szigorúan. Ha valaki ezen elvek hatása alatt — így fejezi be szerzőnk idézett munkáját — te*) Diog. L. IX. 51 és Plató Theat. 162 a. **) Hume a legújabb időig, míg Kantnál is mint skeptikus szerepel, napjainkban azonban különösen Kirclimann, Dühring és Riehl erősen hangsúlyozták, hogy ő nem a skepticiztnus, hanem a reaiismus hívének tekintendő. kintené át a könyvtárakat, minő pusztítást kellene azokban véghez vinnie 1 ? Ha p. o. valamely theologiai, vagy metafizikai munkát vennénk kezünkbe, csak azt kellene kérdeznünk: Tartalmaz-e az a tiszta gondolkozásból eredő vizsgálatot a nagyságok és számok felől ? Nem. Tartalmaz-e az a tapasztalatra támaszkodó vizsgálódást a tények és meglétre vonatkozólag f Nem No egyenesen a tűzbe vele ; mert akkor szorszálhasogatáson és szemfényvesztésen kívül egyebet nem tartalmazhat. A Megismerhetlennek legteljesebb elméletével Kantnál találkozunk, a ki módszeresen és a megismerő tehetség legelrejtettebb titkainak felszínre hozatala által igyekszik az ismeret határait pontosan megállapítani Idevonatkozó nézeteit főmunkájában, a »Kritik der reinen Vernunft«ban találjuk kifejtve, melynek tartalma a következő három tételben foglalható össze*): 1. Tudásunk a tapasztalat körére van korlátolva; absolutról, mint a mely a tapasztalatban már fogalmánál fogva sem lehet adva, semmi ismerettel sem bírhatunk. 2. A tapasztalat alá eső tárgyakat sem ismerhetjük meg úgy, a mint azok önmagukban léteznek, hanem csak a mint előttünk föltűnnek, miután az általunk tárgyaknak nevezett dolgok semmi olyast nem tartalmaznak, a mi eredeti mivoltukhoz s ne a? érzéklő alanyhoz tartoznék.**) 3. Ha az értelem a tapasztalat határain át akar lépni, a legnagyobb ellenmondá.sokba bonyolódik. A régi metafizika kedvenc tárgyai, a lélek, világ, Isten eszméi nem egyebek, mint az ész produktumai, a melyek nagyon értherőleg, sőt szükségszerűleg állottak ugyan elő az ész mivoltának megfelelőleg, de a melyeknek a tapasztalatban semmiféle valóság nem felel meg. Ha mégis minden áron objectiv reálitást akarunk azoknak tulajdonítani, csupa logikai képtelenségekre bukkanunk, a melyek addig nem is kerülhetők el, a míg ezen eszméknek nem csupán regu lativ, hanem constitutiv azaz ismeretszerző becset is tulajdonítunk. (Vége köv.) Horváth József. KÖNYVISMERTETES. Erkölcsi rajzok az emberi természetről. Egy sor egyházi beszéd. Irta: Mihályi Károly. Sajtó alá rendezték és kiadták néhainak a tanítványai. Második kötet. Az évi beszédsor második fele. Ara 1 frt. Nagyenyed, 1887. Vokál János könyvnyomdája és bizománya. 156 lap. Az i88oik évben elhunyt nagyenyedi lelkésznek és philosophiaí tanárnak a nagyhírű és kiváló tudományos képzettségű Mihályi Károlynak tizennyolc beszéde van előttünk, melyeket volt tanítványainak kegyelete bocsátott most közre. A szeretett és nagyrabecsült tanáron csüggő hálás emlékezet a maga adóját jobban és mind az elhunythoz, mind pedig önmagához méltóbban le nem róvhatta volna, mint e beszédeknek közrebocsátásával. A protestáns irodalom csak teljes méltánylással, örömmel és köszönettel fogadhatja e tényt nemcsak azért, hogy tanítványai újra felelevenítették a deézsiek és nagyenyediek hires papjának emlékezetét, megszólaltatták qt, a régen sírban nyugovót, kikeltették a mohosuló hant alól egykor magasságokat és mélységeket kutató nagy szel*) Vesd össze Schvvegler sGeschtichte der Philosophie* című müvének Kant rendszeréről adott nézetével. **) Kant ugyanis minden ismeretben két alkotó részt különböztet meg, u. m. ismeret, anyagát: az érzeteket s az ismeret alakjait, melyek egyúttal annak feltételei is: a tért, időt és a tiszta értelmi fogalmakat. Úgy az egyiket, mint a másikat Kant a megismerő alanyhoz tartozékul igyekszik bizonyítani,