Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-10-23 / 43. szám
feltétlen nem lehet, mint amelyet Thúry tulajdonít a Bornemisza hatásának, melyet Balassára gyakorolt. Balassa meggyőződésből lett kálvini hitűvé, azután meg érdekből katholikussá. Kis korában mindeme'lett nevelhették lu'.heri szellemben. És hogy Bornemisza bizonyára abban nevelte, nem dönti meg Thúry harmadik erőssége sem, amelylyel csak saját, nagy gyengeségét árulja el. Hogy miben való gyengeségét, azonnal meg fogom mondani. E bizonyítéka Bornemiszának azon levele, melyben Beythe Istvánt a soproni protestáns egyháznak lelkészül ajánlotta. Thúry szerint abból csak annyi tűnik ki, hogy Bornemisza Beythét »egyszerűen felavatta és a lelkészi s/olgálatra kibocsátotta.* Azt pedig, hogy Beythe is, Bornemisza is evangélikusok valának, »abból ugyan senki ki nem magyarázza * Hogy állítását kétségtelenné tegye, magyar fordításban közli is az eredetileg latinnyelvű és Sopron város levéltárában őrizett levelet, azonban oly botrányosán félreértve az eredeti szöveget, hogy valóban bámulni kell ama vakmerőséget, miszerint valaki oly gyarló latinnyelvi ismerettel hozzá merészel kezdeni egy történe'mi kérdés eldöntéséhez s nyilvánosság elé bátorkodik lépni egy olyan levél hamis fordításával, m ly már többször kinyomatott.1 5 ) s így akárki észreveheti tévesztéseit. Fordítása hűségének illustrálásául csak a levél kezdő szavaira hivatkozom, melyeket így fordít : »Nem csupán gyöngéd n egemlékezésből megszólított*, holott »N"n paium piis mentibus ad fert solatii« azt teszi, hogy »nem kevés vigaszt nyújt a kegyes lelkeknek.* Nos!? Őszintén mondhatom, így megy végig. Bizony nagy gyengeség! Azonban térjünk át a levél eredetijéből kivonható tanulságokra! Igaz, egy s/óval sincs benne, hogy akár Bornemisza, akár Beythe lutheránus volna. Hanem igenis benne találjuk azt, hogy Bornemisza örvend a soproniak tiszta istenitiszteletének s azon törekvésüknek, hogy a Krisztus tkerítései között* megmaradjanak (és nem »elkülönítve a többi polgárok között*, mint Thúry fordítja az »inter septa Christi* kifejezést. Benne van továbbá az Beythe igaz szolgája Krisztusnak, akit eltöltött élete szép bizonyságtéteilel ajánl (és nem »szép elegiai költeményeivel, mert »elogia« nem annyi, mint »elegia«) s aki az igaz, romlatlan (sanus) tudományban van kiképezve .... Vájjon, melyik lehetett ez az igaz, romlatlan tan? A lutheránus-e vagy a kalvinista? A leghatározottabban megállapíthatjuk, ha tudjuk azt, hogy Sztáray Mihály, ki már 1570-ben is szerette volna pápai lelkészi állomását a sopronival felcserélni, 1574-ben ismét pályázott a megüresedett magyar lelkészségre, 1 6 ) melyet aztán Beythe nyert el. A kitűnő vallásos költőt, a munkás egyházi irót, a hírneves reformátort, ki megelőzőleg egy nagy egyházkerületben püspöki tisztséget is viselt, bizonyára örömmel fogadta volna a soproni protestáns gyülekezet, ha valami akadaly, kétségen kívül a hitelvi különbség nem késztette volna őket, hogy olyan lelkészt keressenek, ki saját vallásuk szellemében vezesse őket a lelki élet ösvényein. Ilyet véltek találni Beythe Istvánban, ki, hogy teljesen meggyőzze a soproniakat az ő igaz hitéről. Bornemisza ajánló- és más bizonyságleveleivel jelent meg közöttök. Minthogy pedig Sztáray Mihály kétségbevonhatlanul református volt, következtetésképen amint a soproni egyháznak, mely őt ismételt 15 ) Sárospataki füzetek. 1860. 553. 1. — Magyar akadémiai értesítő (A philos. törv. és tört. tud. osztályok közlönye) IV. k. Pest, 1864. 244. lap. 16 ) Régi magyar költők tára, I. k. 319. 1. ajánlkozása dacára sem választotta meg lelkészének, úgy Bornemiszának is, akinek ajánlatára amaz oly sokat adott, evangélikusnak kellett lenni. Thúry további érvéül Ipolyi azon állítása szolgál, hogy a 16. század legeslegvégén a felső Dunamellékén »a legnépesebb és legvirágzóbb magyar városok és helységek templomai és iskolái majdnem kizárólag a hitújítók és itt, nagyobbára a kálvin-felekezetűek kezében voltak.1 7 ) Ezt készséggel elfogadom történeti tény gyanánt, de azt kétségbe vonom, amit Thúry hozzácsatol, hogy — tudniillik — »ha Bornemisza nincs, nem írhatta volna Ipolyi saz idézett szavakat és akkor se, ma se lenne a felvidéken református gyülekezet sem. Az Ipolyi által említett időpontban már a Duna vidé én is külön íelekezetet képeztek az evangélikusok és reformátusok s azon községeknek, melyek Bornemisza igazgatása alatt a szét nem vált protestáns egyházhoz tartoztak, a csatlakozás után c-atlakozniok kellett valamelyik felekezethez. Bornemisza már pedig nem gátolhatta meg azt, hogy hívei reformátusok legyenek, ha úgy parancsolta m ggyőződésök, mely ama szó- és Írásbeli polémiával telített napokban könnyen módosu hatott. Thúry eddig ismertetett érvei mind csak következtetések. A történeti tények megállapításának mindenesetre igen hasznos és nagvon helyeselhető mód a az okszerű, józan és minden körülményt figyelembe vevő következtetés ; de egy olyan kérdésben, mint a tárgyunkat képező, csak másodrendűnek s mintegy erősítőnek tekintem akkor, amidőn — mint ezt már Toldy Ferenc is mondá 1 8 ) — Bornemisza hitbeli nézetei vallásos műveinek vizsgálatából kideríthetők. Thúry szintén érzi ezt s felolvasásában Bornemisza énekeskönyvéből idéz is egy éneket annak reformátussága kimutatására. Majd, kezébe kerülvén Bornemiszának 1584-ben kiadott prédikációs könyve, a dolgozatához csatolt »Pótlék«-ban,1 9 ) azokból vett idézetekkel is megkísérli kimutatni véleménye helyességét. Csakhogy félületessége itt sem hagyván el, azokkal is saját véleményét dönti meg. Az ének azon részlete, melyet bizonyítékul felhoz, a következő versszak : »Szükség azért ennünk Urunknak szent testét, Mi keresztyénségünknek bizonyos jegyét; Szükség innunk mi Urunknak drága szent vérét, Bűnünk bocsánatjának igaz pecsétét.* Amelyből nem az világos, amit Thúry vél, hogy »a kenyér és bor Bornemisza szerint jegye és pecséte, nem pedig teste és vére a Krisztusnak«, hanem ennek épen ellenkezője, vagyis hogy s Urunknak szent teste*, melyet »szükség ennünk*, a mi keresztyénségünknek jegye, viszont »Urunknak drága szent vére*, melyet ^szükség innunk*, bűnünk bocsánatának pecséte. A kenyérről és borról nincs is egy szó sem az egész versszakban. így tehát Bornemisza csak az szerint nem lehetett lutheránus, aki magyarul nem akar érteni. A prédikáció-részletek továbbá szintén nem azt bizonyítják, amit Thúry akar belőlök kihozni, ellenkezőleg egyrészről azt, hogy ő a Bornemisza által nem hitt, sőt elitélt transsubstantiót lutheri dogmának tekinti, tehát nemcsak a latin nyelvben, de a symbolikában és dogmatikában is rendkívüli járatlanságot árul el; másrészről meg azt, hogy Bornemisza úgy az Úr vacsorájára, mint a praedestinatióra nézve távol állott Kálvin nézeteitől, amit Thúry által óvatosan elhallgatott s fé'remagyarázhatlan 17 ) Veresmarti Mihály élete és munkái. Budapest, 1875. 4°- k 18 ) Magyar költők élete. I. k. Pest, 1870. 64. 1. 19 j Prot. egyh. és isk. lap. 1887. 38.. 39. és 40. sz.
